Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-384

384. országos ülés 1904 január tó-én, hétfőn. 153 sága között sok zaklatott, nyugtalan és elégedetlen kebelnek adott nyugalmat, hitet és reményt. Azonban, t. ház, nekem ugy tetszik, hogy ez a kultusz is ugy járt, mint ama másik, az a mithikus kultusz, a hol Agrolausz, a folyamisten elmerült a habokban, hogy fel se emelje többé a fejét, a források nimfái eltűntek, s elnémult a Driádok rejtélyes suttogása, elhallgatott a Nereidák dala, a nagy Pán meghalt. Fájdalom azonban, hogy az a kereszt, a mely az égnek peremén feltűnt, nem egy uj hitnek jelvénye, a mely reményt, üdvöt és örök életet igért, hanem bizony csak az a régi kereszt, az a rettenetes kereszt, a mely már három és fél száz esztendeje nehezedik ennek a szerencsétlen nemzetnek vállaira. (Élénk tetszés halról.) No dehát tekintsük ezt, t. képviselőház, csak olyan fantazmagóriának, a mely egy vérmes, talán túlhevített agynak káprázata, egy ilyen elszakadt és meghasonlott kedélynek képzelődése. Egynek azonban a valóságára, t. képviselőház, megesküszöm: hallom tisztán annak az uj nemzedéknek a hangját, a mely két század mesgyéjén érte meg férfikorát, a mely a múlt század eseményeit is már csak a történelem szitáján átszűrve szemléli; hallom ennek a nemzedéknek a hangját, a mikor lekivánja azt az eszményt ama fenséges olympusi magaslatról ide le, a való élet terére, hogy ezen eszmény egének istenei kivetkőzzenek ama misztikus formáikból és necsak jelképeket jelentsenek, hanem a nemzeti vágyak érvényesüléséhez szükséges kézzelfogható eszközeket; a nemzeti fejlődés folyamatában reális tényezők legyenek. És hallom azt a kívánságot, hogy emez eszmény kultuszának papjai necsak fényes és számos tagból álló segédletet képezzenek bizonyos szertartásoknál, necsak dallamos, és jámbor lelkeket megható himnuszok zengedezését hallassák, hanem legyenek bátor, alkut nem és csak eredményt ismerő, sőt azt mondhatnám, félelmes harezosok, ha kell, a nemzeti jogok védelmében, a nemzeti jogok kivívásában és a nemzeti törekvések érvényesítésében, és ha kell, munkások a nemzeti jólét fejlesztésében. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Midőn, t. képviselőház, a függetlenségi és 48-as párt elnöksége és többsége az obstrukeziő ellen foglalt állást, és a küzdelem folytatását a nemzeti álláspontnak a hadseregnél látható eredményekben mutatkozó diadaláért jobb időkre, alkalmasabb időkre halasztotta, — nem leszerelt, de elhalasztotta, — hát én elismerem, ez csak taktikai kérdés volt. De a midőn ezen állásfoglalással kapcsolatban ama felfogás is erőre jutott, hogy a függetlenségi és 48-as jjárt nem harczolhat az 1867 : XII. t.-cz. 11. §-ában megnevezett magyar hadsereg törvényes és jogos követelményeért, mert neki a függetlenségi elvből folyó önálló magyar hadseregért kell küzdenie, éB mivel amaz is lehetetlennek látszik, KJIPVH. NAPLÓ, 1901—1906. xxu. KÖTETez pedig épen lehetetlen, vissza kell térnie a régi hagyományos eljáráshoz, és a függetlenségi párt akczióját, vagy inkább passzivitását az elvi kijelentésekre, az élő tiltakozásokra kell szorítani. Ugron Gábor : Ilyen ellenzék kell a kormánypártnak, Bedöházy János: . . . tagadni minden intézményt, a mely a 67-es alapból sarjadzott ki, e tagadás mellett elnézni azt, hogy ezen intézményeknek fattyuhajtásai a nemzeti tápot és a nemzeti eszményeknek melegét és világosságát nélkülözik; lombszövevényei miként ölik el a nemzeti aspiráczióknak fel-felsarjadzó csiráit, (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) és mint porlasztják el rendre a százados függetlenségi törekvéseknek annyiszor derékben kettévágott, de újból és újból sudarba indult törzsét, — ez, t. ház, véleményem szerint már nem taktikai kérdés, hanem a lényeg kérdése is. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Előttem az irgalmas szamaritánus példája áll, a ki, ha irgalmat, könyörületet kell gyakorolni, ha Istennek tetsző munkát kell végezni, ha Isten országát akarja építeni, nem nézi azt, hogy publikánus, farizeus, pogány vagy akárki más az, (Ugy van ! Ugy van! a bal- és a sdsobaloldahn.) a ki az ő könyörületére, az ő irgalmára rászorul. Nekünk sem szabad azt néznünk, hogy az 1867-es alkotásokból származik-e valami vagy nem, ha tudjuk, hogy az által a nemzeti eszményt, a melyet szolgálunk, a melyet hirdetünk és a melynek zászlajára esküt és fogadalmat tettünk, ha hazánk függetlenségét csak egy lépéssel is előbbre vihetjük. Ez nekem meggyőződésem volt akkor is, a midőn a pártba léptem, és a mint láttam, hogy a pártnak nemcsak kijelentései, hanem tényei is — legalább nekem ugy tetszett — szemben állanak ezzel a meggyőződéssel, ki kellett onnan lépnem, mert lelkiismeretemmel csak ezt találhattam megegyeztethetőnek, (Helyeslés bal/elöl.) különösen, a midőn látnom kellett, hogy a hadügyminiszter urnak azon bizonyos beszéde, a melyre még röviden bátor leszek rátérni, a függetlenségi pártra semmiféle .hatást nem gyakorolt. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Pedig, nézetem szerint, ha valaminek meg kellett mozdítania ama pártot; ha legmélyebb álmából is fel kellett, hogy ébreszsze valami; ha volt valaha ok viharra és a szenvedélyek felkorbácsolására, a kedélyek háborgására és az elnöki csengettyűnek igénybevételére; ha volt valaha szükség arra, hogy a függetlenségi és 48-as párt a nemzet megsértett méltóságáért szavát hangosan és kitörőén felemelje, ugy ez a beszéd, ez a nyilatkozat, a mely a hadügyminiszter ajkáról szállott el, mindenesetre bőséges ok leendett volna rá. (Helyeslés balfelöl.) Ama két felszólalás, a mely a függetlenségi párt részéről történt, elárulta a hamu alatt izzó zsarátnokot, de isten tudja, hogy hogy nem a ki-kitörő lángo20