Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.
Ülésnapok - 1901-387
387. országos ütés 1904 január 2H-án, csütörtökön. 255 Lengyel Zoltán: Nagyon örvendek, hogy a t. képviselőtársam a ház feloszlatása előtt hajlandó volt szüzbeszédét ekképen elmondani. (Derültség.) B. Dániel Tibor: Majd elmondom, ha lesz rá alkalmam! Lengyel Zoltán: Minden esetre a deési választók a Bánffy-párt alakulása után Örömmel veszik tudomásul, hogy mikor utoljára szabadelvű képviselőt választottak, az is megszólalt a házban. T. ház! Én erről a dologról nem fogok hosszasabban szólam. (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) Kötelességünket, az ellenzék kötelességének négy részét ismerem és ezek: felemelni a nemzet önérzetét, megerősíteni a meglévő erőt a nemzetben, szervezni a leghatározottabban, a legerősebben a nemzeti czél érdekében, s azzal a szervezett erővel ellenállást kifejteni a nemzetre törő erőkkel szemben, viszont azután megvalósítani mindent, a mire képesek vagyunk. Ennek megfelelőleg kötelességünk nemcsak az, hogy hirdessük az igét, hanem az is, hogy előre vigyük a nemzet öntudatát és önérzetét, hogy azzal az erővel ellenállást fejtsünk ki a ránk törő hatalommal szemben és keresztül is vigyük czéljainkat. Én a keresztülvitelnek ezt a mértékét, azután a nagy nemzeti fellángolás után, soha elégségesnek nem tartottam, soha eléggé garantirozottnak nem tartottam sem olyannak, hogy azzal én jóhiszemüleg választóközönségem elé léphettem volna és azt mondhattam volna, hogy én most már abba hagyhattam a küzdeldelmet, mert az a küzdelem a lehető legnagyobb eredményt érte el. A legnagyobb hiánya ennek a katonai eredménynek épen ebből az okból a garancziáknak teljes és tökéletes hiánya és az, hogy ezek nem mint tényleges eredmények hozatnak ide, hanem pusztán mint olyanok, a melyek kormányprogrammot képeznek. Ebből a szempontból felfogva, ez erre a nemzetre nézve eredményt nem képez, mert programmok keletkeznek, programmok elmúlnak, hisz ez lényeges változást az ország állapotában nem idéz elő, itt csak a tényekkel lehetne számolni. Az osztrák katonai vezetőség tehát, a mely oly perfidül és annyiszor kijátszotta a nemzetnek jogos törekvéseit, nem tarthat arra számot, hogy higyjünk az ő jóindulatában akkor, a mikor ő maga is egészen ellenkezőleg beszél. Egy miniszteri Ígérettel állunk szemben. És most, habár nincs is itt, megkérdem Biró Lajos képvisető urat, (Halljuk! Halljuk! balfelöl) a ki, mikor szó volt arról, hogy miért hittek Fejérváry Géza Ígéretében, azt mondotta: »a Széll Kálmán girójával hittünk neki«, hogy hát hol van most a giró a Tisza István miniszterelnök ígérete mellett? Most a miniszterelnök igéretét magát többnek tartja-e, mint annak idején a Fejérváry igéretét, a melyhez még szükségesnek tartotta Széll Kálmán giróját? Avagy a t. miniszterelnök ur ígéretéhez egyáltalán nem tart semmit szükségesnek? Eötvös Károly képviselő ur azt mondotta, hogy ő desperál azért, mert tudja, hogy mindebből semmi nem fog megvalósulni. Én is azt mondom, hogy igy van. Nagyon közönséges dolog, de régi és igaz az, hogy Magyarországon minden miniszterelnök megbukott, a ki oly programmal jött ide, a melyben Magyarországgal szemben nemzeti tekintetben konczessziókra kellett Ígéreteket tennie. (Ugy van! balfelöl.) Egyszerűen ugy teljesitik az ígéreteket, hogy kasszálják azt a miniszterelnököt, a ki ígéretet tett és igy a másiknak a keze egyáltalában nincs kötve. Molnár Jenő: A másik tudja magát tájékozni ós nem ígér semmit! Lengyel Zoltán: Két rendszer van egymással szemben, a mely átvonul az igazgatás összes vonalain és ágain. Az egyik a központosító, a czentralisztikus irány, a mely Bécsből akarja az összes államokat kormányozni egy kézből, a mely az egyes országoknak nemzeti sajátságait le akarja törölni, a mely a maga hatalmi vágyainak akarja a népeket korlátlanul aláhajtani; a másik pedig az, a mely a maga nemzeti ós egyéni sajátságait akarja államunkban érvényesíteni. Magyarországon a magyar hadsereg csak akkor lesz megcsinálva, mikor magából Bécs városából fogják azt hirdetni és tényekkel igazolni, hogy az összpontosító és czentralisztikus irány megszűnt, hogy a czentralizmusnak az osztrák birodalomban vége van. (TJgy van! balfelöl.) Ma pedig ennek ellenkezője áll, a mennyiben magyar nemzeti törekvéseinkkel szemben a központi szervek és hatóságok minden egyes alkalommal a czentralizmusnak, az abszolutizmusnak szószólói. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Ez az irányzat nem tud nemzetről egyáltalán semmit. Hol honosság szerint osztályoz, hol néptörzsnek nevez minket, hol egy sorba helyezi a magyart a czigánynyal és igy tovább, de azt, hogy nemzet, hogy állam vagyunk, hogy nekünk államnyelvünk van, hogy a mi királyságunk történelmi, a mely nem is állott, nem áll ma sem, nem is fog állni soha egy színvonalon az osztrák császársággal, a mely akkor született, a mikor a magyar királyság már 800 esztendős volt. Ezt ez az irányzat elismerni sohasem fogja. Hogy valamikor lehetséges legyen, hogy a szlávság és a németség áradatában a központosító törekvések ellen védekezni tudjunk és meg ne semmisüljünk, ahhoz Magyarországon és a magyar nemzetben önérzetnek kell lennie, hogy összetartsanak, fellángoljon a nemzeti önérzet, a mely egyesíteni tudjon itt mindent, és ne tűrjön meg semmit, a mi ezzel a nemzeti törekvéssel ellenkezik. (Helyeslés a baloldalon.) Nekünk semmiféle küzdelemben ezt a nagy czélt, a
