Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-391

326 391. országos ülés 190'4 Mikor már idáig fejlődtek a dolgok, akkor jött a t. miniszterelnök ur kormánya, a mely megteremtette azt, a mit eddig az én tudtommal még nem csináltak, hogy t. i. a magyar miniszteri tanácskozásoknak székhelyét is Bécsbe tette át bizonyos időre. Napokon keresztül előre félhivatalosan közzétett tudósítások jelentették. hogy miniszteri tanácskozások fognak tartatni, hogy Bécsbe megérkeztek az összes miniszterek, azoknak tanácskozásairól jelentések adattak ki a lapok részére, másnap folytatták a tanácskozásokat és a következő napok valamelyikén ismét folytatást nyertek a tanácskozások. Ezt közömbösen venni, szemet hunyni az előtt, hogy ezek Magyarország közjogi állására nézve sérelmesek, nem lehet. Ezt meg lehet mindenkinek tennie, de nem szabad megtennie elsősorban a parlamentnek, és nem szabad megtennie azon állás viselőjének sem, a kinek a legkényesebben, a leggondosabban és a legféltékenyebben kellene azon őrködnie, hogy az ő viselkedésével Magyarország közjogi rendje semmiféle sérelmet ne szenvedjen. Ily közömbösség — hogy másnak ne nevezzük — nem egjéb, mint lekicsinylése az egész kérdésnek. Nem lehet azzal előállani, hogy az egész dolog kicsinység, hogy Bécsben voltak a többi miniszterek és azért tanácskoztunk ott; hogy fontos, sürgős dolgokról volt szó; hogy nincs annak semmi különös foganatja, és majd külön fogunk erről rendelkezni és tanácskozni, az időnket hasznosan eltölteni, sürgős kérdésekben állást foglalni a haza javára jó, eredményes és üdvös dolog. Ezzel a felfogással nem lehet előállani, különösen a mikor hozzá kell tennünk, hogy semmiféle különös sürgősségét a dolgoknak el nem ismerjük, mert azoknak a hadügyi vagy keseskedelmi dolgoknak is egy-két nappal való elhalasztása semmiféle veszedelmet ebben a kérdésben nem jelentett és nem tette szükségessé, hogy ebben a kérdésben a miniszteri tanácskozások Bécsben megtörténjenek. (Ugy van! balról.) De ha sürgős lett volna is, egyáltalában nem lett volna szabad sérteni e tekintetben a törvény világos rendelkezéseit, és a miniszterelnök urnak ezekről megfeledkeznie nem lett volna szabad. Az ilyen közömbösségek, megengedem, hogy egy jobb nemzedéknek, egy jobb korszaknak tisztább, erélyesebb, határozottabb, a magyar közjog iránt méltóbb felfogásában majd el fognak talán pusztulni, ha egy uj nemzedék jön és egy uj politikai nemzedék nő majd fel; de ne feledjük azt, hogy ezek bizonyos szilárd rendet nyernek épen a 35 éves vagy még régibb gyakorlat folytán. Hiszen látjuk, hogy a 67-iki törvény eredeti rendelkezéseinek végrehajtása a hadügy terén micsoda nehézségeket támaszt, épen azon érveknél fogva, hogy ha 35 vagy 37 éven keresztül ez a dolog igy történt, mi okozza azt, hogy a nemzet most követeli ezeket olyan márczius 2-án, szerdán. intenzivitással. Látjuk tehát, hogy ezek a helytelen és káros intézkedések megrögződtek és stabilokká váltak. Egy későbbi nemzedéknek, a mely nem veszi közömbösen, megengedem, hogy módjában áll majd ezeket helyrehozni, de gondolják meg, hogy milyen evolucziók árán szokták az ilyen dolgokat visszacsinálni és szoktak ilyen rendezkedések bekövetkezni. Mennyi áldozatot, az ország károsodását, sokszor a vérnek patakokban való folyását szokták előidézni, hogy ilyen közömbös korszakoknak és a közönyös államférfiaknak visszaéléseit, azt a bűnös közönyt, a mely ilyen eredményt idéz elő az ország közjogi rendjében, megreparálni a későbbi nemzedékek vannak hivatva és a mi csak áldozatok és a nemzet részéről hozandó nagy rázkódtatájok árán lehetséges. Ezek azok, t. képviselőház, a melyek reánk nézve föltétlenül szükségessé teszik, hogy mi a t. miniszter úrtól, ebben az irányban ezen tanácskozásokra nézve felvilágosítást kérjünk. (Halljuk! Halljuk! Zaj. Elnök csenget.) Mert mindaddig, t. képviselőház, a mig ezeknek a felfogásoknak a kifejezését látjuk azokról a miniszteri padokról és a mig ezen irányban tiszta és világos megállapodások nem lesznek, mindaddig az az általa kivánt állapot, hogy közjogi viták pedig Magyarországnak állami és alkotmányos rendjét ne zavarják meg, a mit épen a miniszterelnök ur hangoztatott, be nem következhetik. Mert ily tények azok, a melyek örökké szemébe dobatnak a nemzetnek és szemébe dobatnak azoknak a pártoknak is, a melyeknek hivatásuk és kötelességük ezen irányban különös éberséget tanúsítani; ezek azok a tények, a melyekkel szemben reparácziót kell keresni, a melyeket mint sérelmeket kell oda állítanunk és a mely irányban a megoldást és rendezést abbahagyni nem lehet; ezek azok a sértő tények, a melyek nélkül Magyarország közjogi rendjében ezen vitatkozásnak a kérdései nem is merülnének fel oly sűrű mértékben, mint a minő mértékben azt most tapasztaljuk. (Ugy van! balról.) Ez volt főleg arra a kérdésre, a magyar minisztertanácsoknak egy idegen államban való tartására nézve a kérésem a t. miniszterelnök urhoz, és én azt hiszem, hogy ilyen tényeknek a bekövetkeztekor nem várhatja a t. miniszterelnök ur azt, hogy azok a küzdelmek, a melyeket a nemzet egy éven keresztül folytatott bizonyos nagy czélok elérésére, lelohadjanak. Mert épen a mikor ilyen kéréseket intéz a harczolókhoz, hogy hagyják abba ezen küzdelmet, akkor ezen tények, a melyek előálltak, mind csak azt motiválják, hogy ha eddig nem lett volna ilyen küzdelem, akkor azt fel kellene venni most, meg kellene legalább azt ujitani a t. miniszterelnök úrral szemben. (Ugy van! balról). Azok a javaslatok, a melyek itt ma beterjesztettek, a melyek engedményeket akarnak adni egyes osztályoknak — megérdemelt engedményeket — ezek mind csak azt mutatják, hogy a