Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-387

252 387. országos ülés 19ök január 28-án, csütörtökön. jen az ember? Ö Felségének, a ki a cblopyi hadiparancsban azt mondja, hogy »soha«, az ő osztrák miniszterelnökének, vagy a közös miniszternek, a ki quóta szerint a mienk, és a kik szintén azt mondják, hogy »soha«, vagy pedig a miniszterelnök urnak, a ki azt mondja, hogy megcsinálja azt, a mit elvállalt. Ugy vagyunk, mint az egyszeri gazda a két cselédjével, a kik kétféleképen beszéltek. Az egyik azt mondta, hogy szántani küldött a gazda, a másik meg azt, hogy vetni küldött. Nem tudom, vájjon a cselédek értették-e rosszul gazdájukat, vagy a gazdájuk beszélt-e kétféleképen. De eszembejut a nyirádi ember dolga is. A mikor kint volt a fiával télidőben a mezőn és a kezébe fujt, megkérdezte a fia: mit csinálsz édes apám ? Melegítem a kezemet. Délben hazamentek. Meleg volt a leves, az apa fújni kezdte. Mit csinálsz, kérdezte a fia. Hütöm a levest. De furcsa szája van édes apám, mondta a fiu, ha tetszik, hidegetr fuj, ha tetszik, meleget fuj. Épen igy egy és ugyanazon a héten Körber azt mondja, hogy svarczgelb lesz a hadsereg, és Tisza István itt azt hirdeti, hogy magyar lesz. Egyszer osztrákot fújnak, másszor magyart fújnak. A hadügyminiszter újsága, az Armeeblatt a miniszterelnök programmja után, sőt az első leszerelés után is közölt egy czikket, a melyben azt irja, hogy ÍÍZ osztrák tiszteknek a magyar nyelv tanulása azért helyes és szükséges, mert igy, ha áthelyezésük szükségessé válik, nem német ezredekben alkalmassá válnak »das Offizierscorps des k. und k. Heeres unter allén Verhältnissen schwarz-gelb zu erhalten.« Ha tehát a hadügyi vezetésnek az az intencziója, hogy a hadsereget minden körülmények közt fekete-sárgának tartsa meg, micsoda eredménye lehet annak, hogyha Magyarországon abban a négy-öt kadétiskolában és alreáliskolában ezentúl talán a tornát, vívást, úszást, szépírást, magyar nyelven fogják tanítani, hogyha pl. a földrajzot és történelmet, mondjuk: a magyar nyelvet is német vagy cseh tiszt fogja ott tanitani és azt a szellemet viszi be, a melyet az Armeeblatt a hadügyminiszter és Körber miniszterelnök mindennap hangoztatnak. Nem értünk el igy és nem is érhetünk el semmit. Mert az a rendszer, a mely évszázadok óta divatban van Magyarországon, jól ki van próbálva és helyesnek is van találva, és sikerül is minden alkalommal, különböző módon, törvényben vagy rendeletekben, jó vagy rossz ember utján, személyváltozással, vagy másképen Ígéreteket tenni a nemzet akaratának, a mikor lázban volt, de a midőn a hideg borogatás uíán a láz lecsendesedett, akkor mindezt lassan visszacsinálni és a nemzetet ismét a régi állapotba visszasülyeszteni. Ennek az esztendőnek folyamán is bebizonyult, hogy a császárság folytonosan lesi, hogy a nemzet mikor merül álomba és akkor éjjeli rablókalandokra indul, hogy jogainktól megfoszszon bennünket. (Igazi Ugy van ! a seélsöbaloldalon.) Ez ellenében is csak erős ellenzék nyújthat védelmet, de nem olyan, a mely csak itthon, a honvédelmi miniszterrel és a miniszterelnökkel szemben mondja el a véleményét, hanem olyan, a mely megmondja a magáét a hadügyminiszternek is, felkeresi az ellenséget a maga fészkében és ott porolja ki a német nadrágját, a hol éri. (Helyeslés a baloldalon.) Sok mindent fel szoktak hozni az ellen, hogy a függetlenségi párt belemenjen a delegáczióba. Én ezekkel az érvekkel nem vitatkozom, csak konstatálom, hogy a negáczió politikája immár 36 esztendős, ennyi időt mulasztottunk el, hogy az osztrákot ott szoríthassuk a saját fészkében, széjjeltörjük a delegácziót, és megcsináljuk a magyar hadsereget. A 36 esztendő alatt visszafejlődött Magyarország hadseregében, és mindenképen. De, t. ház, ha egy társzekér indok szólana is a mellett, hogy a delegáczióba ne menjek be és én csak ezer magyar tiszttel is többet tudnék belevinni a közös hadseregbe, akkor is azt tartanám a társzekér indokkal szemben, hogy bemegyek a delegáczióba, ha ott fajomnak, nemzetemnek hasznot hajthatok. Mert a 67-es pártok ott maguk közt csinálhatnak, a mit akarnak, és abba a hitbe ringathatják (Zaj. Elnök csenget.) a katona urakat is, és a bécsi udvart is, hogy a magyar nemzetnek az az óhajtása, a melyet ott Münnich Aurél és más képviselőtársaim kifejeznek. T. ház! Egy dologra hivatkozom, és nagyon szavahihető helyről tudom, hogy Magyarország egy előkelő emberének irása ő Felsége asztalán fekszik, és ő Felsége, mikor azt elolvasta, egy magyar miniszter előtt ugy nyilatkozott, hogy: »Uram, ha mind igaz, a mi itt el van mondva és le van fektetve, akkor engem az én minisztereim 36 esztendőn át csaltak és nekem 36 esztendőn át hazudtak.« Arra való a függetlenségi párt, hogy bemenvén a delegáczióba, ott közvetlen közelről, a diplomácziának szeme előtt megmondja, hogy ezek és ezek a mi kívánságaink és megmutassa ott, hogy milyen a magyar nemzetnek szelleme? Addig,míg a függetlenségi párt a többségre nem törekszik és sem a delegáczióba nem megy be, sem itt a parlamentben egyes kérdések tekintetében az elhatározott harczot fel nem veszi és azt végig nem küzdi, addig a függetlenségi párt elveszett érték nemcsak a nemzetre nézve, hanem elveszett érték a katonai téren is. (Ugy van! a baloldalon.) Több mint egy évvel ezelőtt bizonyos ígéretek tótettek itt a házban. Két hónappal ezelőtt ismét egy programmot adtakitt a házban. Kérdem tehát a t. miniszter urat: miért nem lehet megtudni Magyarországnak azt, hogy annak a programmnak egyes pontjai miképen állanak, mikor lesznek keresztülvi ve és mikor lesznek garantirozva ? (Helyeslés a baloldalon.) Kérdésem egyszerű és odairányul, hogy mi a titkolni való abban, vagy a kivitelben mi a