Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-391

324 391. országos ülés 190í márczius 2-án, szerdán. Nem keresem, t. képviselőház, hogy mi lehetett czélja és tárgya azoknak a miniszteri tanácskozásoknak, a melyek Bécsben folytak. Megengedem, hogy fontos, talán sürgős teendők is voltak, a. melyeket a miniszter urak és a miniszterelnök ur elég időhöz kötötteknek tartottak arra nézve, hogy sürgősen intéztessenek el. Ilyenek lehetnek a hadműveletek, a melyek a két állam részéről és a hadvezetőség részéről a közel jövőben terveztetnek és véghezvitetni szándékoltatnak; talán azoknak megállapítása a közös hadvezetőséggel való egyetértésben kivánta meg a tanácskozásokat; lehet, t. képviselőház, hogy azoknak a kereskedelmi szerződések meginditásának kérdése, a melyekre nézve most már javaslatokat is látunk beterjesztve, lehet, hogy ezeknek formái, az ezekben való irányvétel és a munkásság megkezdésének megbeszélése képezték a tanácskozások tárgyát; lehetséges, hogy belpolitikai kérdések, a melyekről tudjuk, hogy a t. kormányra nézve igen sürgőseknek tűnhettek fel. De bármily fontos és bármily időhöz kötött agendák voltak is e tanácskozások tárgyai, egyáltalában el nem ismerhetem, hogy bármily sürgősség azt a közjogi szigorú rendelkezést és parancsot megsérthetné, hogy Magyarországon minden közjogi hatóságnak és a minisztériumnak is csak az ország területén belül van székhelye és másutt közjogi funkcziót nem teljesihet. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Megengedem, hogy a delegácziónak működése a miniszter uraknak, különösen a miniszterelnök ur tartózkodását Bécsben bizonyos tekintetben indokolttá tette, de ha esetleg a delegácziónak tárgyalásait egy-két napra felfüggesztették volna is, vagy ha a miniszterelnök ur jelen nem létében ülésezett volna egyikmásik albizottság, vagy történtek volna más tárgyalások, akkor is helyesebb lett volna, hogy a szóban forgó ügyek kedvéért a miniszterelnök ur utazzék inkább Budapestre és a kérdéses minisztertanácsot itt tartsák. Ez tehát nem indokolható és nem menthető (Igaz! Ugy van! a haloldalon.) semmiféle, megengedem, még bona fidessel sem, a mely az idő és alkalom felhasználását akarja ebben a kérdésben előtérbe állitani. De bátor vagyok, t. képviselőház, ebben a tekintetben a törvény világos intézkedésére hivatkozni. Szerintem a kérdés oly nagy fontossággal bir, hogy a törvény valódi intézkedéseit és szavait mindnyájan kell, hogy mérlegeljük és figyelembe vegyük. Az 1848:111, t.-cz. a független magyar felelős niiniszteriam alakításáról ebben a tekintetben a következőket rendeli el. A 3. szakasz igy szól: 0 Felsége a végrehajtó hatalmat a törvény értelmében független magyar minisztérium által gyakorolja, s bármely rendeletei, parancsolatai, határozatai, kinevezései csak ugy érvényesek, ha a Budapesten székelő miniszterek egyike által is aláíratnak. (Igaz! a baloldalon.) Ez tehát még a király intézkedéseit is határozottan attól teszi függővé, hogy nem máshol, hanem kizárólag Budapesten székelő (Felkiáltások a jobboldalon: Székelő !) miniszter által történjék az ellenjegyzés. (Mozgás a jobboldalon.) Az 5. §. (Halljuk! a baloldalon.) igy szól: A minisztérium székhelye Budapest. Ezek, t. ház, oly kategorikus, egyenes és határozott kijelentések, a melyeknél fogva szerintem közjogi funkcziót, különösen minisztertanácsi határozatokat hozni és gyakorolni egyáltalában nem lehetséges másutt, mint az ország szivében, az ország fővárosában, a törvény által megállapított székhelyen, s ennek következtében a székhelyet kényelmi szempontokból vagy bárminő okból egyes napokra vagy alkalmakra máshova még az ország területén belül sem szabad, egy idegen állam területére pedig még kevésbbé lehet áttenni. Ha ennek a horderejét el akarjuk képzelni, gondoljunk csak az idegen államok és népek helyzetére, hogy milyen felfogással találkoznék pl. Francziaországban annak a minisztériumnak és miniszterelnökségnek az eljárása, a mely miniszteri tanácskozást tartana Berlinben, Londonban, vagy más államban. (Zaj.) Milyen megítélés alá kerülne, ha csak egy kis állam kormánya is megkísérelné az állam szuverén jogaival és különállásával össze nem férő azon eljárást, hogy pl. Bukarestből átmenne a román kormány Belgrádba, Belgrádból Szófiába, vagy más államba. Még fontosabb ez nálunk, a kik örökké annak a veszélynek vagyunk kitéve, hogy a bécsi központosítással fenyegetik Magyarország közjogi helyzetét. Tudjuk, hogy milyen féltékenységgel voltak az eddigi országgyűlések még csekélyebb jelentőségű dolgok iránt is. Mikor Pozsonyban volt a dikaszteriumnak, az országgyűlésnek székhelye, az első lépése volt a megerősödött magyar közjogi rendezkedésnek az, hogy áttették mindezeknek a székhelyét Budapestre, az ország fővárosába. Még a határszélen sem hagyták meg, nehogy idegen befolyás érvényesüljön, a mely káros visszaélésekre és félreértésekre vezethetne. Vagyok bátor ezzel a ténynyel kapcsolatban rámutatni néhány körülményre, melyek 1867 óta meglehetős közömbösek és — azt kell mondanom — bűnös lelkiismeretlenséggel ezen a téren már előállottak és máris visszafejlődéseket idéztek elő. Itt van elsősorban a delegáczió fontosságának, hivatásának, jogkörének teljesen hamis beállítása, hamis hatásköröknek és helyzeteknek a delegáczió részére való megkövetelése. A delegácziót a Deák által megalkotott közjogi rend világosan az országgyűlés egy regnikoláris bizottságának küldötte ki, melynek feladata egy másik állammal közös érdekű ügyeket évenkint tárgyalás alá venni és bizonyos ellenőrzést gyakorolni. De annak más jelentőséget, mint hogy számszerint megállapítja ezen közösügyek reszszortjában a tételeket és azokat az országgyűlés