Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.
Ülésnapok - 1901-386
386. országos ülés 1904- január 27-én, szerdán. 231 nem változtatta meg, de már lényegesen megmérgezte. Igen biztos, jó helyről kaptam a következő felvilágosítást, 'hogy a honvédségi adlátus, Klobucsár Vilmos alig tud magyarul; a kolozsvári hadtestparancsnok, Klobucsár Győző, azt lehet mondani, nem tud magyarul; az első hadkerületi parancsnok, Bihar, tud magyarul, Valentics tud magyarul; de már a harmadik hadkerületi parancsnok, Jolii Gusztáv nem tud magyarul; a negyedik hadkerületi parancsnok, Benedek Andor nem tud magyarul, pedig magyar neve van; vagy, hogyha tud magyarul, a lehető legrosszabbul; Gaudernák József nem tud magyarul. Ez nem volt magyar állampolgár, azután mesterséges utón, örökbe fogadás után csináltak belőle magyar állampolgárt. Salacz Gyula: Nem fogadták örökbe sohasem! Ugron Gábor: Nem volt magyar állampolgár. Akkor itt alkalmazták, de mert nem tudott magyarul, visszahívták és a negyedik hadtestnél alkalmazták. Most megint visszahozták ide a honvédségbe. A hetedik Csánics, ez Horvátországban van alkalmazva. Erről nem beszélek; nem is szólok már róla, hogy ez szintén nem tud magyarul. A lovassági főfelügyelőről szintén azt állítják, hogy nem tud magyarul, Rédlich nem tud magyarul, Szkrinjár János dandárnok nem tud magyarul. Azt állítják, hogy a lovassági ezredparancsnokok közül Alram Lotár, Pronreich, Szabó Ernő nem tudnak magyarul. Meglehet, hogy ez a Szabó Ernő az, a ki örökbefogadás után lett magyar állampolgár. Már most, t. ház, ily arányban áll a honvédségnél a magasabb állású és magyarul nem tudó honvédtisztek száma? Horvátországot nem is számítva, tehát erről ne is beszéljünk. A honvédségnél a magasabb rangú tiszti állást betöltő egyének közt alig van, a ki a magyar nyelvet tudja. Hát akkor miért magyar a honvédségnek szolgálati nyelve? Már engedje meg a t. ház, hogyne mernének a közös hadsereg körében a magyar nemzet ellen mindennemű sértést és merényletet elkövetni, a mikor itt a legnag)obb türelemmel tűrjük és elszenvedjük azt, hogy a saját felügyeletünk alatt, az országgyűlés közvetlen felügyelete alatt álló honvédség keretébe a magyarul nem tudó magasabb rangú tisztek ilyen nagy számban behatolhatnak és ott alkalmazást nyerhetnek? Azt mondhatják, hogy az én informáczióm téves, a mit alig hiszek. Ha történhetik tévedés, ez csak abban történhetik, hogy a magyar nyelv tudását vagy nem tudását miképen fogjuk fel; de az a hely, a honnan én informácziómat kaptam, nagyon jó és én meg vagyok győződve arról, hogy a honvédségi intézményt reorganizálnunk, regenerálnunk kell. A honvédelmi miniszternek urnak arra kell vállalkoznia, hogy azt a pestilencziális levegőt, a melyet idehoztak Ausztriából és beleheltek a honvédségbe, ki kell irtanunk, mert arra, hogy egy második osztrák hadsereget tartsunk kizárólag Magyarország költségére, sem én, sem elvbarátaim hajlandók nem vagyunk, (ügy van! bal felöl.) Mikor ezeket az ember tudja és látja, akkor eljön, mint a harmadnapos hideglelés, mindennap a miniszterelnök ur ide és azt mondja: Micsoda frivolok vagyunk, hogy ellenállunk. (Derültség a baloldalon, Igaz! a jobboldalon.) Egyszer, t. ház, kell, hogy kivetkőzzünk abból a meghunyászkodásból, hogy örökké a német akarata történjék meg; szükséges, hogy már Magyarországon lássák, hogy van nemcsak szalmaláng, hanem kitartó, elszánt elhatározás is. (Igaz! a baloldalon.) És, engedje meg a t. miniszterelnök ur. nem riaszt meg minket a fenyegetéseivel, mert mi akkor, a mikor mindenről lemondottunk, a mit egy politikusra nézve hazájának kormányzása nyújthat, akkor, a mikor e politikai elvek szolgálatában az ellenzékre léptünk, mi már akkor el voltunk arra készülve, hogy nekünk osztályrészül az üldöztetés jut. (Igaz! a baloldalon. Ellenmondás a jobboldalon.) De legyenek meggyőződve, hogy e fenyegetések legkevésbbé rémítgetnek, mert mi készek vagyunk ugy harczolni, mint az irlandiak a régi időben tették: kötéllel a nyakunkban harczolni, ha tudjuk is, hogy vereségünk esetén ezzel a kötéllel megfojtanak és megsemmisítenek, mi akkor is fogunk verekedni, (Helyeslés a baloldalon.) mert jól tudjuk, hogy a mi harcsainkban az eljövendő idő győzelme rejlik. (Igaz! a baloldalon.) És hiába fenyeget a t. miniszterelnök ur azzal, hogy hoz Bécsből felhatalmazást! Mi hivek vagyunk, mi ragaszkodunk a mi urunkhoz és királyunkhoz, mi a királytól nem félünk, mi őt szeretjük, tudjuk, hogy alkotmányosan gondolkodik ; tudjuk, hogy ha ismerné a valóságot, akkor mindaz nem történhetett volna meg a múltban, nem történhetnék a jövőben, és hogy hasztalan hirdeti és nem tudom miért hirdeti a miniszterelnök ur, hogy azért, hogy az ellenzéket megfenyítse vagy megsemmisítse, Bécsbe megy és felhatalmazást kér. (Zajos ellenmondás a jobboldalon.) Hát kell-e ennél nagyobb megalázás és nagyobb szégyen ? Hiszen ha a miniszterelnök ur akar valamit az ellenzék megfenyitésére cselekedni, tegye magától és saját felelőségére, engedje meg, hogy a koronát tovább is tiszteljük és higyjük, hogy a miniszterelnök ur által elkövetett sérelmekkel szemben is orvoslást találunk mi is, a nemzet is. Nem fogadom el a törvényjavaslatot. (Élénk éljenzés és taps a baloldalon.) Elnök: Minthogy az idő, a melyre a ház az interpellácziók előterjesztését tűzte ki, elkövetkezett, most a napirendre nézve javaslom a t. háznak, hogy a ház a legközelebbi ülését tartsa a holnapi napon délelőtt 10 órakor és annak napirendjére tűzze ki ugyanazt a törvényjavaslatot és ezzel kapcsolatosan azokat a jelen-