Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-388

280 .388. országos ülés i90b január 29-én, pénteken. számot kell vetni a tényekkel, le kell belőlük vonni a következtetéseket, teljesíteni az azokból ráháramló kötelességeket.« Én ebben teljesen igazat adok a kormány elnök urnak, de ne ijesztgessen, ne fenyegessen és az ijesztgetés után ne kérjen, mint ezt már a negyedik beszédében teszi, hogy az elején fenyeget, a végén pedig könyörög. Az én vélekedésem szerint a kormányelnök urnak, mint a korona közjogi tanácsosának, alkotmányos kötelessége előterjesztést tennie ő Felségének a nemzet jogos követeléseire nézve; vagy ha azt látja, tudja és tapasztalja, hogy a harczoló ellenzékkel szemben a koronánál nem viheti ki a nemzeti követelések teljesítését, a mint beszédében ismételtve hivatkozik arra, hogy a nemzet többsége, a nemzet nagy rétegei a harczoló ellenzék parlamenti működését elitélik, akkor az a kötelessége a miniszterelnök urnak, hogy a képviselőházat oszlassa fel s appelláljon a nemzetre, vájjon a nemzeti követelések érvényesítését, a magyar nyelv, a zászló, a czimer és jelvény jogainak a közös hadsreg magyar részében való követelését és érvényesítését helyesli-e vagy nem. (Helyeslés a baloldalon.) Én, t. ház, Magyarország közállapotára, a magyar nemzet jogai érvényesítésére nézve teljesen irrelevánsnak tartom azt, hogy ott a miniszterelnöki székben a miniszterelnököt hogy hívják : gróf Tisza Istvánnak, vagy gróf Apponyi Albertnek, vagy esetleg Kossuth Perencznek. (Helyeslés bálfelöl) Az én vélekedésem szerint a kérdés az: mi képezi a miniszterelnök ur katonai programmját és az a katonai programúi, a melyet előterjesztett, határozott-e, a korona beleegyezésével kivíhető-e, vagy azon katonai programm csak kertelést, ámítást tartalmaz-e? Lovászy Márton: Ez az igazság! Mukits Simon: Azt mondja továbbá a miniszterelnök ur (olvassa): »Idestova három hónapja lesz, hogy vállalkoztunk az ország kormányának vitelére, vállalkoztunk olyan viszonyok között, a midőn minden komolyan gondolkozó hazafi növekvő aggodalmakkal látta a helyzet romlását és elfajulását.* Továbbá azt mondja a t. kormány elnök ur (olvassa): ». . . aggódó kebellel kellett, hogy lássa, hogy ez a nemzet az örvény, a katasztrófa felé tántorog.« Ezeket az ijesztgetéseket, mélyen t. képviselőház, nemcsak Tisza István miniszterelnök úrtól hallottuk, hanem hallottuk már a megelőző miniszterelnök uraktól is. De adósak maradtak a magyarázattal, . . . Molnár Jenő: Mikor a bukás szélén állanak, akkor állanak elő fenyegetésekkel! Mukits Simon: . . . hogy miben áll az a katasztrófa. Talán törvényen kivüli állapot? Leszámítva egy pár tőkés, vállalkozó, részvényes igényeit, — hogy jogosak-e azok vagy jogtalanok, ezúttal nem vitatom — évtizedekre mehetünk vissza s azt tapasztaljuk, a magyar nép terményeinek soha nem volt olyan nagy ára, mint épen most, a törvényen kiviili állapotban. (Ugy van! Vgy van ! a baloldalon.) Hiszen, t. képviselőház, nem is az fáj a kormánynak s nem is az fáj a dinasztiának, hogy itt Magyarországon törvényen kivüli állapot van-e vagy sem, hanem az fáj, hogy ujonczot nem kapott, (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) az fáj, hogy nincs ujoncza a közös hadseregnek. (Felkiáltások balfelöl: Ez az!) Hiszen, t. képviselőház, az uralkodóház és annak körei sohasem törődtek Magyarország beléletével, sem azzal, hogy alkotmányosság Magyarországon van-e, vagy nincs, hogy törvényesség Magyarországon van-e vagy nincs, hanem nálunk csakis két kérdés tolul előtérbe: az egyik a katonai kérdés, a mely ott, a hol az összbirodalom nagyhatalmi állásáról van szó, az uralkodóháznak a kataimi kérdése (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) és a másik a közgazdasági kérdés, ez pedig az uralkodóház zsebkérdóse, s ezek után nem törődik azzal, hogy Magyarországon akár a vallási viszálykodás, akár pedig a nemzetiségi viszálykodás akárhogyan is dúlja fel ezen ország nyugalmát. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Továbbá azt mondja a t. kormány elnök ur (olvassa): »Mi t. i. abban a meggyőződósben voltunk ós vagyunk, hogy a nemzet érdekei nem a tehetetlenség, nem az anarchia előidézése, nem az alkotmány diszkreditálása által érhetők el, nem azok szolgálják a nemzeti politikát, a kik ezen a

x végzetes utón ragadtatják magokat tovább, hanem azok tesznek a nemzetnek nagy szolgálatot, a kik egész egyéniségüket szembedobják ezzel az áramlattal.« Tiszteletteljesen legyen szabad megjegyeznem, hogy talán tévedett a t. kormányelnök ur, a mikor azt mondta: ^egyéniségüket szembedobják ezzel az áramlattal« —inkább ugy kellett volna magát kifejezni a helyzetnek megfelelően, hogy »odadobja magát az osztrák érdekek szolgálatának.« (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Mert engedjen meg a t. miniszterelnök ur, azt mondani, hogy a magyar nemzet államiságáért, nyelvéért, zászlajáért, jelvényéért és czimeréért folytatott küzdelem és harcz anarchiát jelentene, csakis elfogultságból lehet, s csakis azért, mert Magyarország abban a szerencsétlen helyzetben van, hogy a miniszterelnöki széket csak olyan egyén foglalhatja el, a ki az osztrák katonai diktatúrának érdekeit szolgálja. (ügy van! Ugy van! a baloldalon.) T. képviselőház! Egyedül egy eszköze van a magyar nemzetnek, s ez az ujonczmegajánlás megtagadása, a melylyel — hogy egyszerűen fejezzem ki magam, — a némettől, az osztráktól Magyarország nyelvének vagy más jogainak tekintetében bármit is kicsikarhat. Én meg vagyok arról győződve, hogy Magyarország állami önállósága, állami léte, ugy kidomborítva, mint az csak az 1867: XII. törvényczikkben is lefektetve van, teljesen akkor fog érvényesülni, ha Magyarországon nem találkozik többség s nem