Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-384

384-. országos ülés 1904január 25-én, hétfőn. 173 pártpolitikusok hibájából ártatlanul szolgálnak három éven túl a katonák. Hát ki az a pártpolitikus, a ki ebbe belement? Hát elég verni a mellet és azt mondani, hogy én is ilyen voltam, de ti, törpe kisebbség, hogy mertek küzdeni? 0, a ki felállította a tételt, hogy a többség elmélete még nem bizonyos! Nem folytatom tovább, mert én csak azt akarom kimutatni, hogy bennünket, néppártot egészben és külön-külön sem lehet megvádolni azért, hogy a harczba belekeveredtünk, nem lehet megvádolni azokat, a kik visszatartották magukat, mert meggyőződésük az volt, hogy leszerelés lesz a vége a harcznak, a kik pedig harezolnak, azokat nem lehet meggyanúsítani, hogy taktikából, vagy nem meggyőződésből harczoltak. Beismerem, hogy erkölcsi Katzenjammert és undort érzek, ha látom, hogy belementünk a harczba és cserbenhagytak minket. Én hittem, szívvel-lélekkel mentem bele a harczba, igaznak fogadtam el azt a sok esküvést, a mely elhangzott itt és az egész országban és gondoltam, hogy magyar emberek összefogva, keresztül fognak tudni valamit vinni. (Ügy van! TJgy van ! balfelöl.) Egy hittel, egy illúzióval, egy meggyőződéssel szegényebb lettem, azért, mert azoknak, a kikről feltételeztem, hogy azt, a mi mellett szavukat hangoztatják, végig fogják küzdeni... B. Kaas Ivor: Szövetségesek lojalitása. Zboray Miklős: . . . azoknak megváltozott a meggyőződésük. Személyükben, nézetükben nem akarom őket sértem,_ de a kritikát egyszer el kellett mondanom. (ÉlénJc helyeslés a baloldalon.) Elmondtam ezt a kritikát épen Polónyi Géza képviselő úrral szemben, a ki még legkevésbb jogosított talán a küzdő bajtársakat megtámadni és leverni. Ha Barta, ha Justh, ha Komjáthy képviselőtársaim közül, a kik mindig a harcz ellen voltak és a kik beszéd közben is mindig ellentétes nézetet vallottak, ha ezek közül előáll valaki és tart egy ilyen beszédet, azt még megértem, elszivelem. De nem illik és nem helyes dolog az, hogy Polónyi Géza képviselő ur üsse a tőrt belénk és ő legyen az, a ki megrugdosson bennünket. (Ugy van! TJgy van! balfelöl.) Rakovszky István : Csúnya szerep ! Zboray MiklÓS: Mielőtt befejezném beszédemet és beterjeszteném határozati javaslatomat, legyen szabad ebben a kérdésben még gr. Tisza István urnak egy nyilatkozatára is hivatkoznom, mert én azt hiszem, hogy ez a nyilatkozata reményt ad nekem arra, hogy ő is el fogja ezt a határozati javaslatot fogadni. Ugyanis midőn Pitreich a nemzeti nyelv kérdéséről beszélt és gr. Apponyi Albert ur szóvá tette ezt a múltkor, erre gr. Tisza István miniszterelnök ur a következőképen nyilatkozott (olvassa): T. képviselőtársam továbbá a vezényleti nyelv kérdésére nézve is kiemeli azon nagy különbséget, a mely a közös hadügyminiszter ur nyilatkozata és a szabadelvű párt programmja közt van. Én azt tartom, hogy a közös hadügyminiszter ur állásfoglalása a szabadelvű párt állásfoglalásával abban teljesen azonos, hogy mind a két állásfoglalás a nyelvre vonatkozó jelenlegi állapot fentartását tisztán czélszerüségi okokkal indokolja.« Ugron Gábor közbeszól, hogy: »Azt a visszaélést!« A miniszterelnök így folytatja: »A közös hadügyminiszter katonai természetű czélszerüségi okokkal, a szabadelvű párt pedig politikai természetű czélszerüségi okokkal indokolja; de a helyzet súlypontja ebben van és a kétértelműségek eloszlatása erre nézve volt szükséges, hogy konstatáltassék az, miszerint igenis a magyar törvényhozásnak joga van itt változást elcidézni, de ezzel a joggal nem él czélszerüségi, okokból és nem jogi lehetetlenség folytán. (Élénk ellenmondás a bal- és a szélsőbaloldalon)« Mi következik ebből, mi van itt mondva? Itt nem mond mást a t. miniszterelnök ur, mint negáczióba veszi azt, hogy felségjog volna a nyelv kérdése, mert ha felségjog, akkor nem állithatja azt, hogy a magyar törvényhozásnak joga van azt megváltoztatni és behozni. Ha eljutott már erre a helyes alapra, akkor csak egy lénés onnan az, hogy meg is változtassuk. Éa sem kívánom talán, ha a körülmények ugy alakulnak, hogy lehetetlen ma megváltoztatni, hogy azonnal megváltoztassák. De az elv kimondása, különösen ezen nyilatkozata után, igenis lehetséges. Áz én határozati javaslatom nem azt mondja, hogy meg kell változtatni máról holnapra, vagy holnap, vagy holnapután, de kimondja azt, hogy a magyar nyelvnek behozatala a törvényhozás jogkörébe tartozik, a mit gróf Tisza István ur is mond. Hogy a felségjogok azután hova lesznek, azt nem tudom, de hogy az az elmélet, a mit hirdetett a szabadelvű pártban, mikor a programm megállapításáról volt szó, dugába dőlt, az bizonyos. De az dugába dőlt már akkor, a midőn ő ilyen nyilatkozatot tett, mert ha így nyilatkozik, hogy joga van a magyar törvényhozásnak azt megváltoztatni, az ellentmond a felségjogok elvének. Vagy pedig csak oda lett ez nekünk törvényhozásnak dobva, mint egy frázis, és akkor nincsen semmi súlya, de ha nem és ha van súlya, akkor az életben és gyakorlatban is keresztül kell ezt vinni. (Igaz! TJgy van I a néppárton és a szélsőbaloldalon.) Felvettem ebbe a határozati javaslatomba, t. ház, azt is, hogy a nevelés és igazságügy tekintetében is hozassék be a magyar nyelv. Polónyi t. képviselőtársam, a kire a sokak közül hivatkoznom kell, volt äZ. EL ki ezt a kérdést ide állította a ház elé, ő mondotta azt, hogy a nevelés egyáltalában nem tartozik a közösügyi kérdések közé és igy nem tartozhatik a közös hadügyminiszter hatáskörébe sem. Ez nyilt és világos, t. ház. hogy ezt nekünk be kell hozni,