Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-389

389. országos ülés i9Qí január 30-án, szombaton. 307 István megígérte, hogy ő fog választási reformot ebben az országban csinálni, mikor ennek a reformnak semmi oly alapelve, melyet elfogadhatnánk, nincs előttünk és nincsen igazolva előttünk, hogy ezt a reformot nem reakczionárius irányban, nem nemzeti érdekeinkre káros irányban fogja keresztülvinni. Hát mi ebben nyugodjunk meg, hogy ez ügy gr. Tisza Istvánnak lesz kezébe letéve és ő fogja ezt a nagy reformot keresztülvinni ? Ez még kormánypárti szempontból sem jogosult felfogás, mert látjuk, hogy még az előbbi kormánynak bizalmi embereit sem tartja alkalmasaknak gr. Tisza István a reform keresztülvitelére. A Széll Kálmán főispánjait egymásután cseréli ki az ország minden részében; tehát még azokban sem bizik, még ott is saját közegeit, saját embereit akarja beiktatni a hatalmi állásokba. Ennek következtében tehát mi, mint ellenzék legyünk bizalommal és elragadtatással az iránt, hogy ezt a reformot nekünk gr. Tisza István fogja megcsinálni? Hiszen ilyen hittel, ilyen reménynyel belemenni egy reformnak, egy küzdelemnek vezetésébe nem meggondolt, nem nagykorú, nem politikai czéljuk és jövőjük iránt belátással biró egyéneknek a hivatása, (ügy van! balfelöl.) Hisz az lehetetlenség, hogy ezt a nemzetet ily nagy czélokra felbuzditottuk, ennek a harcznak nagy perspektíváját nyitottuk meg és most betejezzük azzal, hogy gróf Tisza István miniszterelnöki székbe jut és ő tesz néhány értéktelen ígéretet és akkor a küzdelmet egyszerűen befejezzük ezekben az ígéretekben tett bizalommal és hittel! Ez nem méltó, t. képviselőház, a nemzethez. (Igazi a baloldalon.) így nem próféták járnak el, hanem álpróféták, nem népvezetők, de népámitók szoktak így cselekedni! Azok, a kik ily küzdelembe nemes szenvedélyeket és törekvéseket hoztak be, végezhetik-e azzal, hogy a nemzet engedmények helyett oly kormányzati rendszert vesz a nyakába, a melylyel szemben sem a törvény, sem az igazság fentartására való hite nincs, oly mértékben sem, a minőben az elmúlt kormányra nézve volt. Ez nem olyan eredmény, a melylyel ezt a küzdelmet okosan és helyesen be lehetne fejezni. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) B. Kaas ivor: Egy csomó mandátum biztosítása ! HoÜÖ Lajos: De azt lehetne mondani, t. ház, hogyha így is van a dolog, mi már mint törpe kisebbség, mint csekély küzdő létszám eredményt még sem várhatunk, nem várhatjuk, hogy ezt a küzdelmet a siker reményével folytathatnók. Én nem magunkban látom az erőt ebben a kérdésben. Tessék elhinni, senki jobban nem tudja erőink korlátolt és véges voltát, mint mi magunk. De ennek a küzdelemnek az ereje rejlett először abban az igazságban, a melyet képvisel, rejlett továbbá a nemzetnek közérzületében és közakaratában, a mely kifejezésre jutott. Ha tehát mi, t. képviselőház, nem kezdeményeztük, mert ily harczot ily csekély erővel kezdeményezni nem lehet, de fentartjuk a harczot és annak tovább vezetését szükségesnek ítéljük, akkor az igazság erejéből és a nemzet feltámadott közérzületéből meríthetjük a támaszt, melyet az ily harcz tovább vitelére meri teni szükséges. De sulyt helyeznek a számra. Egyszer régebben azt mondták, heten, nyolczan vagyunk, később 10—12-ről beszéltek. Ha egyáltalán számba jöhet a szám, hogy ennyi meg annyi: nyilvánvaló volt, hogy a függetlenségi pártkörön kivül álló harczos egyének száma jóval több, mint 15. Ezenkívül tudvalevő volt, hogy a néppárt oly harczos elemei állottak itt elejétől fogva végig, mint pl. báró Kaas Ivor, a kik egy perezre sem ingottak meg és a küzdelemben résztvevők számbeli erejét megerősitettók, A párton kivül állók közül is Lendl Adolf és mások is itt voltak a küzdelemben. E számbeli lekicsinylést, a melynek tulajdonképen az volt az értelme, hogy az erőszakkal való felhatalmazást minél jobban motiválja a miniszterelnök ur, másból magyarázni, mint ebből az intenczióból nem lehet. Hiszen a küzdelemben épen azért nem kereste a kibontakozást a küzdők ezen elemeivel, mert ezek lekisebbitése által arra számított, hogy így lelohasztja a segítők buzgóságát, hogy a néppártot arra kényszeríti, hogy tartsa vissza az ö tagjait attól, hogy segédkezet ne nyújtsanak, hogy a függetlenségi párton is majd minden törekvés arra irányul, hogy a kik liarczba akartak állni, visszatartassanak és visszarettentesienek, hogy így elszigeteljék a küzdőket, és az igy elszigetelt küzdőkkel szemben akkor a sokat ígért erős kezet ezek letörésére lehet majd alkalmazni. Mert, a mint a t. miniszterelnök ur mondotta, a czél nemcsak az, hogy most a felizgatott közvéleményből kivezessük az országot bizonyos engedményekkel, hanem az is, hogy a jövőre is lehetetlenné tegye az ily küzdelmet, A jövőben pedig az ily küzdelmet csak ugy lehet lehetetlenné tenni, hogy valamely akadályt állítanak ellene azzal az erőszakkal, a melynek behozatalát tervezik, a melyet talán meg is kísérelnek, de a melyről nem hiszem, hogy eredményre is vezetne. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) B. Kaas Svor: Wer Wahrheit sucht, der nicht die Stimmen zählt! Ezt mondja Leibnitz! Elnök (csenget): Nem báró Kaas Ivor képviselő urat illeti a szó, és kérem, ne méltóztassék külön beszédet tartani. B. Kaas Ivor: JSTem én, Leibnitz. Holló Lajos: A számnak lekicsinylésében a t. miniszterelnök ur tehát csalódott; ő lehetetlennek hitte, hogy ilyen törpe szám neki két hónapon túl tartó akadályt tudjon útjába gördíteni. Miután az ellenzéken ma is vannak, a 39*