Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-384

166 á&4. országos ülés 190b január kő-én, hétfőn. nemzet törvényhozásának — királynak és országggyülésnek együttesen, elismerem — joga van megváltoztatni a mostani állapotot. Kimondtam azt a szót, a mely miatt e javaslat az eredeti formájában nem fogadtatott el. Polónyi Géza előadásából tudjuk ugyanis, hogy tervben ugy volt, hogy hozzávétetik a mondathoz, hogy a jelenlegi állapot megváltoztatása a nemzet törvényhozó testületének joga; azonban épen Polónyi Géza szót emelt, megint pärtkérdést akart a dologból csinálni, hogy ezt nem lehet, mert ha valamit meg akarunk változtatni, azzal hallgatólag elismerjük, hogy már létezik egy, a tervezett állásponttal ellenkező állapot, és ő el nem ismerné, hogy Magyarországon léteznék az a jog, hogy a hadseregben, a nevelésben, igazságszolgáltatásban a nyelv német legyen. Helyeslem, de ennek nem az a következménye, hogy én eldobjam a konklúziót, hanem megszerkesztem a formát ugy, hogy az minden kételyt kizárjon. Én megállapitom azt, hogy a nemzet törvényhozási testületében gyökerezik a jog, tehát megállapíthatja a nemzet törvényhozó testülete a nyelvet is, mert nincs tételes magyar törvény, a melyen a nevelésben, igazságszolgáltatásban a német nyelv alapulhat, és eldöntésre hozom azt a kérdést, hogy az 1867. évi XII. t.-cz. 11. §-ában van-e felségjog vagy nincs. Mert nem érdektelen gondolkozni azon, hogy midőn a szabadelvű párt súlyos vajúdások között megcsinálta azt a programmot, a melynek alapján ma még tömören áll, voltak oly hangok is, a melyek nem fektettek súlyt arra, hogy benn van-e a felségjog az 1867 : XII. t.-czikkben vagy nem. Ott van Hodossy t. képviselőtársam, a ki azt mondta, hogy ez mellékes, jogászi felfogás, lehet, a ki igy vagy^ ugy gondolkozik, ő nem fektet erre súlyt. Én hiszem, hogy vannak még sokan a szabadelvű pártban, a kik ugy vélik, hogy a magyar nyelv joga nem lett felségjogként a 11. §-ba átruházva ő Felségére, de tekintettel arra a végső kijelentésre, hogy ez a kérdés nem kerül a ház elé, hogy nem hozzák eldöntés alá, azt mondták, benn maradnak ezen meggyőződésük daczára a pártban. Nem helyeslem azt az érvet, a melylyel ennek a ház elé hozatalát meg akarják akadádályozni. Azt mondják, hogy nem szabad ezt a kérdést bolygatni, mert a késő utódoknak nyitva kell hagynunk az ajtót, nehogy egy határozat meghozatalával megakadályozzuk, hogy a későbbi utódok kivívják azt, a mit ma nem lehet kivívni. Mi következik ebből ? Az, hogy nincs erkölcsi bátorságunk opportunisztikus czélok miatt. politikai czélszerüségből, szóval melléktekintetekből megmondani a nézetünket, (Igaz! Ugy van! balfelöl.) mert ha van, akkor merjük kimondani ! De hogy pro futuro ne áruljuk el azt, hogy bensőnkben ellenkező a nézetünk, csakhogy a kényszerítő körülmények között nem merünk, vagy nem akarunk nyilatkozni: ezt a politikát én nem ismerem el. Van a mi törvényünkben határozat, a mely szégyenteljes, pl. a Rákóczit megbélyegző határozat. De nem félek attól, hogy ezt kitörülni nem lehet. A nemzetben élő erős akaratot és meggyőződést, a mely vérrel irta oda bele, hogy a nemzettől származik minden jog és hogy a nyelv joga elévülhetetlen joga a nemzetnek, kitörülni nem lehet. (Helyeslés balfelöl.) Ha tekintünk arra, hogy 1790-ben még ő Felsége csak személynöke utján intézett kérést, hogy ismertessék el jussa a magyar nyelv megállapítására és 1808-ban már a vezényleti és vezérlett nyelv jogát magának vindikálja: ebben egy oly szökést látok, melyet jogtörténelmileg kimagyarázni nem lehet, a mely nem indokolja meg, hogy hogyan keletkezik ez a jog. Egy birtokot egy szigeten elfoglalhat valaki, abban ülhet és telekkönyveztetheti változott viszonyok folytán idővel, hogy ez az övé, mert nem tudják kimutatni az utódok, hogy őket illeti-e vagy nem, de a nemzet jogainál ezt nem lehet, nem lehet különösen azért, mert ott van az 1790: XVI. t.-czikk, a mely ezt megállapítja, nem lehet azért, mert ez a nemzet szuverenitásából folyó jog. Ott van a honvédségi törvény, a mely a magyar nyelvet behozza. Ha felségjog lett volna, nem lehetett volna

/ ott sem behozni. (Uyy van! balfelöl.) Én nem ismerem el azt, hogy ne merjünk nyilatkozni. Legyen bátorsága annak a férfiúnak, mondja meg a nézetét. (Elénk helyeslés balfelöl.) Leszavazhatnak bennünket, de inkább lásson a nemzet tisztán, "mintsem lássa itt a megalkuvást. Ugyanolyan ez az eset, mint — a mi szintén szánalmat keltő az én szemeimben — Kossuth Lajos szobrának a kérdése. Ugy tudom, ugy hallottam, hogy Polónyi Géza képviselő ur a város közgyűlésén egyszer szóvá is tette és hivatkozott magára a főpolgármesterre is. Ugy tudom, hogy ott is egy megállapodás léteznék, hogy nem merjük felállítani Kossuth Lajos szobrát, és a megállapodás az, hogy előbb mauzóleumot csinálunk és csak majd azután állítunk szobrot. Hát miféle meghunyászkodás, miféle megalázkodás ez? Hát a kurucz csapatok igy állapodnak meg ? A nép, a küldöttségek előtt istenítjük Kossuth Lajost, és akkor, midőn szobrának felállításáról van szó, paktumot kötünk ? Igy vagyunk ebben a kérdésben is. Én nem akarok előbb mauzóleumot állitatni a szabadelvű párt határozatában. Tessék azt mondani, állitsuk fel azt a szobrot az örök dicsőség piedesztáljára és mutassuk meg ennek a nemzetnek, hogy van bátorságunk kimondani, hogy a nyelv kérdése nem felségjog. (Elénk helyeslés balfelöl.) B. Kaas Ivor: Nem akarjuk a mauzóleumba temetni a magyar nyelvet! Zboray Miklős: Öt percznyi szünetet kérek. Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.)