Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-389

389. országos ülés 190í január 3Ö-án, szombaton. 303 küzdelem czéljaira. A nemzeti egységet sikeresebben nem gondolhatta senki sem talpra állítani, a mi a társadalomnak egéaz érzelmi világát illeti, mint épen a mai időben történt. Nem birták kivonni magukat t. képviselőtársam a túloldalon sem annak hatása alól, hogy az összes pártkörök, tekintélyek a vidéken, vármegyék és minden tényező ebbe a nagy nemzeti egységbe olvadt össze, sőt ennek a harcznak következtében megkezdődött a küzdelemnek azon komoly része, midőn vármegyék és hatóságok jöttek segítségünkre épen a mi biztató szavunkra és ezen küzdelem komolyságába vetett hitben, a passzív rezisztenczia fegyvereit kezdték alkalmazni, hogy ezen küzdelemben, mint hatalmas faktor, a küzdők mellé álljanak a czél elérésére. A nemzeti egységet tehát nem várt és nem remélt mértékben tudtuk megteremteni és csupán a parlamenti formalizmus nem jött még, mint többság, segítségünkre. Ha azonban valaki komoly hittel mondja, hogy ez a parlamenti segítség el fog érkezni talán a közel vagy a távolabbi jövőben is, hogy nekünk lehet reményünk arra, hogy a pártok mást, mint nemzeti szempontokat nem vesznek figyelembe, akkor én meghajlok és leteszem a fegyvert; de semmi reményem nincs és nem lehet erre, mert 35 év tanulsága igazolja, hogy békés parlamenti utón, ezen formalizmus miatt, nem birtunk eredményeket elérni és nincs semmi kilátás a jövőre nézve sem, hogy ennek eszközével és az ebben való bizakodással birjuk ezen eredményeket elérni. A nemzeti küzdelem idejének helytelen megválasztását tehát nem birom felfedezni. De ha még állhatna is azon ellenvetés, hogy mielőtt a küzdelmet megkezdtük, ezt mind vegyük fontolóra, vegyük figyelembe az elfogultságot az udvarnál és más nehéz körülményeket, de utólag nem lehet ok a küzdelem abbanhagyására az, hogy az idő nem alkalmas, hogy felfelé ellenállást találunk. Ez nem meggondolt politikai erőknek ütközetbe hozatala, hanem oly tényezőknek a felbolygatása, a melyek erős hittel meg nem áldott politikai egyénektől származnak. Ilyennel idejönni most, hogy a küzdelem nem volt helyes alapon megkezdve, nem lehetséges, Nem. lehetséges nemcsak azért, mert a nemzeti becsület lett hozzákötve, hanem azért sem, mert itt tulaldonképen egy fordulatnak elérése volt tervbe véve. Senki sem hitte azt, hogy ma nagy eredményeket fogunk elérni, hogy egy teljesen kész munkát fogunk beállíthatni, hanem a politikai életben egy oly fordulatot reméltünk, a mely abban állott, hogy az osztrák katonai befolyások helyébe minden téren, gazdasági, parlamenti, katonai téren a magyar nemzeti erők érvényesülése következzék be, hogy az osztrák katonai uralomnak reánk nehezedő terheit legalább annyira vessük le magunkról, hogy megnyissuk a magyar nemzeti politika érvényesülésének útját, az elől az akadályokat elhárítsuk és ebben az erőmérlegben az egyensúlyt a magyar nemzeti álláspont részére biztosítsuk. Ha már most ebből a küzdelemből kénytelenek vagyunk visszonulni a magyar nemzeti álláspontnak nem győzelmével, hanem bizonyos mértékben leverésével, akkor azt a csatát, a melyet meg akartunk nyerni, nemcsak elvesztettük, hanem elvesztettük nemzetiségeink előtt az ő hozzánktartozásuknak vagy húzásuknak azt a bizalmát, a melyet ők a magyar faj uralmának fentartásából, nemzetalkotó erejéből merítettek. Ha mi ezt a küzdelmet uem birjuk a katonai hatalommal megvívni, akkor azt a bizalmat koczkáztattuk. a melylyel a nem magyar ajkú honpolgárok a magyar fajfentartó erőhöz, a magyar nemzeti kialakuláshoz viseltetni eddig már megkezdettek, de a melyről kétséges, vájjon ebben az irányban fog-e folytattatni ezen eredmény után. (Ügy van! balfelöl.) De van még egy szempont, a melyre később rá fogok röviden mutatni, az t. i., hogy ilyen küzdelemnél miben van a sikernek eszköze és mi az az eszköz, a melylyel sikereket lehet elérni. A időnek kényszeremeltyüjében, hogy mi ilyen kényszerhelyzetet teremtettünk az időnek nagy kitolása által, épen az ujonczjavaslatok meg nem szavazása által, a melyek kényszererővel, az emeltyürudnak nagy súlyával hatnak, minél további időkre megy ki ennek ereje. Igen, de a nemzet ezt az időt, a melylyel ezt a kiemelést megbírja csinálni, ezt a holtpontokról való eltávolítást áldozatok nélkül nem bírja elérni. Neki meg kell tagadnia állami életének rendes menetét, sok, nagy, okos és üdvös alkotásról egyelőre le kell mondania, félre kell tenni az államháztartás rendes menetének mindenféle részeit, a gazdasági téren is káros evolucziókat kell bizonyos mértékben előidézni. Mindezt a kárt el kell viselni, mindezt az áldozatot meg kell hozni, épen azon eszközöknek megnyerése szempontjából, a melyekkel eredményeket lehet elérni. Ha már most ezeket az áldozatokat meghoztuk, ha azt az időt megnyertük, ha az a kezünkben van és nem használjuk ki nyugodt, helyes és békés állapotok megteremtésére, akkor a nemzetet oktalanul és helytelenül tettük ki ezeknek a károsodásoknak és ha azt mondjuk, hogy egy következő időben ezt ismét meg fogjuk tenni, hát nem lehet és nem is lesz a nemzetben az iránt bizalom, hogy vájjon megérik-e azok az áldozatok azt az eredményt, a melyet ilyen eszközzel a jövőben is el lehetne érni. (Ugy van! balfélül.) (Az elnöki széket Perczel Dezső foglalja el.) De vizsgáljuk meg elfogulatlanul, vájjon azok az eredmények, a melyeket elértünk, megérik-e ezt és biztosithatják-e azt a czélt, a melyet magunk elé tűztünk? Itt az eredmények helyett mást sem hallunk, mint hogy bízni kell,