Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-389

389. országos ülés 190í január 3Ö-án, szombaton. 311 ur közbenjárásával — az összes horvát képviselők, a kik tüntetőleg felvonultak a pártkörbe. Ugyanabban az időben bevonultak t. szász képviselőink is, meggyőződésük alapján. Nem olvasom fel az idő előrehaladta miatt egy román lapnak, az »Adeverul«-nak e hónapban megjelent számát, a mely azt mondja, hogy a t. miniszterelnök ur pártjába be fog lépni a legközelebbi választásnál húsz román képviselő, a kik már megállapodásban vannak arra nézve, hogy a választások alkalmával a házban mandátumokat kapnak és a miniszterelnök ur pártfogását fogják élvezni. ISÍem tudom igaz-e, nem igaz-e, van-e megállapodás, nincs-e megállapodás, ismét lehetséges, hogy nem is a miniszterelnök ur befolyásával történt ez, hanem azok a befolyások működtek, a melyek működtek az eddigi tényezőknél, íme tehát, nemzetiségi tendencziák jönnek bele, csakhogy ellensúlyozzák akár most, akár később, a jövőben ezen nemzeti törekvések feltámadását. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Majd rámutatok, t. képviselőház, hogy a sikernek minő reményével teszik ezt; hogy azonban a kísérlet megvan és hogy az ezen irányban halad, azt én a jelenségekből látom. A mi azonban a legsúlyosabban esik a mérlegbe, t. képviselőház, az az, hogy nemcsak ezen törekvések tápláltatnak folytonosan, nemcsak az a helyes törekvés, hogy itt a nemzetiségi képviselők is elfoglalják a maguk helyét, a mennyiben természetesen nemzetbontó tendencziávai nem' jönnek s a mennyiben a választók szavazatának többsége rájuk esik, hanem az a törekvés is, hogy a nemzetiségek szembe helyeztessenek a nemzeti állásponttal: ez a tendenczia tűnik ki épen a felülről való bujtogatásokból s a nemzeti eszme ellen intézett folytonos támadásokból, T. képviselőház! Az a támadás, a melyet Pitreich közös hadügyminiszter a magyar közjog és a magyar nemzeti álláppont ellen intézett s a melyet mi itten szóvá tettünk, sérelmes lehet ránk nézve, de minden sérelem eltörpül a mellett a durva és megdöbbentő sértés mellett, a melyet elkövetnek velünk szemben akkor, a mikor a hadseregben a tisztek elengedhetetlen kötelességévé teszik azt, hogy őrködjenek az eddigi szellemen s azon, hogy egyik nemzet vagy nemzetiség a másik fölé ne kerekedjék. Hogy mi Ausztria fölé akarnánk emelkedni: azt hiszem, kétséget nem szenved, hogy ez nem igy van; de, t. képviselőház, azt, hogy Magyarországnak nemzeti léte és a magyar államiság egészének kialakulása a hadseregben Pitreich úrtól tétessék függővé, azt eltürhetőnek semmi esetre sem tartjuk, azt visszautasítjuk; (Élénk helyeslés a baloldalon.) mert a mikor a hadügyi kormány nemzetiségi veszélyről beszél és azt avis gyanánt dobja ki, mondván, hogy ne engedjétek a ti nemzetiségeteket más nemzetiségek által elnyomni: akkor ezen ország ezeréves történetét akarja megtagadni, a mi oly sértés, hogy azt erről a helyről mint egy mély, durva sértést vissza kell utasítanunk. {Élénk helyeslés a baloldalon.) Lehet, hogy talán nem ezzel a direkt intenczióval van mondva, de akkor mi értelme van annak a kijelentésnek, hogy a hadsereg tisztikarának elengedhetetlen kötelessége megőrizni az eddigi hagyományt, hogy abban sem a tót, sem a szláv, sem a cseh, sem a magyar s nem tudom én ki, a másik fölé ne emelkedhessek ? (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Mi nagyon jól tudjuk, t. képviselőház, hogy a magyar nemzeti politika ebben az országban a nemzetiségek egyéniségét és kultúráját elnyomni nem akarja; mi az ő fennállásukat mindig ápoltuk, a tények legjobban bizonyítják, hogy azt 1000 év óta fentartottuk és senki sem akarja kétségbevonni az ő egyéniségüket, senki sem akarja lehetetlenné tenni az ő nyelvi, származásbeli, vérbeli és kulturabeli különállásukat. De hogy, t. képviselőház, ebben az országban ők maguk sem vonják kétségbe azt, hogy a magyar állam nyelvének, mint összekötő nyelvnek, közhivatalok alkalmazásában való nyelvnek, minden nemzetiségre egyaránt uralkodó intézménynek kell lenni, arra nézve csak utalok arra, hogy méltóztassék megnézni őket, akár románok, akár tótok, mikor egymással érintkeznek, a magyar nyelvet használják. És ez egészen természetes, mert ha kultúrintézményeink ugy vannak berendezve, hogy mint közvetítő és uralkodó nyelv a magyar legyen, akkor nem lehet a hadseregben még egy másik közvetítő és uralkodó nyelvet is rájuk erőszakolni, a mely az ő egész egyéniségükkel ellenkezik. B. Kaas ivor: Három nyelvet tanuljanak meg azok a parasztok? Holló Lajos: Mi semmiképen sem hiszszük, hogy egy ilyen felbujtásnak eredménye a t. kormányra vagy az ő háta mögött ülőkre hatna. Meg vagyunk arról győződve, — beszédeimben többször rámutattam — hogy a nemzetiségek fényes példáját adták magatartásuknak; soha a nemzetiségek részéről nyugodtabb, méltóságosabb és hazafiasabb viselkedést, mint épen ezen küzdelem folytatása folyamán, tapasztalni nem lehetett. Ok is belátják azt, hogy mindenki, a ki ezen a földön él, közös védelmet kell, hogy találjon azon külső erővel szemben, a mely mindenkinek létérdekeit megtámadja, a ki ezen a talajon akar boldogulni. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Azok a gazdasági bajok és károsítások, a melyek részint a túlságos katonai terhek fokozódása, részint a közös gazdasági viszonyok folytán terhelnek bennünket, őket épen ugy sújtják, és ők ezekből nem birnak kibontakozni, ha a magyar faj energikus harcza e válaszfalakat fel nem emeli és ezen magyar talajon élő egész nemzet összes gazdasági erejét, összes gazdasági és politikai érdekeit meg nem védelmezi. És ők inkább jönnek segítségére és támogatására, ha kell e magyar nemzeti álláspontnak, mint hogy