Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-392

392. országos ülés Í90í márczius 3-án, csütörtökön. 347 ferde, félszeg alkotmányunk és közjogi viszonyunk mellett ennek a nemzetnek az ő alkotmánya biztosítására még csak egy, de féltékenyen őrzött kincse van, és ez a házszabályokban foglaltatik, (TJgy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) T. ház! Eltekintve attól, hogy a nemzetek történelméből könnyű lenne kimutatni, hogy mindig végzetes dolog ilyen alkotmányjogi klenodiumokhoz akkor nyúlni, a midőn a szenvedélyek hevében és tüzében intézkednék a parlament, hogy mindig czélszerű az ilyen kérdéseket (Halljuk! a szélsöbaloldalon.) békés időkre hagyni, és nem a szenvedélyek hevében nyúlni ezekhez a drága kincsekhez: mondom, eltekintve ettől, ennek a kérdésnek megvan az a történelmi múltja, hogy ez a házszabály kölcsönös megegyezés alapján, (TJgy van! a szélsőbaloldalon.) a pártok közötti programmszerü és a házban szankczionált megegyezés alapján jött létre . . . (Ugy van! TJgy van! a hal- és a szélsöbaloldalon.) B. Kaas Ivor: Szerződésszegést nem szabad elkövetni! (Mozgás és zaj jobbfelöl.) Polónyi Géza: ... és mindnyájunk adott szavának értékével van biztosítva. Erre vonatkozólag azt mondják: »Hjah, más pártok, más országgyűlés, más viszonyok!« Miután ma nem feladatom ezzel a kérdéssel bővebben foglalkozni — remélem, nem fog bekövetkezni egy kényszerítő helyzet, a mely akaratunk ellenére ezen kérdés bővebb vitatásával kell, hogy foglalkoztasson bennünket — csak azzal a tétellel búcsúzom el ettől a kérdéstől, hogy az u. n. programmok és paktumok kérdésében lehet véleményeltérés, de abban, hogy az adott programmok betartandók, nem lehet véleményeltérés, lettek légyen ezen programmpontok paktum, vagy törvény, avagy egyszerű programmpromulgácziók alakjában közzétéve, vagy megvalósítva. Erre nézve a t. miniszterelnök ur a delegáczióban akkor, a midőn az a szemrehányás tétetett neki, hogy hiszen az a kilenczes programm csak egy pártnak a dolga és az megváltoztatható, csak az a párt változtassa meg a nevét, — teljesen helyes álláspontra helyezkedve szószerint a következőket monda (olvassa): »Ha ebben van valami, az egyformán áll minden pártprogrammra. Nem ebben kell keresni a pártprogramm kötelező erejét, hanem abban, hogy azok a férfiak, a kik bizonyos elvet kijelentettek, mint egy párt tagjai kötve vannak ugyanazon meggyőződésükhöz, akár megmarad a neve annak a pártnak, akár nem.« Hát, igenis, azok a férfiak, a kik mint egy párt tagjai valamely elvet kijelentettek, a férfiasság kötelező erejével vannak kötve ahhoz, hogy azért a jövendőben is helytálljanak. (Helyeslés a széls'öbaloldalon,) T. ház! Most ezen tételekkel nem szándékozom tovább foglalkozni, hanem hogy az én valóságos tárgyammal, t. i. a delegáczió hatáskörének kérdésével bővebben foglalkozhassam, mégis néhány kérdést a t. miniszterelnök úrral tisztába kell hoznom. Hogy a parlamentben folyt munka és a rendkívüli eszközökkel vívott harcz sok kérdésben a kormányt megakasztotta abban, hogy kormányzati és törvényhozási úton azokat az intézkedéseket megvalósíthassa, a melyeket tőle joggal várhatnak, ez oly tétel, a melyet vitatnom szükségtelen, bizonyítanom sem kell. De vannak kérdések, a melyek a parlamenti helyzettel abszolúte semmiféle összeköttetésben nincsenek és nem voltak, tehát megoldhatók voltak a nélkül, hogy a parlamentben vívott rendkívüli harcz azokat megakasztotta volna. Én a t. miniszterelnök urnak szíves figyelmébe akarok ajánlani most csak három pontot. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Az egyik az, hogy a t. miniszterelnök ur az ő kormányelnöki megbízatásának időpontjában abban a megtisztelő szerencsében részesített engem, hogy vele e kérdésekben órtekezhessem és az ő szíves megegyezése és felhatalmazása folytán azon nyilatkozatokat, a melyeket velem szemben tett, pártom értekezletén nyilt ülésben elmondhattam, a mit meg is tettem és azok közzé is tétettek. Ezek közül engem rendkívül érdekelt és pártom tagjait is bizonyára rendkívül érdekelte egy pár pont, a melyeket nem is törvényhozási intézkedések után kellene végrehajtani, hanem a melyek csak egy türfc törvénytelen állapotnak kormányzati úton való megszüntetését czélozták. Ilyen kérdés van három. Az egyik az, hogy köztudomású dolog, hogy akkor, mikor valaki a szerintünk az öszszes hadseregnek kiegészítő részét képező magyar hadseregbe, önök szerint a közös hadseregbe besoroztatik, az az ember még a nevét is elveszti, t. i. nem lesz Nagy Pál, vagy Fekete János, hanem lesz Johann Fekete. Paul Nagy . . . Gabányi Miklós: Stefan Tisza! Polónyi Géza: . . . Ottó von Förster etc. (Derültség. TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Hát t. ház, a magyar törvényhozás testületében talán mégis csak felesleges annak magyarázása vagy bizonyítása, hogy a 67-iki törvényekben oly nagymérvű visszaesése, oly dekandenczíája az alkotmányosságnak talán még sem következett be, hogy akkor, ha valaki a haza szolgálatában a véradóját le kell hogy rójja, az első áldozat az kell hogy legyen, hogy az ő becsületes magyar nevét is feláldozza, (TJgy van! a szélsöbaloldalon.) De, t. ház, erre nézve nekem egy megnyugtató válasz adatott, hogy ez irányban állítólag intézkedés fog tétetni, hogy ez megváltoztassák. Kapcsolatban ezzel, t. ház, felvetettem azt a kérdést, hogy micsoda törvény alapján lehetséges az, hogy az önök szerint közös hadseregben szolgáló katonaság az ő szolgálati kötelezettségének teljesítése alatt és után azokat a szolgálati okmányokat és bizonyítványokat, a melyek az ő szolgálati kötelezettségének teljesítéséről vagy felfüggesztéséről szólnak, és a melyeknek