Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-389

298 389. országos ülés 190k január 30-án, szombaton. nem ő tőle. De mivel nagyérdekünek, közérdekűnek tartom, bátor leszek ezt a t. ház előtt felolvasni. Felolvasom a nevét is, mert ugy is kitűnnék, és ha titkolni, rejtegetni akarnám is, úgyis tudvalevő dolog, hogy kiről és kikről van szó. Felolvashatom, mondom, azért, mert az illetőnek semmi része abban nincsen, hogy ez a levél az én kezeim közé került. Én ezt az ő családjának egy tagjától kaptam, Madarász József: Meg lesz ő büntet /Q érte! Kecskeméthy Ferencz: A ki egyszer várfogságra van Ítélve, arról, tudjuk, hogy hogyan szoktak vele bánni, és én nem tudom, hogy lőhet-e vele még rosszabbat is elkövetni, mint a mit ott szoktak az illetőkkel tenni. A levél a következőleg'hangzik, felsorolom az, egész történetet. A kezdete ez (olvassa): »Én október elsején vagy szeptember utolján, azt biztosan nem tudom, átmentem az ötödik századhoz és fent a gangon találkoztam Dóczy Antallal és együtt bementünk a negyedik számú szobába. Nekem nem volt semmi dolgom ott, csak beszélgetni mentem az ebédidő alatt. De Dóczynak volt dolga. Mert ő fényképekre akart pénzt szedni, de a kihez ment, az nem volt odahaza és igy nem szedhetett pénzt. Mi ott a szobában elkezdtünk beszélgetni. Én beszéltem egy Farkas nevű czigánynyal, Dóczy pedig egy Doszlop nevű hidászszal mindenféle bolondságot. És mikor mi onnan kijöttünk, akkor bementünk a negyedik századhoz, mert arra kell kimenni az udvarra. Akkor azt mondta nekem Dóczy, hogy menjünk be a földiéhez, hogy megy-e estére haza. Mert mindkettő szegedi, és hogy menjenek együtt. De az aludt. Akkor Dóczy költötte, de ez nem kelt fel, és igy nem is beszélt vele. Akkor mi elmentünk haza. És minthogy október 6-án volt itt az a komédia, az a koszorúzás, akkor minden századnál kérdezték az öregeket, hogy ki tud felőle. A negyedik századnál nem tudtak semmit és az ötödik századnál is kérdezték, hogy nem tudnak-e felőle? Ott egy sváb káplár azt mondta, hogy én kértem Farkastól, Pighlertől és Plósztól pénzt a koszorúra. A két utolsó nevű ember nem is volt odahaza, a mikor én ott voltam. Ezek kint szolgálatban voltak és azt is mondta, hogy az én kezemben volt egy könyv, mikor ott voltam. Az én kezemben nem volt könyv. Hanem a Doszloptól Dóczy a mikor pénzt a fényképre gyűjtött, annak volt.« Tudjuk, hogy a katonák, a mikor három évet betöltenek, szoktak egymásnak emlékül fényképeket adni. Erre gyűjtött ez a Dóczy nevű. Október 10-én történt a letartóztatás, a vallatás és a szembesítés, és erre a levél a következőket mondja (olvassa): » Engem október 10-én behívott a kapitány és kérdezte tőlem, hogy igaz-e az, hogy én gyűjtöttem pénzt,a koszorúra. Én azt mondtam, hogy nem i|;az. És kérdezte tőlem, hogy tudok-e e felől. ,En azt mondtam, hogy nem tudok semmit se. És akkor leküldött az egyesbe, épen dél volt. Délután ismét felvitetett és akkor felvették a jegyzőkönyvet. Elsőbben engem hallgattak ki. Én igy elmondtam mindent, a hogy volt, és akkor történt a szembesítés. Elsőnek a káplárt hallgatták ki, a ki azt mondta, hogy a mikor én ott voltam, ő napos volt, és miután mi lejöttünk onnan, ő bement a szobába és kérdezte Farkast, hogy miért voltunk ott. Farkas azt felelte a káplárnak, hogy »én adjak 5 vagy 10 krajczárt a koszorura«. Kérdezték én tőlem, hogy igaz-e az ? Én azt feleltem, hogy nem igaz. Pichlertől kértem-e én pénzt a koszorúra. Azt felelte, hogy ő dienstben volt, ő nem tud semmit, ő tőle nem kért senki. Plósz is dienstben volt akkor, de önként szabadságra ment. Később nem kérdezték ki. A káplár azt mondta, hogy az én kezemben volt egy könyv. Kérdés, igaz-e. Én azt feleltem, hogy nem igaz, hanem Dóczy kezében volt a könyv, a mire a pénzt szedte a fényképektől. A káplár erre azt mondta, hogy akkor ő biztosan nem tudja. Akkor én azt mondtam, hogy hogy mondhat olyant, a mit biztosan nem tud. Akkor a kapitány visszavitetett az áristomba. A hadbíró szintén kihallgatott mindnyájunkat. Ki-ki a magáét mondta, a hogy elbeszélte. Engem szeptember 8-án bevittek az áristomba és október 10-ig benn voltam. Akkor nagyon beteg lettem, beküldtek a kórházba, ott voltam 42 napig. Most az elmúlt vasárnap jöttem ki és most itt vagyok a gyengélkedő szobában. Nagyon beteg lett Dóczy. 0 50 napnál tovább benn volt az áristomban. Pichlert 60 nap után kérte ki a kapitánya. Van még egy Macsó nevű, az szintén fényképre szedett pénzt és azt mondták, hogy koszorúra gyűjtött, de az sem igaz. A betegséget onnan kaptuk, hogy nem volt szabad még csak ki sem jönni. Ugy dobálták be az eledelt az áristomba, mint a kutyának. Szintén benn volt Dóczy is a kórházban és mikor mi kijöttünk, ismét betették őket az áristomba csak azzal a kedvezménynyel, hogy meg van nekik minden engedve, még a dohányzás is. Pichler kint van, csakhogy vigyázója van!« Eddig van, t. képviselőház, a levél. Gabányi Miklós: Annyira sajnálja a t. honvédelmi miniszter ur, hogy el is ment! Kecskeméthy Ferencz: A honvédelmi miniszter úrtól nem is reméltem mást! Eddig van ez a levél, a mely az őszinteségnek és az igazságnak bélyegét hordja magán. Nemcsak az illető ir igy, hanem társai, a kik vele együtt szolgáltak, hasonlóképen adják elő a történteket. Én a magam részéről meg vagyok győződve, hogy itt tulajdonképen bűnbakokat kerestek, lettek légyen azok akárkik, csak magyar emberek legyenek, (Igaz! Ugy van! balfelöl,) a kiket aztán osztrák módon gyötörjenek és kínozzanak. Tegyük fel, hogy Szegeden csakugyan ezek koszorúzták meg a Kossuth szobrot, akkor is azt vagyok bátor kérdezni, vájjon olyan nagy