Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-384

152 3S4. országos ülés 1904 január 25-én, hétfőn. S aztán sokszor, sok századév alatt Ugy tört a hegyre sok-sok orv-csapat; Most. hogy betömjék, lopva, kráterét. Majd hogy szikláit zúzzák szerteszét. S a hegy csak tűrt, tűrt . . . De tűzzel tele. S bántói mind megjárták vele. Lefojtott gőze csak vadabbra nőtt S kitörve ugy vert szét tömést, tömőt. S kik nekiestek ásni, bontani : Csak tüzét ásták önmagukra ki. S század századra tűnt a hegy felett, De győztes mindig a hegy tüze lett, (Éljenzés a néppárton és a baloldalon.) Igen t. képviselőház! Ha lesz tüz keblünkben és mint a láva fog az folyni ajkainkról itt, e helyen, a hol egyedül lehet békésen és törvényesen megvédelmezni alkotmányunkat, érvényesíteni jogainkat és fejleszteni nemzeti intézményeinket, akkor győzni fogunk és elsöpörjük mindazoknak ádáz törekvéseit, a kik akár az országon belül, akár az országon kivül a nemzetre támadni merészelnek. (Igaz! Ugy van! a néppáiion és a szélsöbaloldalon.) Arra a kérdésre, hogy elfogadom-e a szőnyegen fekvő törvényjavaslatot, azt felelem, hogy; niemals! (Élénk helyeslés a néppárton és szélsőbaloldalon.) Endrey Gyula jegyző: Bedőházy János! Bedöházy János: T. képviselőház! Sokkal csekélyebbnek és igénytelenebbnek tartom a magam személyét, semhogy olyan dolgot akarnék idehozni az igen t. ház szine elé, a mely most különösen csak az én személyemet érdekelheti inkább; mert hiszen, ha valamely ilyes dolog a közérdekre vonatkozhatik is és közéleti működésemet, a közéletben elfoglalt állásomat érinti is, van annak a tárgyalására más tér és ugy tartom, hogy csak nagyon ritkán és különös esetben välhatik annyira közérdekűvé, hogy azt ide a törvényhozás szine elé hozhassam. (Halljiűc! Halljuk!) De, t. képviselőház, ha a jelen alkalommal mégis bátorkodom ilyen dolgot idehozni, teszem ezt azért, mert az előttünk fekvő törvényjavaslattal és az ezen törvényjavaslatot benyújtott kormánynyal szemben elfoglalt álláspontomnak igazolására és indokolására szükségesnek tartom. Ezt az álláspontomat pedig, azt hiszem, akármilyen igénytelen — mondom — és csekély tagja legyek ennek a háznak, ezt az álláspontomat körvonalozni jogom van, jogom van megmutatni a magam igazát, jogom van feltárni meggyőződésemet, különösen a mai időben, a mikor az ember közéleti cselekvésének rugói gyanánt mindenféle, hogy ugy mondjam, morális és fizikai defektusokat szoktak odaállítani és csak épen azt nem akarják elhinni, hogy az ember tehet valamit meggyőződésből is. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Ugy érzem, ezt tennem képviselői állásom tisztességének tartozó kötelesség. Mielőtt tehát rátérnék annak indokolására, hogy ezt a törvényjavaslatot miért nem fogadom el, legyen szabad egy pár szóban előadnom azt, a mi személyemmel, de álláspontom indokolásával is szorosan összefügg. Előre is Ígérem, hogy nagyon rövid leszek. Ebben a küzdelemben, vagy a mint mondani szokták: obstrukczióban elfoglalt magatartásomat illetőleg azóta, a mióta az igen t. gróf Tisza István ur ül a miniszterelnöki szókben, a következetlenség vádját lobbantották szememre, és nem annyira azok, a kikkel ellentétes politikai állásponton vagyok, hanem azok, a kikkel egyenlő politikai elvet vallottam és vallok ma is. És tették ezt különösen abból az alkalomból, hogy kiléptem a függetlenségi és 48-as körből, a melynek mindeddig egész politikai szereplésem alatt —- azt hiszem senki sem fogja tagadni — buzgó, odaadó és hűséges tagja voltam. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Nem azért léptem ki, mintha a függetlenségi elvekhez való ragaszkodásom gyengült volna, vagy a függetlenségi eszményért való lelkesedésem tüze alább hagyott volna; hiszen épen ma egy elmúlt kerek évnek eseményei és tapasztalatai csak megerősítették azon meggyőződésemet, hogy hazánk boldugulása csak a függetlenségi elvek érvényesítése, még pedig arra minden alkalomnak, minden helyzetnek czéltudatosan történő felhasználása által lehetséges. Azt a kérdést, a mely engem a pártkörből való kilépésre kényszeritett, magában &

t pártkörben taktikai kérdésnek jellemezték, Éu azonban lényegnek tartom, mert hiszen ugy gondolom, hogy minden magyar pártot csak taktikai szempontok különböztethetnek meg, mert fel sem szabad tételeznem valamely magyar politikai pártról, hogy a végezel, a mely előtte lebeg, ne az önálló magyar állam legyen, (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) a melynek, midőn kiépítéséről ott a túloldalon is, a miniszterelnöki székből is beszélnek, ezzel elismerik azt, hogy a jelenlegi állapotban még nem látják a betetőzött épületet, s hogy annak kiépítéséhez még igen sok munka szükséges. Még az időt illetőleg sem különbözhetünk, mert ma már józanul gondolkozó, okos politikus nem lehet, a ki ne a fokozatos fejlődés és fejlesztés elvét vallaná. (Helyeslés a baloldalon.) Azonban különbözhetünk az eszközökben, a melyeket használunk, a módban, a melyet alkalmazunk és különbözhetünk a tényezőkben, a tényezők megválogatásában, a melyeknek bizonyos fontosságot és czélszerüséget tulajdonítunk. Ujabb, u. n. alkotmányos életünkben a függetlenségi párt régi klasszikus vezérférfiai, vezéralakjai, a kiknek emléke előtt kegyelettel, tisztelettel és hálával kell meghajolnia minden igaz magyar embernek, a függetlenségi eszményt a maga fenségességének megfelelőleg olimpusi magaslatra helyezték, hogy ott isteni nyugalmában trónolva, felhőfoszlányokba, felhőtakaróba burkolva, távol legyen a közélet zajától, a való élettől. így is azonban el kell ismerni azt, hogy ennek az eszménynek kultusza a való élet sivár-