Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-389

302 389. országos ülés 190í január 30-án, szombaton. kat tüz a nemzet elé; ma a nagy tömeghatások idejében élünk, a mikor hadsereg, kultúrintézmények, gazdasági tényezők többé nem azt a hatást gyakorolják a nemzet életére, mint a minőt a régi időkben gyakoroltak, a midőn az egész tömegek jönnek érintkezésbe minden közintézménynyel; az a beDyomás, az az emelő erő, a melyet ezen intézmények által a nemzetnek életére gyakorolnak, sokkal intenzivebb, sokkal hatalmasabb, sokkal erőteljesebb, mint a milyen eddig volt, talán századokon keresztül; épen a hadseregnek nagy népies elemekre való lefektetése által a hadseregben rejlő kultúrai tényező, annak a nemzet megerősítésére való momentumai és eszközei sokkal intenzivebbé váltak, ugy, hogy a nemzet ezek hatása elől nem zárkózhatik el és ezekkel mint nagy tényezőkkel, a melyek a jövő alapjának kirakásához feltétlenül szükségesek, számolnia kell. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) A mint látta a nemzet, hogy körülötte egészen más és uj államalakulások keletkeztek, a mely államalakulásokban vele szemben nemzeti életére nézve hatalmas versenytársai jöttek létre, az önvédelem terére kellett lépnie és meg kellett ragadaia az eszközöket mindama hiányok kipótlására, a melyek az ország területén belül a nemzeti szuverenitás, az állami erő kiegészítésének útjában állottak. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) És akkor jött arra a tudatra, hogy semmi más komoly és nagy akadálya ennek nincs, mint annak az idegen hatalom benyomulásának tényezői, a melyek belemennek ma is állami életünk minden részébe, a mely idegen hatalom gazdasági életünket saját czéljaira tartja lekötve, katonai erőnket saját czéljaira használja fel, és mindezekre nézve itt az idő, itt az utolsó óra, hogy ezeket békés és alkotmányos eszközökkel helyreüssük, nemzeti életünket kiépítsük, hogyha ezen a helyen megerősödni, fejlődni és nemzetileg egygyé lenni akarunk. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Nem hiszem tehát, hogy csalódom, ha azt mondom, hogy a nemzet ezt az időt helyesen választotta meg, mert épen az idő hajtó ereje és szüksége volt az, a mely cselekvésre és tettre ingerelte és biztatta a nemzetet. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) De, t. képviselőház, ha nemzetközi külső konstellácziókra is kell ilyen kérdésben tekintettel lenni, azt hiszem, hogy ezek keresése és kivülről való segítségül várása nem akkor szükséges, a mikor a harcz alkotmányos fegyverekkel vivatik, hanem, a mikor az erők mérkőzésére kivételesen vitetik át a nemzeti küzdelem. Erről azonban most szó sem volt, ennek lehetősége Isi volt zárva elejétől fogva végig, csak az alkotmányosság mezején és talaján akartuk a küzdelmet megvívni. E nemzetközi konstellácziók másra nem kellenek, hogy alkalmasak legyenek, mint arra, hogy mi, igaz, izoláltan álljunk és külföldi segítség nélkül, de izoláltan álljon az az erő is, a mely velünk szemben áll, hogy a magyar nemzet szemben az ily katonai és császári hatalommal elvégezze a küzdelmet az alkotmányosság fegyverével és ne legyen kénytelen attól félni, hogy ebben az irányban idegen, káros befolyás érvényesülhessen, a^ mely e küzdelmet talán lehetetlenné teszi. És ebben az irányban is, a nemzetközi külső szituáczió tekintetében sem állott rosszul ez a küzdelem, mert mindnyájan tudjuk, hogy eltekintve a dinasztiák egymás iránti tüntető rokonszenvétől, semmi komoly lehetőség fenn nem forgott arra, hogy e küzdelembe bármelyik tényező, hatalom beavatkozhassak és a befolyás érvényesitését csak meg is kisértse. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Szemben állottunk tehát egyedül Ausztriával, mint másik állammal és az uralkodóházzal, mint közös tényezővel, a hatalom közös forrásával. De még Ausztriában sem találtuk ezt az ellenséges áramlatot, a melyet talán más alkalmakkor osztatlanul láttunk magunkkal szemben felvonulni. Mert igaz ugyan, hogy a régi, úgynevezett czentralisztikus törekvések most is sorompóba állottak, de Ausztria több más népei, a melyeknek ép ugy közös érdeke a császári és osztrák hatalom támadása, annak igájának lerázása, épen ebben az időben fejtették ki azt a küzdelmet és törekvést, hogy ők is sorompóba lépjenek, ők is nemzeti vágyaikat táplálják, ők is nemzeti jogokat akarjanak elérni szemben a hatalommal és ezek nemcsak, hogy nem antipatikusan, nem támadólag léptek fel a magyar nemzeti törekvésekkel szemben, de épen rokonszenvüket fejezték ki ezekkel szemben és igy tehát erről az oldalról támadásnak nem voltunk kitéve. Én tehát nem hiszem, hogy a küzdelem idejének megválasztása a nemzet részéről helytelen lett volna. A külső szituácziók, Ausztria viszonyai, a béke áldása, melyet élvezünk, mind alkalmasak voltak arra, hogy annyi időnek nélkülözése után ezt a küzdelmet felvegyük és folytassuk. De mondja meg nekem bárki, a ki az időszerűségben ezeket az akadályokat elém akarja állítani, hogy a közeli vagy távolabbi jövőben melyik idő lehet erre alkalmasabb. Lehetséges-e egy idő, midőn mi a császári hatalomtól önként fogunk engedményeket elérhetni és a midőn azon lehetetlenségek, melyektől sokan félnek, önként és minden ellenállás nélkül fognak a nemzet ölébe hullani ? Lehet-e ezt következetesen, helyesen, a történelem bizonyító erejével szemben várni és remélni ? Nem kell-e azt hinnünk és tudnunk, hogy a későbbi időben ép oly konok ellenállásra, előítéletre és elfogultságra fogunk találni, mint most, és hogy ez az akadály a magyar nemzet útjából önként el nem hárul ? (Igaz ! Ugy van! balfelöl) A másik ellenvetés az, hogy a nemzeti egységet sikerülne később jobban tömöritenünk a