Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.
Ülésnapok - 1901-384
164 3M. országos ülés lQOk január 25-én, hétfőn. bajok elhárittassanak, alkalmat adunk arra, hogy a kormány a nemzet szine előtt a kibontakozásnak egyedül r lehetséges útját és módját megválaszsza. — Elénk helyeslés. Ugy van! a szélsőbaloldalon. — Felszólalásomnak és felszólalásunknak ma egyenesen és nyíltan bevallott czélját tehát nem titkoljuk el: hogyha ezen a területen a nemzetet teljesen megnyugtató nemcsak kijelentéseket, de biztosítékokat nem kapunk«, (Felkiáltások a néppárton: Aha!) » Élénk helyeslés balfelől. Ugy van! a szélsőbaloldalon — akkor, t. ház, elérkezett számunkra az a történelmi pillanat, midőn érezve azt, hogy senkinek másnak utasítására szükségünk nincs, mint a lelkiismeretünkre, — Élénk helyeslés. Ugy van ! a szélsőbaloldalon — elszántan és becsületesen, ha kell, ö'nfeláldozólag, teljesíteni fogjuk azt a kötelességet^ (Zaj és mozgás a baloldalon és a néppárton.) »mert magyar képviselők vagyunk . . .« Rakovszky István: Pfuj! Zboray Miklós (olvassa): »Megvédelmezni a magyar nyelvet, a magyar zászlót és jelvényeket.* (Zaj.) Rakovszky István: Ez bajazzó! Zboray Miklós (olvassa): »Terjeszsze ő Felsége elé ezen kérdéseket, mert addig nyugalom nem lesz; mig a nemzeti nyelv és zászló kérdésében biztosíték nincs, békéről szó sem lehet.« Rakovszky István : Hallatlan ezinizmus ! És ez az ember mer itt gyalázni! Zboray Miklós: S a múlt szombaton mit mondott Polónyi képviselő ur? (Halljuk! Halljuk !) Azt mondotta, hogy ő neki hite van a miniszterelnökben, bizalma, hogy olyan férfiú, a ki vagy beváltja az ígéreteket, vagy ha nem tudja beváltani, levonja a konzekvencziát. Én, mint politikus, a ki zászlót bontok egy ilyen küzdelemben, azzal elégedjem meg, hogy a miniszterelnök vagy beváltja az igéretét, vagy nem váltja be, ha beváltja, arrább megyünk, ha nem váltja be, ugy is jó lesz! Azelőtt még biztosítékokat kért, ma már elég az Ígéret, mert neki hite van! Egy másik helyen, ugyanezen beszédében ezt mondja (olvassa) : »Mi volt a múlt kormánynak álláspontja a nyelvkérdésben ? Az volt, hogy a nyelv kérdése nem elvi kérdés, mert a törvény nem gátolja a magyar nyelvnek érvényesülését, sőt feltételezi; csak czélszerüségi kérdés, hogy a német nyelv legyen mint egységes vezénynyelv alkalmazva.« Hát ma nem ez a kormánynak álláspontja? Lovászy Márton: Pitreich azt mondja, hogy neki czélszerüségi kérdés. Zboray Miklós: És mit mondott beszédének végén Polónyi Gréza ur? (Olvassa): »Jól fontolják ezt meg, mert a történelemben nem lehet ilyen akadályokat sem a korona, sem a többség által az események rohamos fejlődése elé gördíteni.« T. i., megakadályozni a nemzeti nyelv, zászló és ezen követelmények érvényesülését. (Olvassa): ^Összecsapnak fejünk felett a hullámok, a mikor már nem adhatnak kezet egymásnak azok, a kik ma még a magyar nemzeti államért akarnak élni és ha kell, meghalni.* Nagyon komikus. (Olvassa): »(Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon) Nekem is van reménységem, mert ha nem volna, akkor nem így beszélnék.« Akkor még volt reménysége, ma már nincs, mert nem bízik, tekintettel a szabadelvű pártban történtekre, abban, hogy keresztül lehessen valamit vinni. (Mozgás balfelöl. Olvassa) : »De ha megtörik a reménységem, akkor is az öntudat tisztaságával búcsúzom el a nemzettől és gyermekeimtől,« (Elénk derültség a néppárton és a baloldalon.) Rakovszky István: Halljuk ezt még egyszer ! (Elénk derültség és taps a néppárton.) Zboray Miklós (olvassa): »Nekem is van reménységem« (Halljuk! Halljuk! balfelől.) »mert ha nem volna, akkor nem igy beszélnék. De ha megtörik a reménységem, akkor is az öntudat tisztaságával búcsúzom el a nemzettől és gyermekeimtől,« (Derültség balfelől.) »hogy teljesítettem a válságos pillanatokban azt a kötelességemet, a mely rám, mint magyar emberre és mint magyar képviselőre hárul. (Élénk helyeslés balfelől.)« Bartha Miklós: Hova ment? Zboray Miklós: Ezt nem mondja. Hanem azt mondja (olvassa): »B,ea?zummálok, t. miniszterelnök ur. Nem lehet kitérni a kérdés elől, de remélem, nem is akar. Minden kerülgető feleletet, bármily hallgatást a leghatározottabb tagadó válasznak kellene tekintenem. Nyilatkozzék világosan. Elismeri-e a magyar nemzeti nyelv jogosultságát, mint magyar vezényszót és szolgálati nyelvet a hadsereg magyar ezredeiben ? Mit akar a magyar nemzeti zászlóval és jelvényekkel, mit akar a büntető perrendtartás területén a magyar tárgyalási nyelvvel ? Akarja-e a ma gyár katonai nevelést a magyar törvények értelmében végrehajtani, igen vagy nem ? Itt állunk a nemzet szine előtt, itt állunk e pillanatban esdekelve, könyörögve a korona szine előtt! Önökön a választás: harezot akarnak-e vagy békét? Mi szívesen fogadjuk a békét, de ha önök bennünket a harezra ösztökélnek, legyenek elkészülve, jól választották meg embereiket.* (Elénk derültség, tetszés és taps balfelöl.) Buzáth Ferencz: Politikai bohócz! Rakovszky István: Koma! Zboray Miklós (olvassa): »Mert mi, mint becsületes magyar emberek, teljesíteni fogjuk kötelességeinket. (Hosszantartó élénk helyeslés, éljenzés és taps a szélsőbaloldalon. A szónokot számosan üdvözlik)« Hát mivel változott meg a helyzet? Én nem tudom megérteni. Kaptunk mi valami biztosítékot, valami ígéreten kívül egyebet? És azok az ígéretek mily ephemerek, mily problematikusak, tekintettel Pitreich, Körber és a többi urak véleményére! Hogy objektíve vegyük a dolgot, ügy történt, hogy mikor eljött a