Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-389

310 389. országos ülés 190b január 30-án, szombaton. egész nagy tekintélyes áramlat szakad ki a szabadelvű párt soraiból? Csak ezen az utón remélhettük a mi győzelmünket, hogy megbomlik az a párt és a többi kó'zönbös pártok segítségünkre sietnek. De hogy ebből az következzék, hogy én befejezzem ezt a harczot, hogy kijelentsem, hogy nekem nem kell semmiféle segítség és akkor vonulok vissza a küzdelemtől, a mikor segítség érkezik, ez a hadviselésnek olyan elemi példáival ellenkeznék, a melyeket igazán nem lehet figyelmen kívül hagyni. Hisz akkor meg kellene vetnünk azoknak a régi nagy küzdelmeknek minden fázisát. Pl. mindenki tudja, hogy a Rákóczi-féle küzdelemnek első csapatát az a 800 harczos képezte, a kiket Bercsényi kozákokból, oláhokból, lengyelekből állított össze, aztán lehozott a Beszkid hegyekről és egyesitette őket a Kiss Albert vezérlete alatt lévő paraszt csőcselékkel. Hát vájjon Bethlen Gábor, a mikor nagy harczait vívta, helytelenül cselekedett, hogy tatár és török csapatokkal ment Bécs ellen és verte vissza a bécsi osztrák hadsereget, helytelenül járt-e el akkor, a mikor Gusztáv Adolfnak támogatását felvette? Hát nem. lenne szabad egy harczba felvenni olyanoknak segítségét, a kiknek nem teljesen egyező meggyőződésük van? Hiszen nekem és másoknak elég ellentétes felfogásunk van a politika sok körében, de azért én pl. báró Bánffy Dezsőnek állásfoglalását a nemzeti jogokra nézve szerencsés gondolatnak találom. Helyeslem, hogy egy egyéniség kibontakozik az aulikusság köréből és a miniszterelnöki székből ide jőve, világosan azt mondja: csalódtam a 67-es alap megbirálásának eredményében, én is küzdök, pártot alakitok, felveszem a harczot. Egyáltalában ne nyujtsak-e, ha kell, testvéri jobbot annak, a ki az udvari akarat letörésére, vagy azzal szemben a nemzeti álláspont érvényesítésére törekszik? (Igaz! Ugy van! bal felöl.) És nem örülnék-e annak, ha Wekerle, Bánffy, Apponyi, Rakovszky, Szederkényi mind vállvetve törekednének egy nemzeti küzdelem elősegítésére ? (Helyeslés balfelöl.) Ezek az urak megmaradnak az 1867-es alap mellett és én megmaradok az 1848-as alap mellett. De midőn egy bizonyos konkrét czélért vettük fel a harczot, hogy akkor az a körülmény válaszszon el, hogy valaki az 1867-es alapon kereste ennek a czélnak elérését, mások pedig a 48-as alapon akartak ahhoz a czélhoz közeledni, ez a furfangoskodásnak, a szócsavarásnak olyan módja, a melyet ebbe a nemzeti küzdelembe belehozni sohasem lenne szabad. Kutattuk én és t. barátaim a 67-es törvénynek minden szavát, régi törvényeinknek egész tárházát hoztuk ide a poros akták közül a ház asztalára, hogy nézzék uraim, a magyar államnyelv uralma az összes közintézetekben, a magyar tiszteknek alkalmazása a magyar hadseregben mind régi törvényeinkben is benne van. Felhoztuk az 1867 : XII. t.-czikk mindenféle szakaszát, a mely a magyar hadsereget ugy statuálta, mint az egész hadsereg egy kiegészítő részét. Ezeket mint erősségeket hoztuk fel. Azt, hogy a 67-es alapon álló egyének is belejönnek ebbe a küzdelembe, a kiknek politikai meggyőződése más és más, a harcz folytatásának, közös nagy czéljainak hátráltatására sohasem fogjuk felhasználni. Legyenek és lesznek is külömbÖző politikai meggyőződések. Még a felekezeti szempontok sem fognak, sajnos, eltűnni hosszú időn keresztül a magyar politikai pártállások árnyalatainak megadásában. Megengedem és látom is, hogy talán az egyik némi protestáns színezettel, a másik katholikus színezettel, a harmadik merkantilis színezettel, a negyedik agrárius színezettel bír. Szóval különböző árnyalatok lesznek. De hogy ezek olyan elválasztó vonalként hassanak a magyar politikai közéletben, hogy ilyen nagy czéloknál, a midőn évszázados uralomnak magunkról békés, nyugodt és minél kevesebb áldozattal való elhárítására kell az összes erőknek közreműködniök, hogy ezek jöjjenek előtérbe, hogy ezek a felekezeti vagy más külömbségek olyan leromboló hatással legyenek, a melyek a közreműködést lehetetlenné teszik: ez szétbontása volna a magyar társadalomnak, (ügy van! Ugy van! a baloldalon.) ez lehetetlenné tenné ennek a nagy gazdasági és katonai nyűgnek egyszer és mindenkorra való leverését. Mindezt lehetetlenné tenné az, ha ezeket a választó vonalakat magunk előtt tartanok. Még csak egy kérdésre térek rá, t. i. azokat az állítólagos veszélyeket akarom érinteni, melyeket a felekezetiség vádja mellett hoznak fel ellenünk és akarnak érvényesíteni, de a melyek ezen a téren, azt hiszem, hivŐre a komolyan gondolkozók körében nem fognak találni. S itt csak a nemzetiségi kérdésnek rövid érintésével akarom ezt kellő világításba helyezni. Talán szintén nem onnan a túlsó oldalról van tervbe véve, de láttuk, mondják, és emlegette maga a miniszterelnök ur is, hogy meglássuk, hogy majd a mi küzdelmeinknek az ellentétes tényezőknél is minő káros kihatása lesz. Annál a tételnél, mely ezt a mi küzdelmünket egy esetleges nemzetellenes küzdelemmel akarja parallelába hozni, annál nagyobb istenkáromlást el nem követtek a magyar képviselőházban. Mert lehet, hogy a mit mi teszünk, azt talán túlságos elfogultságból, több reménynyel mint erővel teszszük; de hogy össze lehessen azt mérni a nemzetbontó, a nemzet egysége ellen való küzdelemmel, ezt Istenkáromlásnak kell mondanom. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) De tényleg a tendenczia az, hogy kijátszanak nemzetiségi velleitásokat velünk szemben. Hogy sikerrel-e vagy nem, az más kérdés. Láttuk azt, hogy a mint a miniszterelnök ur betette a lábát a szabadelvű körbe, rögtön berendeltettek oda ugyanarra az estére, mielőtt az ő programmját ismerhették volna — bizonyára felülről történt intés következtében és talán nem is a miniszterelnök