Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-385

176 3H5. országos ülés Í90í január 26-án, kedden. ajánlási törvényjavaslatra és az ezzel kapcsolatos jelentésekre vonatkozik. Münnich Aurél előadó: Külön kértem az intézkedést az első törvényjavaslatra vonatkozólag. Elnök: En is igy értettem. Hozzájárul a t. ház? (Igen!) Ezt tehát határozatképen kimondom. Következik az 1903. évben kiállítandó ujonczok megajánlásáról szóló törvényjavaslat (írom. 405, 411) általános tárgyalásának folytatása. Endrey Gyula jegyző: Kovács Pál! Kovács Pál: T. képviselőház! Mindenekelőtt kénytelen vagyok visszatérni arra az inczidensre, mely, a múlt csütörtöki ülés végén játszódott le e teremben, azért, hogy igazoljam az eljárásomat. Akkor oly dolgok történtek, a melyeket szó nélkül nem hagyhatok, mert ha ugy Ítéltetnének meg azok a körülmények, a melyek akkor itt fenforogtak, mint a hogyan az az igen t. elnök ur álláspontjából következik, akkor én talán olyan színben tűnnék fel, hogy bizonyos jogtalan eljárást követtem volna. Ezt magamon száradni nem akarom hagyni, és ezért kénytelen vagyok erre az inczidensre visszatérni. A mint méltóztatnak emlékezni, fél három után öt perczczel került volna rám a sor, és én azon kérelmet terjesztettem az igen t. elnök ur elé, hogy kérdezze meg a házat: beleegyezik-e abba, hogy én a beszédemet, az idő előrehaladottságára való tekintettel, másnap mondhassam el. Tettem pedig ezt azért, mert hosszasabban kívántam szólani és nem akartam visszaélni a ház türelmével, a mely már csak 25 perezre lett volna köteles irányomban nyilvánulni, mert a tárgyalásra szánt idő három óráig terjedvén, 25 perez állt volna rendelkezésemre, a mely kevésnek bizonyult volna beszédemre. A házszabályok 222. §-a világosan kimondja, hogy egy negyed órával a tárgyalásokra szánt idő vége előtt joggal kérheti a szónok, hogy beszédét másnap mondhassa el; azonban az a szokás már régtől fogva fennállott, hogy nemcsak ezen egy negyed órával előbb, a mikor feltétlen joga van beszédét másnapra halasztani, hanem számtalanszor korábban terjesztetett ilyen kérelem a ház elé, (Igaz! Ugy van! balfelöl.) sokkal előbbi időpontban, mint a melyben én azt megtettem, és hogy ez igy történt, annak legvilágosabb bizonyítéka magának a miniszterelnök urnak a beszéde, a melyben ő is ezt elismerte. Gróf Tisza István miniszterelnök ur, mikor ezen kérdés itt a ház előtt felvetődött, ezeket mondta (olvassa): »Egészen világos, hogy a ház mélyen t. elnöke a házszabályokat hűen, becsületesen és tisztán kezeli akkor, mikor semmiféle előzetes diskussziót ezen a téren a szólásra felszólított képviselő ur beszédének befejezése előtt megengedni nem akar. Ennek korántsem mond ellent az a tény, hogy egyszer-másszor a ház különös méltányosságból belement abba is, hogy a szólónak háromnegyed előtt is megengedte, hogy beszédét másnap mondhassa el«. Én, magamat tisztázandó, kénytelen voltam erre hivatkozni, mert más támogatást itt a tárgyalások során nem tudtam találni, mint azon előzetes inczidenseket, a melyek felmerültek s a legtisztább támogatói az én eljárásomnak; a miniszterelnök ur elismerte, hogy tényleg fordultak elő ilyen esetek, tehát nem cselekedtem semmi olyasfélét, a mi engem ne jogosított volna fel, hogy beszédemet másnapra kérjem elhalasztani. Én azt hiszem, hogy kár volt ezt a dolgot igy elmérgesiteni, mert ha az elnök ur szabályszerűen és a régi szokáshoz képest járt volna el, hogyha a kérdést feltette volna, s ha nem is engedte volna meg a ház, hogy másnap beszéljek, én meg lettem volna nyugodva, hogy a ház türelmével nem élek vissza s beszédemet megtartottam volna, mert volenti non fit injuria, s igy nem vethettem volna magamnak szememre, hogy jogtalanul cselekszem, hanem a ház beleegyezésével beszéltem volna tovább. Akkor egy más kontroverzia is merült fel, mely azután a további inczidensekre mélyen kiható volt, s ez az elnök urnak azt a helytelen álláspontja volt, a melylyel eleinte mentegetőzni iparkodott, hogy t. i. én beszédemet megkezdettem és azért nem engedi meg Szederkényi Nándor képviselőtársamnak és az utóbb jelentkezett Lengyel Zoltán képviselőtársamnak, hogy a házszabályokhoz hozzászóljanak. Az igen t. elnök ur kénytelen volt később eltérni ezen álláspontjától, és itt veszítette el a jogos alapot a további eljárásra, mert később megállapította, hogy én beszédemet nem kezdtem meg és ki is jelentette, hogy az én szólási jogomat akarta biztosítani. Ezt pedig másként nem lehetett volna biztosítani, mint hogyha elhagyja azt az elvi alapot, a melyen megtagadta Szederkényi és Lengyel képviselőtársaimtól a házszabályokhoz való hozzászólást. Sőt az én szólási jogomat a jövőre is biztosította, mert különben ma nem állhatnék a t. ház előtt és nem beszélhetnék. Elnök (csenget): Kénytelen vagyok a házszabályok értelmében a szónokot megszakítani, mert ez a dolog, a melyet a képviselő ur most felhoz, a házszabályokhoz való hozzászólás czimén tárgyalható, de hogy az mikép függ össze az 1903. évre megajánlandó ujonczjutalékkal, ugy hiszem, a ház egyetlen tagja sem lenne képes semmiféle rabulisztikával sem megmagyarázni. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) A másik észrevételem, a melyet kénytelen vagyok megtenni, az, hogy a képviselő ur nem akarja megérteni, hogy azon két álláspont közt totó coelo milyen különbség van. Mikor először nem adtam szót a két jelentkező képviselő urnak, ez azért történt, hogy ne történjék sérelem a házszabályok 212. §-a ellen. De közben provokáltatott a ház egy határozata, közbeesett a szavazás s ezen szavazás eredményének kihirdetése, tehát a ház akaratnyilvánítása, a mihez