Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-384

.3<S4. országos ülés 1904 január 25-én, hétfőn. 155 magyar ellenzék részéről mindig elismeréssel fog találkozni. Nem a személy határoz, legalább előttem nem, hanem határoz ez az áldatlan állapot.^ Én most azt kérdem, hogy változott-e valamit azóta ez az állapot ? Miben tudjuk kimutatni a magyar álláspont győzelmét ? Uj harcz e az, a mely folyik, avagy az egy év előtt megkezdődött harcz folytatása? Ugyanaz az állapot van most is, a mely kerek egy évvel ezelőtt volt; ugyanaz a harcz, csak az emberek lettek gazdagabbak ennek az áldatlan esztendőnek tapasztalataival. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Azt mondják, hogy nem vagyok következetes, mert gr. Tisza István úrral szemben ime folytatom a harczot, pedig csak a régi harczot, holott gr. Apponyi Albertnek kész voltam még az őszszel leszerelni. (Halljuk! a haloldalon.) Mielőtt a leszerelés történetére rátérnék, legyen szabad két dolgot megjegyeznem. Először is a lefolyt évben minden eszes, a kibontakozás felett gondolkozó ember, és ép ugy a dolgok összegabalyitásán dolgozó urak is (Igaz! a haloldalon.) mind következetlenek voltak, illetve a kik nem gondolkoztak, a kik vakon követtek valakit, csak azok voltak következetesek. Másodszor ha általában szó lehetett, ha szó volt gróf Apponyi Alberttel szemben a leszerelésről, valójában nem tudom megmagyarázni magamnak azt, hogy mi rettenetes dolog volna inkább megbízni gróf Apponyi Albertben, mint gróf Tisza Istvánban. Anélkül, hogy én gr. Tisza István miniszterelnök urat kicsinyelném, ő kormányzati pályája kezdetén áll még és úgyszólván még csak nagyreményű ifjú, (Derültség a baloldalon.) a közéletben gróf Apponyi Albert múltja által mint a politikai becsületesség és tisztesség eszméjének a képviselője áll előttünk, ós midőn a nemzeti aspirácziók megvalósitásáról van szó,' midőn egy hosszú politikai küzdelem gyümölcseinek megérlelődésérőí van szó, midőn épen a gróf Apponyi Albert programmjának megvalósítása van kérdésben, semmi különöset nem látok benne, ha az ember ő iránta nagyobb bizalommal viseltetik, hogy minden valószínűség szerint inkább meg fogja a saját ^programmját valósítani, mint bárki más. Én gróf Apponyi Albert igen t. képviselőtársamat, a ki akkor még házelnök volt, egyizben Sebess Dénes, Szentiványi Árpád és Ivánka Oszkár képviselőtársaim jelenlétében meglátogattam és beszélgettünk a kibontakozásról, a mit akkor is óhajtottam és ma is óhajtok. De hogy leszerelésről lett volna szó, azt határozottan tagadom. Különben ez nevetséges beszéd is. mert nekem a leszerelési alkura senkitől mandátumom nem volt. A »Pesti Hirlap«-ban megjelent közlemény nem volt tollba mondva, hanem ugy nagyjában megfelelt a valóságnak. A mit a pártközi konferencziära nézve akkor mondtam, az igenis az én nézetem volt, a mi pedig a kibontakozást illeti, az nagyjában, ugy a hogy megíratott, szintén az én nézetem volt és most is az. Mit is mondtam én akkor? (Olvassa): »Véleményem szerint nincs kizárva, sőt valószínű, hogy a függetlenségi párt a czimerkérdés megoldásával, az Apponyi-fóle memorandumban foglalt vívmányok teljesítésével, a katonai oktatás nemzeti irányban való reformjával, végül a katonai bűnvádi judikatura gyors megoldásával az ország békéje javára egyelőre beérné és tiltakozás daczára sem folytatná az obstrukcziót A magyar vezényszó kérdésében csak azt tartanám szükségesnek, hogy a pártközi konferenczia kijelentse és ehhez a ház is hozzájáruljon, hogy a magyar vezényszó nem képez felségjogot, hanem az a felett való intézkedés a 67-es törvények keretébe tartozik. Ha most le is mond a nemzet e jogos kívánalomnak kielégítéséről, ezt csak azért teszi, hogy elősegítse a konfliktus megoldását, a mely a korona és a nemzet között mindig élesebb lesz.« Én ezt mondtam akkor is, ezt mondom ma is. Hol van ebben következetlenség, azt nem tudom. Lukáts Gyula: Mi is ezt mondtuk és mégis itt vagyunk! Holló Lajos: Hol vannak rendezve a jelvények ? Bedóháry János: Ha gróf Tisza István mindezt készen hozná és rendezné, akkor azt látnám, hogy a magyar álláspont győzött. Lukáts Gyula: Ideje sem volt rá! Adjanak neki az urak időt, hogy vagy megtartsa igéretét, vagy megcsaljon bennünket! (Nagy zaj balfelöl,) Holló Lajos: A kelepczéből nem szabad kiereszteni. Várady Károly: Itt a ház asztala, mindig leteheti. Bedőházy János: De hát erről ne beszéljünk. Ott van még a hadügyminiszter urnak a nyilatkozata. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Ez szerintem teljesen illuzóriusá teszi, hogy azt a keveset is, a mit gr. Tisza István kilátásba helyezett, megvalósíttassuk. Különben én gróf Tisza Istvánnak sem mondtam egyebet a magyar vezényszóról és nem gondolkozom máskép ma sem a katonai nevelést illetőleg. Ezt a legfőbb feltételnek tartom ugyanis, a melyet ki kellene kötni az ujonczmegajánlási Javaslat feltételei között. Én azt mondtam: »Altalános czélokat tekintve sohasem gondoltam arra, hogy erről az oldalról — a függetlenségi pártról beszélek — valamelyes programm terjesztessék elő, a melyben pontonkint fel legyenek sorolva mindazok a követelmények, a melyek az elmondott beszédek során itt e padokon felvettettek, mert ha ez lett volna a czélunk, akkor nekünk első pontunk az önálló külön magyar hadsereg lett volna, a mi azután a többi ^ontozatokat teljesen feleslegessé tette volna. Épen ezért a magam részéről a küzdelem sikere tekintetében nem találtam czélravezetőnek főbb követelményeket állítani oda, és különösen ebben a küzdelemben 20*