Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-387

387. országos ülés 190í január 28-án, csütörtökön. 253 lehetetlenség, hogy magyar zászlót fognak-e alkalmazni a hadseregben vagy sem? Más megoldás nincs, (ügy van! a baloldalon.) Két zászlót összefabrikálni nem lehet. A zászlónak nyelét magyarra festeni, a szövetét osztráknak hagyni, vagy szövetét magyarra festeni, s a nyelébe a »Grotterhalte« muzsikáját tenni nem lehet, mert efféle kísérletekkel a közös zászlót megcsinálni nem engedjük. Itt nincs kertelésre szükség. (TJgy van! a haloldalon.) Itt csak arról van szó, hogy a magyar zászlót alkalmazzuk-e, vagy sem ? Ezt a kérdést tanulmányozni sem kell. A miniszterelnök ur tudja, hogy a magyar zászló már nagyon régen készen van, hogy azon változtatni sem lehet, mert az törvényes dolog, hogy azon változtatni nem engedünk, mert annak megváltoztatása még több okot szolgáltatna az obstrukczióra, mint maga a létszámemelés kérdése. Miért nem rukkolnak ennélfogva elő azzal, hogy meglesz-e a magyar zászló, vagy sem? Mindaddig, a mig ettől a párttól, erről a részről, leszerelést követelnek azon a czimen, hogy majd lesz zászló, de azt nem mutatják meg, ez csak közönséges hunczutság a bécsi körök részéről, s a ki Magyarországon ennek felül, annak nincsen politikai érettsége. (TJgy van! a baloldalon.) Azt mondják, hogy három év alatt át fogják helyezni a magyar tiszteket. Kérdem a miniszter urat, hányat fognak azután Magyarországból odahelyezni? Azt mondja meg a miniszter ur, hogy hányat fognak oda kirendelni, hány magyar állampolgárt fosztanak meg magyar állampolgárságától és tesznek osztrák állampolgárrá ? Azt mondja meg a miniszter ur, hogy a reformnak az lesz-e az eredménye, hogy több magyar tiszt lesz-e Magyarországon ezentúl a magyar hadseregben, vagy kevesebb? Mert az nem haszon, hogy ha elosztrákositott tiszteket ide visszakény szentének Magyarországba, a jó magyar fiukat pedig oda kiviszik, hogy németül tanuljanak, hogy elosztrákosodjanak, hogy azután vén korukban strupirtan hozzák őket vissza, hogy legyen Magyarországon nyugdijuk és itt éljenek penzióban. Nekünk nem az a kívánságunk, hogy önök magyar fiukat onnan ide vagy innen oda helyezzenek, hanem az, hogy a magyar fiuk magyar ezredben szolgáljanak és ne vigyék őket sehová, hogy a magyarországi ezredek magyarokká legyenek. Arra tessék feleletet adni, hogy a hadvezetőség beleegyezik-e abba, hogy a Ludovika Akadémia és a többi magyarországi intézetek növekedése folytán előállott tisztszaporulat a magyar ezredekben lesz kizárólag elhelyezve, hogy a többi intézetekből most már inkább előkerülő magyar kvantum és magyar százalék magyarországi ezredekben maradjon. Arra méltóztassék feleletet adni, hogy a hadvezetőség nem fog-e tovább is osztrákokat csinálni a mi fiainkból, a kik a magyar állam költségén, magyar alapítványokból, tehát magyar pénzen neveltettek fel? Az nem haszon e nemzetnek, hogyha a jóvérű, fiatal, használható magyar gyermekeket — mint az utolsó három esztendőben is 189-et — osztrák ezredekhez nevezik ki tisztnek és kadétnak, és az utóbbi esztendőkben 49 vén magyar tisztet, a kit már Ausztriában kihasználtak, visszaküldenek Magyarországba, (ügy van! a baloldalon.) A reformnak nem az volt a czélja, hogy a fiatal magyar gyermekeket odaküldjük, az öregeket pedig hozzánk küldjék vissza penzióba. A mi czélunk az volt, hogy a magyar anyag magyar ezredekben legyen, a magyar ifjak magyar ezredekben helyeztessenek el, mert különben a hadseregnek ez a része sohasem lesz magyar, (ügy van! a baloldalon.) Én kétségtelen számokban mutattam be a t. honvédelmi miniszter urnak a dolgot, a statisztikai adatokat Kolossváry miniszter ur beszédéből vettem és én ugy értelmeztem, hogy egy év alatt, azaz 1903 Julius 8-ikáig helyezték át azt a bizonyos számú tisztet onnan ide és innen oda, a miniszter ur szerint pedig három év alatt nevezték ki azt a 180 egynéhány magyar fiút, a kik magyar iskolákból kerültek ki, az ottani ezredekhez. Ez tény, ez igy áll a honvédelmi miniszter ur legalább igy mondta. A konklúzión nem igen változtat az a tény, hogy nem egy, hanem három év alatt vesztettük el azt a 189 magyar fiút, mert az igenis tény marad, hogy 189 magyar fiút elvesztettünk és pedig három részre osztva, évenkint 60 magyar ifjút vesztettünk el, szemben azon 29 öreg tiszttel, a kiket évenkint hozzánk helyeztek. A most következő dolgokat egy interpelláczió keretében akartam elmondani, de, minthogy telik az időből, elmondom most. (Halljuh! Halljuk! a baloldalon.) Lovászy Márton: Időkímélés végett! Lengyel Zoltán: Két dolgot akarok elmondani. A »Reichswehr« ugyanis felsorolja azon könnyítéseket, a melyeket Bécs városa ad a katonatiszteknek és katonai hivatalnokoknak, ha polgárai sorába akarnak lépni. Ezek a könynyitések a következők: először személyi és családi okmányokat nem kell beszerezni, hanem elég, ha az illető csapattest törzskönyvi lapjának kivonatát terjesztik be; másodszor a bécsi tartózkodási időnek igazolására elég a közvetlen katonai parancsnok szava; harmadszor a díjért való felvételi folyamodásnál a kerületi képviselet nyilatkozatától el lehet tekinteni, mert egy tiszt minimális jövedelme amúgy is ismeretes; negyedszer elmaradhat a rendőrség erkölcsi bizonyítványa. Továbbá, mondja a »Reichswehr«, az eljárás rövidítése lehetséges az által, hogy az elutasított folyamodó a helytartósághoz fordul és ha ennek elintézése kedvezően üt ki, Bécs város közönsége tovább nem felebbez. Alattomban értetődik itt az a biztatás, hogy a helytartósági végzés mindig kedvező lesz.