Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-387

250 387. országos ülés 190í január 28-án, csütörtökön. tott beszédemben, hogy ezzel szemben a mérlegnek másik oldala is van, mert innen oda majdnem ugyanannyit helyeztek át, és még inkább paralizálja ezt az a körülmény, hogy ez alatt az idő alatt négyszer annyi magyart neveztek ki osztrák ezredekhez. Hát ez sem eredmény. Nincs eredmény I>arlamenti tekintetben sem, mert obstrukczió van a képviselőházban ép ugy, mint azelőtt. Az obstrukcziónak nem az a lényege, hogy többen, vagy kevesebben csinálják-e, mert ez csak reménység lehet arra, hogy hosszabb vagy rövidebb ideig tart, banem az a lényege, hogy kik csinálják. E tekintetben teljesen közömbös az országra nézve, hogy hat ember csinálja-e vagy ötven, a lényeg az, hogy ötven ember azelőtt annyit beszélt, mint most hat ember. (Helyeslés bal felől) Azt mondja a t. miniszterelnök ur, hogy a képviselőháznak legnagyobb ellenzéki pártja a küzdelemből kiállott, illetve az ő személyóre

N nézve a nézetét megváltoztatta. Hát én konstatálom, — és ezért helytállók — hogy abban a pártban, a függetlenségi és 48-as pártban az embereknek a véleménye sem azelőtt, sem azután egyetlen ponttal sem változott meg. Ép ugy gondolkozik ma is mindenki, helyesli az obstrukcziót mindenki, a ki azelőtt helyeselte, csak az történt, hogy pártpolitikai okokból az obstrukczióhoz az a rész nem csatlakozott, a melyik a véleményét még a párthatározat kimondása után is megtartotta, Ha már most a mi tüszter elnök ur beszéde után végignézek a politikai helyzeten, látom, hogy azt a nagy nemzeti küzdelmet, a melyet mi hosszú pihenés, gyámoltalanság, erőtlenség, taktikázás és minden egyéb után vállainkra vettünk és győzelemre akartunk vinni, a magyar parlament összes pártjai segítették tönkretenni és eredménytelenül befejezni. Mert az egyik oldalon a szabadelvű párt a helyett, hogy a törvény adta jogánál fogva bármily csekély értéket az ujonczmegajánlási jog ellenértékeként kért volna pozitiv dolgok-ban, garancziákkal ellátva, e helyett a kormányt támogatta abban az időben ép ugy, mint most, azzal a programmal biró kormányt ép ugy, mint a többi kormányt. Mikor aztán a nagy harcz folytán kritikussá vált a dolog, a t. szabadelvű párt nem abban vetélkedett, hogy hogyan tudjon a nemzet számára minél több jogot kivívni, hanem azon intrikált, hogy melyik csoportja kerüljön felül és melyik nyomja le a másikat. Ezt a bélyeget rá kell sütni a szabadelvű pártra és minden tagjára, különösen vezető embereire, akkor, mikor azt is konstatálom, hogy a függetlenségi párt sem volt olyan, a milyennek történelmi tradiczióinál és a nemzet iránti kötelességénél fogva lennie kellett volna. A függetlenségi párt ép oly benső meghasonlásban és viszálykodásban élt, mint önök, és mig egyik oldalon a kormányra törekvő férfiak intrikái, addig a másik oldalon a függetlenségi pártnak helytelen taktikája ezt a küzdelmet teljesen devalválta, Ha jól fejezem ki magamat, az ajánlkozás az egyik oldalon, a gyengeség és a kishitűség a másik oldalon (Igaz! Ugy van! balfelöl.) csinálta meg azt, hogy az ország nagy várakozás után semmit sem kapott, és hogy daczára annak, hogy ilyen küzdelmet ellenzék soha Magyarországon nem vivott, nem az ellenzéki, nem a nemzeti, nem a függetlenségi politika hajtott ki és virágzott ki ezen küzdelemben, hanem egy oly helyzetet teremtettünk, a melyben a nemzet közvéleménye annyira csalódottnak érzi magát, hogy ebből a helyzetből egy még osztrákabb uralom lehetséges Magyarországon. (Ugy van! balfelöl.) Én a magam részéről nagyon sokszor kifejeztem az én álláspontomat ez alatt az idő alatt, de felfogásom mégis egy vonalon egészen végig egyöntetű és egységes maradt és ez az, hogy Magyarországnak, a mig egy uralkodó uralkodása alatt van egyesítve többféle országgal, ha nemzeti létét megvédeni, államiságát kifejleszteni, ha a támadásokkal szemben előre haladni akar, a legerősebb és leghatározottabb magyar nemzeti politikát kell követnie, (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) és ezt a nemzeti politikát követnie kell Magyarország minden pártjának összefogva. Ha pedig erre a többség, mint a hogy eddig is tapasztaltuk, egyáltalában nem képes, akkor itt Magyarországon az ellenzéknek kell olyan sziklafalat alkotnia, a melyen semmiféle hatalom keresztültörni ne tudjon. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Az ellenzéknek nemcsak számban és beszédben, hanem szervezésben és agitáczióban az egész országban és a sajtóban olyan erősnek keli lennie, hogy a császárság lássa mindig maga előtt, hogy ezen keresztül nem gázolhat és Magyarország államiságát ezzel az ellenzékkel szemben visszafejleszteni nem képes. (Ugy van! balfelöl.) Ez az egyik. A másik pedig az, hogy ennek az ellenzéknek ellenzéknek is kell ám lennie, és leghatározottabb, legerősebb állandó küzdelmet kell folytatnia azért, hogy visszafejlődés ne történhessék és hogy az a nemzeti irányban való előrehaladás lehetséges legyen. Én sem az egyiket, sem a másikat ezeken a padokon és ezen az oldalon nem látom. A függetlenségi párt, a melynek elveit vallom, a melyhez tartoztam még nemrégiben, egy nagy programmot vall megvalósitandónak, a nemzeti ideáloknak majdnem egész tömegét. Azt involválja ez a dolog, hogy ha a képviselőház pártjainak egy része most ezen programm egy kisebb részét tartja megvalósitandónak, ezért kisebb akcziót kell, hogy folytasson; ha többet akarunk elérni, nagyobb harczot kell indítani. De lehetetlen és megbocsáthatatlan az, hogy a lehetséges, a kivívható, a képzelhető dolgoknak egész tömegét vegye fel a párt a maga programmjába, és ezért sokkal kisebb harczot