Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-384

384. országos ülés IWh január 25-én, hétfőn. 165 miniszterelnök ur, a ki — nem vonom kétségbe — némileg előnyösebb dolgokat hozott, mint az elődei, akkor Rakovszky t. barátom előáll, és azt mondja: bocsánatot kérek, én a politikában nem] bizom másban, csak magamban ; az urat elküldhetik a miniszterelnöki székből; jön egy másik, ki a kérdést vagy megvalósítja, vagy nem valósítja meg. Én valami biztosítékot kérek, akár törvény alakjában, akár más tekintetben, arra nézve, hogy ezek az Ígéretek meg lesznek valósithatók. Ehhez minden óvatos politikusnak hozzá kellene járulni s kétszeresen hozzá kellene járulnia a Kossutk-pártnak és különösen Polónyi Géza képviselő urnak, mert hiszen egyszer már csalódtak az önálló vámterület kérdésében. Nem folytak-e viták és folynak még mindig a felett, bent van-e az önálló vámterület a törvényben vagy nincs? Nagyon jól tudjuk, mi az az elvi kijelentés. Körber jól megtanított erre, mikor azt mondta, hogy ő nem olyan sovinista, a ki a formulákkal megelégednék, mert ő tisztában van azzal, hogy a kiegyezés egy áthághatatlan és elgördithetetlen akadályt képez. Ha ő nem is nyilatkozott volna igy, még akkor is az ellenzéknek kötelessége volna garancziákat, biztosítékokat követelni. Julius 15-én Polónyi Géza t. képviselőtársam maga is ezen a nézeten volt. Most legutóbbi beszédében pedig, a mit szombaton tartott, már nem kívánja ezt, már hisz, s azt mondja: »De hát bármiként nevezzük ephemernek ezeket a javaslatokat, nem nekünk tétettek, a nemzetnek tétettek, a szabadelvű párt által fogadtattak el. En a magam részéről mindig a mellett a meggyőződés mellett vagyok« — »mindig« hangsúlyozom — a »mit már beszédem elején kifejeztem, hogy e mellett félő, a mint mondám, hogy minden hazafiságuk, minden jóakaratuk és igyekezetük kevés lesz és dugába fog dőlni azon osztrák hatalommal szemben, a melyet beszédem elején voltam szerencsés jelezni...« ü fél még most is, de azért már most hogy nyilatkozik (tovább olvas): »de annak azután természetszerű konzekvencziája, és ebben én hiszek, hogy gróf Tisza István, ha arról győződik meg, hogy a nemzetnek adott szavát nem tudja beváltani, igenis tudni fogja kötelességét, és levonja majd a konzekvencziát.« Elégséges-e az, hogy ő hisz, hogy ő bizik? A mint a múltban ígéretet követelt, épngy miért nem követel most is Ígéretet? Hiszen vannak kérdések, a melyekben a miniszterelnök ur felelete sem elégíti ki; hogy tovább ne menjek, térjünk csak arra a bizonyos határozati javaslatra, a melyet nagy gaudiummal Okolicsányi László t. képviselőtársam kivételével az egész ház elfogadott. Ebben mi van mondva? Az, hogy minden jognak, — tehát a védszervezet vezényleti és vezérleti nyelvére vonatkozó jognak is — forrása a törvényhozásban kifejezésre jutó nemzeti akarat. Es mi történt, t. ház, egy alkalommal ? Nagyon érdekes volt, és mi, a lak őszintén megvajljuk, hogy segédcsapatokat vártunk és ma is remélünk a Kossuth-párt részéről, (Mozgás a szélsöbaloldaloii.) abban a hitben voltunk, hogy másnap megint kezdődik a harcz, mert Polónyi Géza kijelentette, hogy a párt elé viszi a kérdést, hogy tisztázzák. A felségjogról volt ugyanis szó. Polónyi Géza ugy értelmezte a határozatot, hogy ebben benne van az is, hogy a nyelv megállapítása a nemzet joga. Gr. Tisza István pedig felállott és azt mondta: Kérem, előttünk ennek a kérdésnek tárgyalásánál erről szó nem volt. Mindegyikünk megtartotta álláspontját: én megtartottam álláspontomat, hogy az 1867: XII. törvényezikk 11. §-ában benne van a felségjog, a mely átruháztatott a vezényleti és vezérleti nyelvre vonatkozólag; ezt hagyjuk el, kapcsoljuk ki, — hogy megint egy állandóan használatban levő kifejezéssel éljek, — ezt majd eldöntjük máskor. Polónyi Géza először ellene volt ennek, de azután — kikapcsolta. (Derültség a baloldalon.) En dűlőre akarom vinni a dolgot, tudni akarom, hogyan áll a kérdés, saját személyemben minden mástól eltekintve magam iroin alá a határozati javaslatot, a mely következőleg szól. (Halljuk! Halljul;! a baloldalon. Olvassa): » Határozati javaslat. Minthogy — ezt már kimondtuk — Magyarországon minden jognak és igy a védszervezetben, a vezérleti és vezényleti nyelvre vonatkozó jognak is forrása a törvényhozásban kifejezésre jutó nemzeti akarat, következésképen a magyar törvényhozás joga, hogy a védszervezetben beleértve a nevelés és igazság ügyét is, a magyar vezérleti és vezényleti nyelv behozassák, annál is inkább, mert egyrészt az, hogy ez idő szerint német a vezérleti és vezényleti, tanítási és igazságszolgáltatási nyelv, semmiféle magyar törvényen nem alapszik, másrészt a vezérleti és vezényleti nyelv megállapítása nálunk nem képez sem öröklött, sem átruházott felségjogot,« (Helyeslés a baloldalon.) B. Kaas Ivor: Add át, mert elfelejted! Zboray Miklós: Nem felejtem el! Rakovszky István : Jukabffy nem felejti el! (Zaj a baloldalon.) Zboray Miklós: Szükségesnek látom (Halljak ! Halljuk! a baloldalon.) ennek kimondását, mert magában azzal, hogy kimondjuk a határozati javaslat első részét, hogy minden jog a nemzettől ered, jóformán semmit sem mondunk; ezt tudja mindenki, érzi, vallja mindenki. Ez épen olyan, mintha vita tárgyát képezi, hogy valaki magyar állampolgár-e vagy nem, és a birák, a helyett, hogy ezt eldöntenék, azt mondják ki határozatban, hogy mindenki, a ki Magyarországon születik, magyarnak vélelmeztetik, de ezzel nem mondják ki, hogy az illető itt született-e vagy nem, magyar állampolgár-e vagy nem. Ez egy általános elv nálunk, de ha felállítjuk, le kell vonni a következményeket. Mert ha minden jog a nemzettől ered, akkor a