Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-391

340 391. országos ülés 1901 get az elmulasztott határidő pótlására. És sikerült is a törvény értelmében megtalálnom abban, hogy az illető egyes felekkel ezek a határozatok tényleg nem közöltettek, hanem csak általánosságban tétettek közzé. Erre nézve latitüdöt ád a törvény a földmivelésügyi miniszternek s intézkedtem, hogy ezen pótlás lehetősége megadassák, és a község lakosságának újból módjában álljon felebbezését beadni. Ez meg is történt, a felebbezések tárgyalására vonatkozó intézkedések ni egté tettek és folyamatban is vannak. (Helyeslés.) Már most, t. ház, arra vonatkozólag, hogy ezen határozatok mi módon hozattak és hogy mily stádiumban vannak, jelenleg felvilágosítást nem adhatok. Azonban az interpellácziónak azon részére, hogy a Báth-Monostor községiek hagyassanak ki az ármentesitő társulatból, bátor vagyok az 1885 : XVIII. t.-cz. 106—107. és 108-ik §-ait ajánlani a t. képviselő ur szives figyelmébe, a melyeknek alapján és értelmében nem a földmivelésügyi miniszter dönt ezen kérdésekben, hanem a 106, §-a alapján egy öt tagból álló választmányi küldöttség, a 108 ik §. értelmében pedig a vármegye alispánja dönt érvényesen. Amennyiben a törvények vagy a törvényes formák meg nem tartattak, erre vonatkozólag van felebbezési joguk a törvény értelmében a földmivelésügyi miniszterhez, a ki tisztán és kizárólag ezekre a kérdésekre vonatkozólag dönt azután és rendelheti el az uj eljárást; az eljárás befejeztével csak annyi joga marad meg az illető feleknek, hogy a rendes birói utón kereshetőségi joguk van. Ezen előterjesztések után, a melyeket, a t. háznak tenni szerencsém volt, abban az esetben, ha az alispán még nem hozta volna meg végleges határozatát ezen ártérfejlesztési kérdésben, és ennek daczára mégis végrehajtással zaklattatnék a község elöljárósága, hajlandó vagyok kijelenteni, hogy azon utasítást fogom kiadni az alispánnak, hogy a mig ezen kérdések jogerősen el nem biráltatnak, a felebbezés alatt álló tételekre vonatkozólag a végrehajtást függeszsze fel. (Altalános helyeslés.) Szederkényi Nándor: Ezt a felvilágosítást köszönettel tudomásul veszem. Elnök: A földmivelésügyi miniszter ur kijelentette, hogy válasza ideiglenes természetű, ennélfogva az interpelláczió vele közöltetni fog. Rákosi Viktor: Nem tudom, megengedi-e a t. ház, hogy elmondjam interpellácziómat ? (Halljuk! Halljuk ! a jobb- és a baloldalon.) Elnök: A ház megengedi. (Halljuk! Halljuk ! a baloldalon.) Rákosi Viktor: T. képviselőház! Hálából nagyon röviden fogok interpellálni. (Halljuk! Halljuk!) Ezelőtt harmincz nappal voltam bátor a belügyminiszter urat interpellálni az iránt, hogy igaz-e, hogy a kolozsvári Nemzeti Színház ópimárczius 2-án, szerdán. tését a bécsi Fellner és Helmer czégnek adják oda. A belügyminiszter ur nem volt szives felelni ezen interpellácziómra, ellenben azóta ezen építkezést tényleg a bécsi Pellner és Helmer czégnek adták oda. (Felkiáltások a baloldalon: Lehetetlen!) A belügyminiszter ur ez alatt az idő alatt kisebb kaliberű ankétekkel tanácskozott, — a mint ezt a mai lapokból is látom — a mely ankétek legnagyobb része azonban olyan emberekből állott, a kik a dologhoz nem értenek, a kik színházépítéssel szakszerüleg abszolúte nem foglalkoznak. Egy egész csomó deputáczió, képzőművészekből, mérnökökből, építészekből stb. minden erővel tiltakozott a terv ellen, kijelentették, hogy az valóságos szégyen és a magyar építészet részére kiállított szegénységi bizonyítvány volna. Ennek daczára a belügyminiszter ur azokra hallgatott, a kik a dologhoz nem értenek és nem hallgatott azokra, a kik ahhoz értenek. Kubik Béla: A Bécsben tartott minisztertanácson határozták el! Rákosi Viktor: Sőt a miniszterelnök ur azt is kijelentette az egyik deputácziónak, hogy ő a Fellner és Helmer czéggel szemben erkölcsi obiigóban van. (Mozgás a szélsöbaloldalon.) Hát, t. képviselőház, azt tudjuk, hogy mit tesz a magyar minisztereknek Bécscsel szemben való erkölcsi obligácziójuk; tudjuk, hogy ez kényszeríti őket arra, hogy a nemzetnek igen sok jogát ne léptessék életbe; ez kényszeríti őket arra, hogy német hadsereget tartsanak fenn, ez kényszeríti arra, hogy a mi katonáinkat feketesárga zászló alatt engedjék szolgálni. Szóval ezt az erkölcsi obligácziót, és ennek veszedelmeit az egész vonalon igen szépen ki lehetne fejteni. De hogy építészeti téren is erkölcsi obligáezióban legyünk Bécscsel szemben, az már igazán tűrhetetlen. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Van szerencsém ebben a tekintetben egy olyan embernek a czikkét felolvasni, a ki ugyan szintén nem foglalkozik szakszerűen építészettel, a kiben azonban a politikai bátorság — tudtommal erről is szó volt a delegáczióban, — olyan mértékben van meg, mint egyetlen magyar politikusban sem: ez báró Bánffy Dezső. 6 az egyetlen, a ki megtette, hogy mint bukott miniszterelnök ellenzékbe ment és onnan uj politikát hirdet. Thaly Kálmán: Nem fenékig tejfel az, ne engedd magad csábítani! Rákosi Viktor : Mindenesetre tiszteletreméltó dolog tőle, hogy nem ült be múmiának a főrendiházba, nem vonult vissza Bátótra, hanem kilépett és uj pártot csinált. Báró Bánffy Dezső ugyanis ezt írja az ő lapjában (olvassa): »Széli Kálmán, mikor a budapesti Nemzeti Színház építéséről van szó és azt Fellner és Helmernek kívánja adni, azt igéri, hogy majd a kolozsvári Nemzeti Színháznál fog a magyar építészekkel terveltetni és építtetnie