Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-387

254 387. országos ülés 1904 január 28-án, csütörtökön. Ez az egyik, t. honvédelmi miniszter ur. A másik tény ehhez hasonló. Ugyancsak a »Reichswehr« szerint egyszerre 11 magyar honosságú tiszt vétette fel magát a sziléziai Freistadt város kötelékébe. Az előbb felolvastam az »Armee-Blatt«nak kijelentését, a mely szerint minden körülmények között schwarz-gelb fog maradni a hadsereg. Már most méltóztassék megmondani a magyar nemzetre nézve a nagy eredményét annak a nagy harcznak, hogyha ennek az egész küzdelemnek csak annyi a konkrét eredménye, hogy a katonai hatóság mindent elkövet azon magyar fiainkkal szemben, a kik az osztrák ezredekben szolgálnak, hogy vegyék fel az osztrák állampolgárságot, meit különben kénytelenek lesznek őket Magyarországba visszahelyezni, sőt megértetik velők, hogyha nem veszik fel az osztrák állampolgárságot, inkább nyugdíjazni fogják őket vagy könyörtelenül el fogják őket csapni. Lehet, hogy a miniszterelnök ur a tények valódiságát elismerni nem fogja, de ezekből mindenki láthatja, hogy Bécs városának most jut eszébe, óriási könnyítéseket szerezni a katonatisztek honosságának megszerzésére nézve, másrészt pedig tény az, hogy tömegesen folyamodtak magyar emberek az osztrák honosság megszerzéséért és ezt a legnagyobb könnyűséggel meg is kapják. Ha tehát három év múlva majd azt fogjuk kérdezni a miniszterelnök úrtól, hogy hány magyar fiút helyeztek vissza, erre a kérdésre azt fogja felelni, hogy mindannyit visszahelyezték, a ki nem lett közülök osztrák állampolgárrá. (TJgy van! íalfelöl.) Hát köszönjük szépen! így tényleg az fog bekövetkezni, hogy a hány használható ügyes és képzett magyar fiu lepz az orsztrák ezredekben, a kik ő reájuk nézve nyereséget képeznek, azok mind osztrák állampolgárokká lesznek csak azért, hogy őket Magyarországba vissza ne helyezzék. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) Itt van továbbá az igazságszolgáltatás kérdése, (Halljuk! Halljuk!) Én már sokat beszéltem ezen dolgokról, de most nem az érdekel, hogy mi és hogyan lesz ebben a kérdésben, és hogy elegendő-e ez az eredmény vagy nem, hanem az a tényállás érdekel, hogy a véderő-bizottság ülésein a t. miniszterelnök ur elődje azt mondotta, hogy az a reform nagyon rövid idő múlva a parlament elé fog kerülni, most pedig a lapok híradásai szerint, a melyek meg nem czáfoltattak, igen erős ellentétek keletkeztek a minisztériumban a felett, hogy miképen hajtsák ezeket a reformokat végre. Kérem, méltóztassék megmondani azt, hogy az obstrukczió mi tekintetben akadálya annak, hogy a közös hadügyminisztériumban azok a közös szervekés alkalmazottak, akik a magyar országgyűlésen részt nem vesznek, a kiknek itt ülniök és beszédeink alatt unatkozniok nem kell, miért nem képesek megállapítani azt, hogy a katonai törvénykezés terén a magyar nyelv hogyan és miképen fog érvényesülni? (Igaz! íalfelöl.) Hiszen deczemher B-ike óta, a mikor azt mondta mindenki, hogy adjunk időt, már csaknem két hónap telt el! Miért nem előzékeny annyira a katonai hatóság, hogy megmondaná: ime ezek és ezek a pontozatok fognak oda bevétetni ? Itt van továbbá az a kérdés, a mely a nevelésügyre vonatkozik. Arról van szó, hogy a magyarországi intézetekben egynéhány tantárgyat magyar nyelven tanítsanak. Egy év óta még nem tudták megmondani, hogy a 10 vagy 12 tantárgy közül melyiket fogják ezentúl magyarul ós melyiket németül előadni. Hát ehhez olyan horribilisen hosszú idő, oly nagy tanulmány és előkészület szükséges? Hiszen ha a tantervet kezembe veszem, fél óra alatt el tudom osztani, hogy ezt a részét kell németül, ezt a részét meg magyarul előadni él SL t. honvédelmi miniszter ur ezt öt perez alatt is meg képes csinálni! Ha Magyarországgal szemben őszinték, akkor erre a halogatásra és idővesztegetésre nincs szükség, (Igaz! Ugy van! a bal- és a széhvbaloldalon.) ha pedig nem őszinték, akkor mi következik ebből, t. miniszter ur? Az, hogy hazudnak az osztrákoknak, hazudnak magyaroknak, mert nem őszinték; hazudnak jobbra is, hazudnak balra is; az egyiknek azt mondják, hogy osztrák, a másiknak meg, hogy magyar lesz a hadsereg és a végén hazugságon fogja mind a két ország a közös hadvezetőséget és abba az egyvelegbe, a melyet megcsinálnak, nem fog belenyugodni egyik sem. Mi annyira érettek vagyunk már, hogy nem engedjük meg a közös katonai kormányzatnak, hogy szembekötősdit játszszék velünk. Az én hitem és meggyőződésem szerint itt ezen az ellenzéken a nemzet iránt tartozó kötelesség lett volna, hogy megköveteljük nemcsak a részletezését és nyilvánosságra hozatalát annak a programmnak, mielőtt feladtuk a magunk harczát, hanem meg kellett volna követelnünk az időt és a garancziát is, hogy mikor fogják ezt életbeléptetni, sőt azt is, hogy mivel lesz az garantálva, hogy ugy is fog maradni, mert pozitive tudom és állítom, hogy ha megszavazunk 80.000 ujonczczal többet, annál kevesebb nem lesz soha, de ha a hadügyminiszter ur egy rendeletet kiad, hogy pl. 5 tantárgyat fognak ezentúl magyarul tanítani, a másik héten már kiadhat egy másik rendeletet, a melyben az egészet egyszerűen konfiskálja, sőt többet mondok, még ki sem adja azt a rendeletet, a katonaságnál még az sem szükséges, egyszerűen azt mondja: nesztek, itt van az a magyar tankönyv, de a ki németül is nem tudja a leczkét, abból sohasem lesz tiszt. így tehát minden rendelet nélkül el van intézve a dolog. A mint hogy eddig is ilyenformán jártak el és nem lesz abból a tisztből soha magyar és abból a kadétiskolából nem lesz soha magyar katonai iskola. B. Dániel Tibor: Jó lesz az egészen, majd vigyáz szegény Pichler után Lengyel ur a hazára!