Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.
Ülésnapok - 1901-378
12 378. országos ülés 190b január 18-án, hétfőn. hogy valamely tiszt inkább tartózkodjék-e egy oláh faluban, Naszód vidékén, vagy a bécsi garnizonban mulasson, bárki melyiket választaná inkább? Naszódot választaná-e tartózkodási helyül inkább mint Bécset? De azért a naszódi kis helyőrségben is kell tisztnek lennie, oda is kirendelnek tiszteket, tehát nincs ott tiszthiány. Miért rendelik oda az osztrák-németet? Vájjon az a bécsi fiu nem szivesebben szolgál a bécsi garnizonban, mint a naszódiban? Nem látom be, miért ne lehetne a magyar tiszteket Magyarországon tartani. Azaz dehogy nem látom be! Azért nem lehet, mert nem akarják. Azért, mert a czél az, hogy a magyarokat Ausztriában germanizálják, a németekkel pedig germanizáltassák a magyarokat. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Ezt nevezik ők a hadsereg egységének. Holló Lajos: Hagyományának ! B. Kaas Ivor: Hagyományának és egységének. Nem fogok most a nyelv kérdéséről beszélni. Beszéltek arról annyian és annyian fognak még róla beszélni, s oly világos mindnyájunk előtt a kérdés, hogy az most felesleges. Kifejtette ezt legutóbb gróf Aj)ponyi Albert; hisz az egész vita e körül forog, hogy előbb-utóbb a nyelv kérdésének a magyar állam és nemzet érdekében kell megoldódnia, mert ha az nem történik, akkor veszve van Magyarország. (Igaz! a haloldalon.) Mondom, felesleges erről most fejtegetéseket mondani. Itt nem fejtegetések kellenek, itt a meggyőződésnek erős akarata szükséges, és ez az, a mi a t. miniszterelnök úrban nincs meg, ebben a tekintetben kellő érzéke nincsen. (Igaz! a baloldalon.) Mert hiszen hallottuk tőle épen most legutóbb is, hogy a nyelv kérdésében nem ismeri el azt az álláspontot, nem fogadja el a szabadelvű párt programmjának azon magyarázatát, hogy a kérdés felett mi határozhatunk, hogy a nyelvet az 1867-iki törvény 11. §-a, akárhogy szól az a hires határozat, az ő magyarázata szerint felségjognak deklarálta és ennek folytán az a »niemals«, a melyet a kommandóra és vezényszóra legutóbb is kimondott a közös hadügyminiszter, a magyar miniszterelnök urnak, gróf Tisza Istvánnak is meggyőződése. (Igaz I Ugy van! a baloldalon.) Valóban ugy van. Ezzel a »niemals«-szal találkoztunk azelőtt is mindig, a mikor ez a dolog még akadémikus volt, ezzel a »niemals«-szal találkoztunk mindannyiszor, ha egy jelentkező magyar katona »hier« helyett azt mondta, hogy, »jelen«. Ezzel a »niemals«-szal találkoztunk a chlopyi hadi parancsban, találkoztunk vele a közös hadügyminiszter beszédében, az osztrák Beichsrathban, vagy delegácziójának tüntetéseiben mindenütt ezzel a »niemals«-szal találkozunk; és hol vannak a magyar nyelv jogainak katonái? Gróf Tisza István, a mikor ugy a jogok kérdésében, mint a nyelv kérdésében és mindazokra nézve, a miket Pitreich miniszter ur az ő programmjában előadott, azonosította magát a közös hadügyminiszter úrral, messze eltért a magyar hagyománytól. Nem azt a hagyományt beszélem én, a mely a Rákóczi idejében vagy az 1807-iki törvényben vagy az 1840-es években Deák Ferencz beszédeiben nyilvánul, nem ezen nemzeti óhajokról, követelésekről, és jogokról szólok most, hanem eszembe jut a magyar miniszterelnökök egész sorozata. Az első felelős magyar kormányférfiu, a ki azt a széket betöltötte, gr. Batthyány Lajos volt. Nemcsak magyar miniszterelnök volt, honvédelmi miniszter is volt eleinte. A magyar honvédségnek, a magyar hadseregnek megszervezése István főherczeg segélyével az ő műve volt. Behozta a magyar ezredeket, szervezte és felállította a magyar hadsereget magyar zászlókkal, csatába vitte a magyar jog mellett a magyar hadsereget. A forradalomba nem ment bele, hű maradt mindhalálig, — meghalt a hazáért mint vértanú. A második elődje gróf Tisza Istvánnak Andrássy Gyula volt. A fejedelem legkedvesebb miniszterelnöke, leghűbb, legmegbízhatóbb államférfia, a kire rábízta Magyarországot, a kire rábízta Ausztria és Magyarország külügyeinek vezetését, a kinek kezéből fogadta, vette át a koronát is, midőn az fejére tétetett. Andrássy szintén honvédelmi miniszter volt, az 1868 iki véderőtörvény már az ő műve. Nem tökéletes, de annak jogalapja tiszta marad, az még az 1867-iki paritásos kiegyezésnek nem vétett. Az az Andrássy, midőn a hadsereg azon szervezetét behozták, a mely abban a törvényben meg van állapítva, ugyanakkor állította fel újra a magyar honvédséget magyar zászlóval és magyar vezényszóval. Az az Andrássy ifjabb éveiben Kossuth Lajosnak volt barátja, az az Andrássy a nemzeti jogok védelmére kelt egészen az akasztófáig, a hol az ő arczképét kiszögezték. A harmadik elődja a miniszterelnök urnak Lónyay Menyhért volt. Ez is honvédelmi miniszter, Nem tett a katonai kérdésekben semmit, de 1848-ban a haza védelmére ott volt Debreczenben,a hazáért folytatott küzdelemben menekülnie kellett, de visszatérve, a hazáért dolgozott, sőt—nem titok — Tisza Kálmánnal egyetemben az Almássy-féle összeesküvésben — mondjuk annak — részes volt. Nem szeretem ezt a szót használni, de összebeszélésnek, összetartásnak, vagy mondjuk: a magyar nemzet jogai visszavivásänak kísérletében részes volt. Vájjon ez a múltja nem tette-e őt érdemessé arra, kogy királyának hűséges szolgája, megbízható minisztere legyen akkor, midőn egyszersmind hazájának jogait, érdekeit azon a téren, a hol működött, teljes erejével kötelességszerűen teljesítette ? És Szlávy, a ki utána következett, nem hordott-e bakókat a józsefstadti várfogságban, nem volt-e tehát a magyar szabadságért folytatott évtizedes küzdelmeknek egyik áldozata? És az a Deák-párt nem támogatta-e ezeket sorban és