Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-388

388. országos ülés 19űí január 29-én, pénteken. 271 személyes eszmecsere terére szívesen lépek a velem szemben ülő t. képviselőtársaim bármelyikével, mert én azt tartom, t. képviselőház, hogy csak nyer a közügynek szolgálata az által, ha azok, a kik mint politikai ellenfelek állanak egymással szemben, nemcsak a küzdőtéren találkoznak, de megbeszélhetnek egyes kérdéseket a magánéletben is, a hol aztán kitűnik, hogy a tényleges objektív ellentétek sokkal kisebbek, mint a minőkké azok a nyilvános diskusszió során elfajulnak,* Először erre kívánok egy nyilatkozatot tenni. (Halljuh! balfelöl) Az az udvariassági tény, — ezt a t. miniszterelnök ur is el fogja ismerni — hogy a pártok elnökeinél eljárt, gondolom, szemrehányólag nem fog bennünket érni, mert hisz az udvariassággal szemben mi is ismerjük az udvariasság parancsait és azok ellen véteni nem fogunk sem a társadalmi, sem a politikai téren. A mi azt illeti, hogy a t, miniszterelnök ur hajlandó még a magánéletben is az érintkezést bizonyos eszmék tisztázására megkisérleni, a t. miniszterelnök urnak ezt a felfogását nagyon helyeslem, és gondolom, a ház különféle pártjainak férfiai sem fogják rólunk azt mondani, hogy mi merev elzárkózásban vagyunk, pártpolitikát űzünk, vagy olyan állást foglalunk el, a mely kizárja még az úgynevezett folyosói érintkezést is, annál kevésbbó a magánéletben való érintkezést. Ennélfogva a t. miniszterelnök urnak ugy udvariassági tenyéré, mint általában érintkezési készségére vonatkozólag kinyilváníthatom, hogy ez irányban szemrehányás minket abszolúte nem illethet; mert én és barátaim teljes készséggel megtettük abbeli kötelességünket, hogy nem zárkóztunk el a magánérintkezések elől sem gyűlölettel, sem szenvedélylyel, sőt mindig ott rendelkezésre voltunk. De a magunk nézeteit vitattuk és vitatni is fogjuk továbbra is, a nélkül azonban, hogy ezen irányban folytatott küzdelmünk bárkinek elvét érinteni, vagy sérteni kívánná. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) A t. miniszterelnök ur a következőket mondja: »Én már akkor, a mikor ez történt, — az t. L, hogy a miniszterelnök ur Kossuth Ferencz pártjával bizonyos megállapodásokat hozott létre — hallottam, hogy azon képviselőtársaim, a kik más ellenzéki párthoz tartoznak, rossz néven veszik nekem azt, hogy én más eljárást követek Kossuth Ferencz t. barátommal szemben, mint más pártok elnökeivel szemben«. Itt, t. képviselőház, ugy a magam, mint t. barátaim igazolására kötelességem megjegyezni, hogy mi semmiféle dolgot rossz néven nem vettünk; legalább nekem arról nincsen tudomásom, hogy az én barátaim részérői akármilyen apprehenzió történt volna, vagy hogy ők a miniszterelnök ur bármely lépését rossz néven vették volna. Mi rossz néven egyáltalában semmit nem vettünk, azt sem, hogy a t. miniszterelnök ur a képviselőház egy igen tekintélyes pártjával érintkezett ; s igy az az állítás, hogy mi a miniszterelnök ur részéről valamit rossz néven vettünk volna, nem tőlünk származik. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Azután igy folytatja a t. miniszterelnök ur (olvassa): »En azonnal felhasználtam az alkalmat arra, hogy ez a félreértés eloszlattassék, és gondoskodtam róla, hogy mind a két másik ellenzéki párt elnöke megtudja azt, hogy ugyanolyan módon hajlandó vagyok beszélgetésekbe bocsátkozni velük, mint a hogy ez történt Kossuth Ferencz t. barátom között és köztem; és mondtam azt is, hogy én kanapé-proczesszust abszolúte nem ismerek; nagyon szívesen kezdeményezem a beszélgetést, csak azt kell tudnom, hogy ez hasonló barátságos fogadtatásra talál. És miután legmélyebb sajnálatomra azon párt részéről, a mely az obstrukeziót bevallotta magára nézve, semmiféle biztató választ e nyilatkozatomra nem kaptam, én azt hiszem, hogy tovább nem mehettem, de mindenesetre elmentem addig a határig, a meddig az ügy érdekében elmenni kötelességem volt.« Hát, t. képviselőház, a t. miniszterelnök ur valami kanapé-proczesszust óhajtott elintézni. Miután mi semmi sérelmet nem formáltunk, legalább a mi irányunkban ezen kanapé-proczesszus kérdése nem forog fenn. Lehet, hegy a t. miniszterelnök urnak egyet-mást mondhattak olyant, a miről nekünk tudomásunk nincs. Egyáltalában mi a politikai és a haza nagy ügyeit érintő kérdésekben kanapé-proczesszust soha nem fogunk formálni, olyant nem is ismerünk, mert ez már magát azt az eszmét, a melyet mi nagynak és szentnek tartunk, némi részben devalválja. Ennélfogva tehát részünkről ez sem fordult elő. Hogy a t. miniszterelnök ur talán közvetítés utján kérdést intézett hozzánk, az igenis megtörtént, de a válasz nem az volt, hogy mi elutasítottuk az érintkezést, mert hiszen mi nyiltan bevallottuk és mondtuk azt, hogy mi minden békés, a haza érdekében álló kibontakozásnak barátai vagyunk, (Ugy van! balfelöl.) az elől mi nem zárkózunk el; csak az a kérdés, hogy az érintkezés mi körül forog, mert ha »unbedingte Unterwerfung« a kérdés, erre természetesen minden érintkezés felesleges. A mi álláspontunk ismeretes, annak nyilt kifejezést adtunk a képviselőházban nem egyszer, hanem igen sokszor. Ha már most ezen álláspont körül valami olyan mozzanat mutatkozik, a mely a mi álláspontunknak érintetlenségével vezet a békés kiegyenlítésre, ugy rólunk feltételezni azt, hogy mi ezt a kinálkozó alkalmat nem ragadjuk meg, nem is lehet. De ha arról van szó, hogy mi hagyjuk el az álláspontunkat és mondjunk le, akkor az érintkezés teljesen lehetetlen, mert hiszen, ha ezt tenni akarjuk, erre nem kell érintkezni, hanem egyszerűen felállani a képviselőházban és kifejezni azt. hogy mi ezt eddig óhajtottuk, ezt