Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-378

378. országos ülés 1904 január 18-án, hétfőn. 19 feltámadt és azt mondta: ezt a nagy várost nem szabad kiszolgáltatni az ellenség bevonulá­sának, ezt nem szabad bombázásnak kitenni, le az erődítésekkel, ne védjék a mi városunkat, nyilt város legyen az ellenség előtt. Békét aka­runk. És ezek a kedves osztrák németek kény­szeritették Bécsben az udvart, hogy békét kössön. Elnök: Kérnem kell a képviselő urat, mél­tóztassék a szőnyegen lévő törvényjavaslathoz szólani, mert ezek a dolgok talán még sem tar­toznak az 1903. évben kiállítandó ujonczok megajánlásáról szóló törvényjavaslathoz. Gabányi Miklós: Unja magát az elnök uris! Elnök: Kérem Gabányi képviselő urat, ne méltóztassék az elnöki enuncziáczióval szemben nyilatkozni. B. Kaas Ivor: És mikor a íteichsrathban az elnök a Badeni-kormány idejében a rendnek a németek obstrukcziója ellen való védelmét akarta eszközölni erővel és hatalommal, akkor az a hires bécsi német nép a Burg ellen vonult és azt kiáltotta Ferencz József császárnak: Abdánkén! Abdánkén ! Ez a hűség, a mely ezeket a katonai javaslatokat és ezt a katonai politikát ránk akarja erőszakolni, a melyet a Reichsrath­ban az önök hadügyminisztere és azok az osztrák államférfiak és politikusok követeltek és a mely­lyelami miniszterelnökünk ebben a katonai vitában az njonczlétszániról szóló vitában magát szolidá­risnak jelentette ki. Ivóidon ezt felhozom, ezzel párhuzamosan és ellentétben megemlékezem arról a jelenetről, a mikor a vármegyeházában a fiatal 17 éves trónörökös megjelent és őt ott a nádor­ispán beiktatta, minő lelkesedéssel fogadta őt akkor Kossuth Lajos ós a magyar nemzet és minő hűséget és lelkesedést tanúsított a magyar nemzet az ő királya mellett azon a napon, midőn az alkotmányt helyreállítva, magát megkoronáz­tatta. Legyen szabad azt a meggyőződésemet kifejezni, hogy királyunknak egész hosszu életé­ben az 1867. év június 8-ánál szebb napja nem volt, az ő dicsősége szebben, méltóságosabban soha nem ragyogott, mint a mikor az egész magyar nemzet osztatlanul sorakozott melléje és tette a koronát fejére. S azután jöttek a megpróbáltatások napjai; a véderő vita folyt 1889-ben, a legerősebb utczai tüntetések és za­vargások voltak. Jött egy gyász, a mely a királyi családot érte, és elnémult a nemzet, sirt kirá­lyával és a királynéval együtt egy koporsó fe­lett, és sirt később ismét egy koporsó felett, és mindig sirni fog e koporsó felett, mert a magyar nemzet érzülete olyan, a melyre a király és a dinasztia épithet, nem olyan, mint a bécsi német önző hűtlensége. Nem szólok tovább. Nem fogadom el a javaslatot. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Trubinyi János jegyző: Várady Károly! Várady Károly: T. képviselőház! Mint min­den olyan javaslatnál, a mely meggyőződésem szerint az országnak javára nem szolgál, fel szoktam a magam szerény szavát emelni, ugy most is indíttatva érzem magam arra, hogy az 1903. évre szóló ujonczmegajánlási javaslatnál röviden elmondjam azokat az indokokat, a melyek engem e javaslat elvetésére birnak, B. Kaas Ivor (átad egy ivást a terembistos­nak). Ezt felolvastam beszédemben. Szederkényi Nándor : Felolvasta beszéde során! Elnök: Hozzám határozati javaslatot nem adott be; most már nem fogadhatom el. Kérem Várady Károly képviselő urat, méltóztassék beszédét folytatni. B. Kaas Ivor: Az egész házra hivatkozom, hogy felolvastam! Szederkényi Nándor: Majd holnap beszélünk róla zárt ülésen! Várady Károly: Én nem fogadom el a szőnyegen forgó javaslatot, és nem szavazom meg az 1903-ik évre a 44.076 ujonczot, még pedig azon kardinális álláspontomnál fogva, mert én az önálló magyar hadseregnek vagyok a hive. És miután a kormány nem az önálló magyar hadsereg számára kéri az ujonczokat, természetes dolog, hogy ezen kardinális programmpontnál fogva ezt a javaslatot nem szavazom meg. Úgyde én nem találom azt sem helyesnek, hogy azok, a kik a 67-es törvénynek hivei, megszavazzák ezt a javaslatot, mert nekem az a véleményem, hogy harminczhat évnek keserű tapasztalata igazolta azt, hogy a 67-es törvény nem vált be, az ahhoz fázott remények teljesen füstbe mentek, azok a nemes törekvések, a me­lyek ezen törvénynek oly irányú végrehajtását óhajtották, hogy abban Magyarország közjoga és hadügyi önállósága megóvassék, czélhoz nem vezettek. Szóval: nekem az az alázatos vélemé­nyem, hogy a 67-iki törvény hivei nem mozdít­ják elő az ország érdekeit, ha azon hadsereg számára, a mely nem létezik, a melyet ma isme­rünk, az ujonczokat megszavazzák. Mert, t. kép­viselőház, a 67-es törvénynek a hadügyre vonat­kozólag az volt a czélja, hogy a perszonális unióban lévő két önálló államnak együttes vé­delme egymás mellé helyezett két hadsereggel eszközöltessék, ezt a czélt pedig 38 évi politikai történetének biztonsága szerint el nem érte. Csak a legutóbbi napokban is láttuk, hogy a legfőbb czél igen erős katonai faktorok részéről ma is nem az egymás mellé helyezett két had­sereg fentartása, istápolása, kiépítése, erősítése, hanem a czél folytonosan a két hadseregnek egygyé gyúrása. Az eredmény pedig az, hogy Magyarország 36 év alatt kénytelen volt ujabb 36 éves germanizácziót átszenvedni, s ott va­gyunk ma is, a hol 1867-ben voltunk; az ered­mény az, hogy a hadseregben Magyarországnak önállósága, állami nyelve, politikai egysége ma nem domborodik ki, abban a hadseregben Magyarországnak nyelve, zászlaja, jelvényei, czi­mere nem érvényesíttettek, és a szoldateszka, a katonai osztályuralom paczkázása ma is ép

Next

/
Thumbnails
Contents