Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-392

356 392. országos ülés 1904 márczius 3-án, csütörtökön. ki, nem lévén abban titkos dolgok, tehát t. képviselőtársam feljogosítva érezhette magát azokat bárkivel is közölni. És miután én azon nyilatkozatok között, a melyeket t. képviselőtársam, mint az én nyilatkozataimat reprodukált és álláspontom között valami mélyremenő, lényegbevágó eltérést, olyat, a melyet szükségesnek találtam volna rektifikálni, nem találtam, tartózkodtam is minden rektifikácziótól, a nélkül, hogy a legkisebb nuanceig minden tekintetben azonosítanám álláspontomat azokkal, a miket ő elmondott. Nem akar ez szemrehányás lenni, hisz nagyon sokszor megeshetik, hogy valakinek nyilatkozatai a másik által nem minden részletükben fogatnak fel helyesen. Ezeket általánosságban előrebocsátva, bátor vagyok mindenekelőtt azon három pontra tenni megjegyzést, a melyekre a t, képviselő ur beszéde folyamán kiterjeszkedett, A mi először is a neveket, t. í. a besorozott katonák nevét illeti, megvallom, erre a kérdésre sohasem helyeztem és most sem helyezek súlyt. Nem gondolom, hogy ebben a kérdésben más Ígéretet vagy kijelentést tettem volna, mint hogy ezt a_kérdést meggondolhatjuk, beszélhetünk felőle. Őszintén szólva, az egész kérdést igen jelentéktelennek tartom, mert azt hiszem, hogy egy német szöveggel biró névsorba természetes, hogy mindenkinek nevét németül irják. (Zaj, ellenmondások és felkiáltások a szélsöbaloldalon: A családi neveltet is elkeresztelik!) Kubik Béla: Hát a helységneveket! Gr. Tisza István miniszterelnök: Hát a családi neveket keresztelik el? Ez már csakugyan gyenge megjegyzés. Hiszen nem a családnevekről van szó. Természetesen, ha francziául beszél az ember, francziául mondja a magyar ember nevét is; ha németül beszél, németül; ha magyarul beszél, magyarul. Kubik Béla: Magyarországon beszéljen magyarul! _ Polónyi Géza: A sorozás az anyakönyvek alapján történik, ott pedig nem az áll, hogy Stefan Nagy, hanem az, hogy Nagy István! (Zaj.) Gr. Tisza István miniszterelnök: Ebben a kérdésben — mondom — a nézetem az, hogy ha egy névjegyzékbe beiratik valakinek a neve, az olyan nyelven történik, a milyen nyelven azt a névjegyzéket vezetik. Ha valakivel németül beszélnek, a nevét is németül fogják mondani, ha magyarul beszélnek, magyarul kell a nevét mondani. (Ugy van! jobbfelől. Egy hang a szélsőbaloldalon : r Tessék a könyveket magyarul kiállítani!) Én erre az egész kérdésre semmi súlyt nem fektetek, mert ez csakugyan egy jottát sem határoz. (Igaz! Ugy van! jobbfelől. Zaj balfelöl.) Kubik Béla: Hát a magyar nemzet? (Zaj.) Gr. Tisza István miniszterelnök: Az semmi irányban a magyar nemzetnek erejét nem csorbítja. Nessi Pál: Nem is sérelmes a nemzetre ? Gr. Tisza István miniszterelnök: Itt, kérem, nem párbeszédeket folytatunk. Meg fogom hallgatni a képviselő urat, ha a teremben leszek, vagy pedig kimegyek, de semmi esetre zavarai nem fogom. Kérem, szíveskedjék ezt hasonlóval viszonozni. Ismétlem tehát, ezt a kérdést olyan jelentéktelennek tartom, a melylyel igazán nem érdemes az időt tölteni. A mi a szolgálati okmányoknak, könyveknek, névsoroknak nyelvét illeti, (Sálijuk! Halljuk!) erre vonatkozólag volt szerencsém a házban nyilatkozni, de azt hiszem, akkor is hozzátettem, hogy ezt sohasem is képzeltem máskép, mint hogy az uj nyomtatványok, formulák, a melyeken aztán a magyar nyelv a hadsereg szolgálati nyelve mellett paritásos alapon érvényesülni fog, az uj véderó'törvény kapcsán kibocsátandó uj utasítások alapján fognak kiadatni. Azt hiszem, ennek a kérdésnek korábbi megoldását soha nem helyeztem kilátásba, mint az uj formulárék kibocsátásának idejére, a mi az uj véderőtörvénynyel függ össze. Lényege a kérdésnek az, hogy ebben a tekintetben az elvi kijelentés megtörtént és annak végrehajtása iránt semmi kétség fenn nem forog. (Helyeslés jobbfelől.) Ugyanez áll a laktanyák felirataira nézve. Ezekre nézve is nyilatkozott a kormány, nyilatkozott a közös hadügyminiszter. A kérdés teljesen tisztába van hozva, de azt csakugyan nem tartottam volna a dolog helyes kezelésének, hogy télviz idején kalapácsot fogjunk, nekimenjünk minden laktanyának és leverjük onnan a feliratokat. (Derültség a szélsöbaloldalon. Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Nagyon könnyű dolog e felett műnevetést inszczenirozni, de azt hiszem, akkor jártunk volna el nevetségesen, akkor blamiroztuk volna magunkat minden komoly ember előtt és akkor hivtuk volna ki a képviselő urak gúnyos megjegyzéseit sokkal több joggal, ha egész hazafiúi akcziónkat abban láttuk volna, hogy levegyük most mindjárt a német felírást a laktanyákról. (Ugy van! a jobboldalon. Nagy zaj és felkiáltások a szélsöbaloldalon: De Trencsénben leverték a magyar felírást!) B. Feilitzsch Arthur: Megczáfolták ezt már régen !. Gr. Tisza István miniszterelnök: Annak idején alkalmilag mindezek megtörténnek, de arra már azután nem vállalkozom, hogy ilyenféle intézkedésekkel akarjam a hazát megmenteni. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Ezek után legyen szabad beszédem tulajdonképeni tárgyára áttérnem. Nem kívánok kiterjeszkedni mindazokra a részletekre, a melyek a delegáczióbau a hadügyi költségvetés tárgyalása során felmerültek, de engedjék meg nekem, hogy néhány rövid reasszumáló szóval a t. ház elé állítsam az eredményeket és a helyzetet, a szóban lévő kérdések legfontosabbikát: a tiszt-