Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-392

368 392. országos ülés 1904- márczius 3-án, csütörtökön. kegyeden, ez az Ítélet tarthatatlan, ezen minél előbb változtatni kell. A t. miniszter ur pályafutása alatt megmutatta, hogy van kebelében érző sziv, és azért, midőn ismételten e kéréssel fordulok hozzá, hiszem és remélem, megteszi azt, a mit tőle mindnyájan elvárunk, azt t. i., hogy felemeli hathatós szavát ezen szerencsétlen katonák érdekében. (Élénk helyeslés és éljenzés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra senki sincs feljegyezve. Kérdem : kiván-e még valaki szólani ? (Felkiáltások a baloldalon: Visontai van feljegyezve!) Visontai képviselő ur nincs feljegyezve, azért kérdem a házszabályok 213. §-a értelmében, hogy kiván-e még valaki szólani? Visontai Soma: Én óhajtok szólani. I Elnök: Szólásra jelentkezett Visontai Soma képviselő ur. (Ralijuk! Halljuk! a baloldalon.) 1 Visontai Soma: T. képviselőház! Nessi Pál t. képvjtfélőtársam minden esetre mindnyájunk hálájára tette magát érdemessé, (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) hogy azoknak a mi szerencsétlen honfitársainknak az ügyét, a kik ma ott a katonai börtönökben sinylenek és a kik egy régi elavult katonai büntető pernek minden szenvedéseit, minden kínját, minden kínvallatását eltűrni kénytelenek, ma itt a képviselőházban napirendre hozta. Én azt hiszem, hogy talán páratlanul áll ugy a történelem, mint a katonai bíráskodás terén az az eset, hogy polgárokat, a kik katonai szolgálatot teljesítenek, de a kiket azzal, hogy katonai szolgálatra kötelezik, a nemzet testétől el nem szakítja, a kik tehát leiküknek minden érzésével, szivüknek minden lüktetésével még össze vannak kötve a nemzettel, e nemzet hagyományaival, reményeivel, vágyódásaival, és a kiknek épen ezen lelkesedésétől várják jövendő harezokban ós csatákban a megkívántató bátorságot és lelkesedést, — mondom, t. képviselőház, páratlanul áll, hogy az ilyen katonai szolgálatot teljesítő állampolgárokat csak azért, mert lelkűkből nem irtották ki a nemzeti érzést és ezen érzésnek katonai szolgálatban is eleget tesznek, súlyos börtönbe dobják. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Én értem, t. ház, azt a katonai tilalmat és általában azt a katonai felfogást, mely szerint a katona ember ne avatkozzék a napi politika kérdéseibe. Értem azt is, hogy az ilyen napi politika kérdéseibe való beavatkozás szertehuzást, széttagoltságot és fegyelmezetlenséget idézhet elő egy katonai testületben. Birok ez iránt annyi érzékkel, hogy polgári eszemmel is felfogjam. De nem tudom felfogni és nem tudom átlátni, hogy a nemzet nagyjai iránti kegyelet, a napi vagy pártpolitikai politizálás keretébe szoríttassák bele és hogy az egy katonai bíróság fóruma elé vitessék, a mely osztrák szellemben növekedett fel, egy a Mária Terézia-féle Hoch-Notb-Peinliche-Halsgerichtsordnung szellemében alkotott bíróság elé állítsanak magyar hazafiakat, hogy azután ez a biróság bírálja el, hogy a mikor az a katonai szolgálatot teljesítő magyar honfi nemzete iránti kötelességének eleget tesz, nem vétett-e a legfőbb hadúr iránti tisztelet, vagy talán a katonai törvény ellen. Ilyen ellenmondás egy és ugyanazon szolgálat tekintetében, egy és ugyanazon viszonyban, nem hiszem, hogy a világ bármely ezivilizált államában fennállana. Igaz, t. ház, hogy ha az ember mérlegeli azt a bűnvádi perrendtartást, a mely még ma is érvényben van, és a mely szégyene a századnak, (Igaz! Ugy van!a bal-és a szélsobaloldalon.) szégyene a czivilizácziónak, a mely megtagadása mindannak, a mi az emberi önérzetre vonatkozik; (Ugy van ! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) ha látjuk, hogy milyen az az anyagi büntetőtörvény is, a mely a katonaságnál még uralmon van, és a mely minden modern büntetőjogi elvnek megtagadása; a mely, amint tudjuk, 1855-ben hozatott be a legrégibb felfogású büntető elméleteknek alkalmazásával: csak akkor tudjuk felfogni, hogy micsoda gyökérszálai vannak az ilyen katonai Ítéletnek. De, a mint említettem, ha nemcsak ezen szempontból vizsgáljuk ezen katonai büntőtörvényt, hanem abból, hogy fönnáll Ausztria és Magyarországban egy olyan büntetőtörvénykönyv, a mely a magyar közjogi helyzetet ma sem respektálja; a mely a felségárulás, a felségsértés és a közcsendháboritás legszigorúbb szakaszai alá vonja azt, a ki az osztrák-magyar monarchia egyeséges állami kapcsolata ellen követ el valamit; (Mozgás a szélsobaloldalon.) hogy egy ilyen büntető-törvénykönyvvel állunk szemben több mint 30 évvel azután, hogy a kiegyezést megcsinálták: akkor fogjuk csak fel. hogy tuiajdonképen micsoda szempontok szerint kell megbírálnunk az olyan ítéletet, a melyet súlyos felségárulással, hűtlenséggel és lázadással vádolt katonákra nézve hoznak. Mert kétségtelen, hogy azon szerencsétlen emberek, a kik ma ott a börtönnek dohos odújában szenvednek, két kategóriára oszlanak. Áz egyikbe azok tartoznak, a kiket azért büntetnek ilyen súlyosan, és azért vetettek börtönbe, mert jogosnak vélt felháborodásuknak akartak kifejezést adni. Ezekről Nessi Pál t. barátom már itt beszélt. Ezen szerencsétlen embereknek másik csoportjába azok tartoznak, a kiket azért büntetnek, mert hazafias érzésüknek adtak kifejezést, mert egyik csoportjuk Kossuth Lajos szobrára koszorút tett, másik csoportjuk pedig a nemzet legfényesebb korszakát megtestesítő debreczeni szabadságszoborra akarta letenni koszorúját. T. ház! Én beszédemben már hangsúlyoztam, hogy az ember valójában nem tudja elképzelni, hogy vájjon a katonai vezetőség és mindazok, a kikneik a katonai szellemet nevelniök és irányitaniok kell, mit czéloznak, mit terveznek, mit akarnak akkor, a midőn a honfiaknak egy