Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-387

256 387. országos ülés 1904 január 28-án, csütörtökön. nemzet önérzetének, öntudatának, önbizalmának megerősítését nem szabad szem elől tévesztenünk, és a nagy harczot nem lett volna szabad és nem szabad ugy befejezni, hogy az az önbizalmat csökkentse, az önérzetet lefokozza"'és az öntudatot megsemmisítse. (Igaz! a baloldalon.) A kormánynak ép ugy kötelessége, mint az ellenzéknek, közrehatni arra, hogy ez a lehangoltság, az önbizalom e csökkenése, a nemzetben megszűnjék, hogy megnyugvás támadjon az egész vonalon, de nem az által, hogy a függetlenségi és a nemzeti párt leszerel, hanem az által, hogy az eredményekben és garancziákban felfokozza a lehangolt nemzeti önérzetet. A t. miniszterelnök ur azt mondja, hogy leveri az ellenzéket ugy, hogy a házszabályok megsértése utján fog erőszakoskodni. De én azt kérdem, milyen nemzeti czélt fog ezzel szolgálni és mily nemzeti hasznot fog ezzel elérni ? Semmi egyéb czélt, mint azt, hogy az a hadsereg, a mely 400 esztendő óta nyakunkon van, vérünkön hízik és czéljainkat sohasem szolgálja, nyakunkon lesz és itt fog el terpeszkedni továbbra is. Azt a hasznot fogja elérni, hogy Magyarország önbizalma a kivihetőség tekintetében el fog szunnyadni teljesen, hogy 50 esztendőnek kell eltelnie, mig ismét oly ember fog feltámadni, a ki egy védelmi harczba képes lesz belevinni a nemzetet. A t. miniszterelnök ur megtehet mindent a bécsi hatalom szolgálatában és érdekében, de nem hiszem, hogy magyar ember létére az ő lelkével összeforrott dolog lenne az, hogy ilyent megpróbáljon az ilyen küzdelem befejezésére. Házszabályaink a nemzeti czélnak eszközei nemcsak a mostani időre, de a jövőre vonatkozólag is, és ha most ezt a bástyát letörjük, akkor minden nemzeti mozgalom a jövőre vonatkozólag lehetetlen lesz. A nagy liberálisok, a kik azt mondják, hogy most kell megmenteni az országot a klerikális reakcziótól stb.-től, nem gondolnak-e arra, hogy ha jövőben csakugyan klerikális uralom lesz Magyarországon, nem épen a liberálisok által csinált házszabályreformok fognák-e letörni minden nemzeti mozgalmat? Ez a kérdés nem a házszabályoknak kérdése, de a lelkiismeretnek és hazafiságnak kérdése. (Igaz! a baloldalon.) És ha bennünk buzgóbb hazafiság, önérzet és önbizalom van, azt nem kell letörni, hanem a nemzet javára intézményekben kell megtestesíteni és hasznos munkára kell felhasználni. Ot perez szünetet kérnék. Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Lengyel Zoltán képviselő ur folytatja beszédét. Lengyel Zoltán: T, ház! Arról a kérdésről akarok még szólani meglehetős rövidséggel, miért van szükség erre az egységesnek hirdetett és egészen osztrák hadseregre, és mi a németségnek és mi a dinasztiának érdeke a katonai kérdésben ? Visszamegyek egészen gróf Andrássy Gyula képviselő urnak arra a nevezetes márcziusi beszédére, a melynek első fele olyan nagy felháborodást okozott ebben a házban, a midőn azt mondotta, hogy babiloni tornyot akarunk építeni, ha a magyar nyelvet fogjuk behozni a hadseregbe. Nagy csodálkozással nézett rá az egész ház, és nagy felháborodással szólottunk a dologról, mert kétségtelen, hogy ha a nemzeti törekvések és a magyar állami érdekek mellett magunkat exponálni kötelességünk nekünk, kis embereknek, talán olyan családok ivadékainak, a kik alig pár század óta vannak a hazában, a kiknek nincsen mértföldekre terjedő uradalmuk, ősi kastélyuk, nagy nevük és régi dicsőségük: akkor százszor inkább kötelessége egy nagy család fiának, a milyen gróf Andrássy Gyula is, a nemzeti ügyek mellett exponálni magát, és nem mindig azon igyekezni, mikép viselhesse ugy magát, hogy a nemzet előtt se veszítse el népszerűségét, de Bécs előtt is mindig kedves maradjon. Mint magyar mágnásnak, épen a legrégibb és legelőkelőbb családoknak kötelessége az, hogy zászlóvivői legyenek a nemzeti eszmének, mert Magyarország nem lesz képes máskép megmaradni és nem fog fennállani a népek zivatarában máskép, mint ha azok, a kik a nemzettől nagy nevet, vagyont, történelmi hagyományokat, dicsőséget, minden egyebet kaptak, a nemzeti ügynek élén fognak állani. Nem a közember kötelessége, hogy magyar legyen, nem a napszámosnak, a kinek kenyere is alig akad az országban, hanem az arisztokrácziának kötelessége elsősorban, hogy ne féltse Magyarországot semmiféle veszedelemtől, és nemcsak az oj>portunitás terén kell előlmennie, hanem a nemzeti küzdelemben is vezérszerepet kell vinnie. (Helyeslések a szélsöbaloldalon.) Hogyha azok a családok, a melyok a 40-es években zászlóvivők voltak: a Festetich, Károlyi stb. családok hasonlóképen ilyen színtelen nemzeti politikát követtek volna, azok sem tudták volna a nemzeti ügyet előbbrevinni, azok sem tudtak volna a nemzet lelkében az ország nagy kérdései iránt lelkesedést önteni. Azt mondta gr. Andrássy Gyula, hogy a babiloni tornyot fogjuk ezzel megépíteni; mi azt kérdeztük tőle, hogy kinek a számára fogjuk azt megépíteni: Magyarország fog megbomlani azért, mert magyar lesz a hadsereg ? O azt felelte erre, hogy nem, hanem Ausztria. Hát mondják meg nekem azok, a kik a 67-es alapot jónak, helyesnek és talán örök természetűnek is tartják, hogy hát csakugyan olyan helyes-e az a szövetség, hogyha Magyarországnak németnek kell lennie azért, hogy Ausztria a maga államiságában fenmaradhasson ? Pedig a helyzet és a felfogás tényleg ilyen, t. ház. Mert a bécsi udvar ugy látja a helyzetet, hogy mihelyt Magyar-