Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-389

306 389. országos ülés 190k január 30-án, szombaton. jesen ellentétes nézetben van, mert a tiszteknek honosságuk szerint való beosztását, vagy a mint ő mondja, hazai keretekbe való áthelyezését semmi körülmények között nem tartja helyesnek és jogosultnak, Hogy tisztek hazai, vagy mondjuk nemzeti alapokon, és nemzeti keretekben alkalmaztassanak, ennek ő olyan elvi akadályát látja, melyet a maga részéről sohasem fog keresztültörni engedni. Ennek következtében ezt mint ígéretet már semmikép sem lehet elfogadni. De még helytelenebb a miniszterelnök urnak a második kérdésben való álláspontja, t. i. a magyar tiszti nevelést illető és nagy garral hirdetett vívmányok kérdése. A magyar tisztképzés nagyon értékes kincse volna az országnak, ha megvalósítható volna. Ha azonban, a mint a közös hadügyminiszter ur magát egészen világosan és érthetően kifejezte, hogy csak arra lehet kilátás, hogy mi. a mint Eötvös Károly képviselőtársunk mondotta, saját költségünkön drága alapitványi helyeket tehetünk, melyeket az osztrák tanintézetekben tanuló ifjak fognak majd élvezni, és hogy a most fennálló katonai intézetekben néhány kisebb jelentőségű tárgyat, különösen a felsőbb osztályokban magyarul fognak tanitani: ez nem az a magyar tiszti nevelés, melyet, mint ezen nemzeti küzdelem eredményeit kürtölhetni, és mint győzelmet állithatni előtérbe. Világos, hogy ezekben a dolgokban a magyar álláspont nincsen elismerve, a magyar álláspont nemcsak győzelmet nem aratott, hanem vereséget szenvedett a közös hadügyminiszternek kifejezett ellentállása folytán. Ez azzal a felületes kifogással, hogy a hadügyminiszter, mint a ki nem közjogász, magát preczize ki nem fejezhette, ez el nem üthető; mert hiszen ezekben a kérdésekben senki sem illetékesebb, mint épen a közös hadügyminiszter, miután itt katonai kérdések megoldásáról van szó, a hol ő nekünk alkotmányos közegünk, felelős miniszterünk, és igy hallván az ő kijelentéseit, teljes értéküeknek kell azokat elismernünk. Ellenkezőleg, a t. miniszterelnök ur Ígéreteinek teljes üressége és teljes értéktelensége tűnt ki ezen illetékes faktorok megnyilatkozása által. (Ugy van! balfelöl.) És ha van valami frivol ebben a küzdelemben, a mint ő magát kifejezte, lehet-e valami frivolabb annál, mint hogy ő már most is eredménynek tüntet fel oly dolgokat, a melyek még a tanácskozások stádiumában vannak, melyek eddig semmi komolyabb alapot nem tartalmaznak? Különben ezenkívül a t. miniszterelnök urnak még egyéb nagy Ígéretei is vannak, melyek állítólag lehetővé teszik, hogy a mit most el nem érhetünk, azt egy későbbi parlamentáris küzdelemben, a választási reform kedvező elintézése mellett elérhessük. Igen, ha az a választási reform, az a parlamenti reform szintén itt volna. De előbb lássuk azt a reformot, lássuk, hogy mi az engedmény. De itt ismét csak egy ígéretet találunk, a melyről a fátyol csak nagy ritkán lebben fel. Hogy milyen lesz az a választási reform, azt a t. miniszterelnök urnak néhány nyilatkozatából következtetni lehet. (Halljtih! balfelöl.) A múltkori ankéten arról volt szó, hogy a kormány némely irányban a választási jogot ki szándékozik terjeszteni. De milyen irányban? Oly irányban, hogy megengedi azt, hogy némely nagy gyárnak az alkalmazottai, munkásai választói joghoz jussanak. Nem mondom, hogy esetleg mást is nem tervez; de semmiféle más irányban nem tett kötelező Ígéretet; csak azt mondotta kívánatosnak, hogy a mely nagy városokban a független elemek az ő választási jogukat még minden befolyástól menten gyakorolhatják, ott ezeket ellensúlyozni lehessen azoknak a nagy spirituszés bőrgyáraknak munkásai által, a kiket majd egyszerűen leszavaztatnának a független polgárság szavazatának elnyomására. Én mindenkinek egyformán, polgárnak, munkásnak, iparosnak, a ki a magyar állam iránt az ő kötelességét teljesiti véradóban és másnemű szolgáltatásban, teljesen korlátlanul adnám meg a választói jogot. De hogy ilyen játékot űzzünk a parlamenti reformmal, hogy a kerületekben a magyar felfogásnak és a magyar népnek necsak többséget ne biztosítsunk, de a hol még jelentkezik is nyoma ennek, azt is letörni és ellensúlyozni akarjuk ilyen befolyásolható szavazatokkal: az, t. képviselőház, nem lesz választási reform, hanem a kortespolitikának mesterséges utón való továbbfejlesztése. Ott van a második ígéret a községenkénti szavazás behozatalára vonatkozólag. Ez már nincs határozottan kilátásba helyezve a miniszterelnök ur által, csak meggondolás tárgyává fog tétetni. (Halljuk! balfelöl.) Ezen meggondolásnak az objektuma ismét az, hogy megcsinálják, ha á községenkinti szavazás esetleg alkalmas formája fog lenni a mai hatalmi arányok fentartásának, ha pl. minden községi körzetben egy napon kell a szavazást megejteni, ugy, hogy egy napon történjék meg a választás bizonyos kerületben, a hol nincs kellő intelligenczia, a hol tehát az illető választást vezető biró, vagy jegyző fogja befolyásolni az illető lakosoknak politikai meggyőződésót. Ha igy lehet keresztülvinni a szavazást egy napon, akkor előnyös lesz a hatalomra; ha ellenben ugy lesz keresztülvive, hogy kellő idő engedtetik a szavazásra egymás után következő napokon a független és nem befolyásolható osztálynak, akkor kedvező lesz esetleg a nemzeti álláspontra. Tehát a miniszterelnök ur még most is azt mérlegeli, hogy vájjon hogyan lesz az ő czéljaira, az ő hatalmi állására alkalmas ennek a reformnak keresztülvitele! El fog kelleni dönteni azt a kérdést, hogy lehetne-e alkalmatlanabb egyénnek kezébe letenni a legszentebb, legdrágább jognak, a választási jognak kodifikálását, mint épen a miniszterelnök ur kezébe ? (Ugy van! bálfelöl.) lehet-e elfogulatlanul bizalmat helyezni különösen ellenzéki oldalról abba, hogy gr. Tisza