Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-383

383. országos ülés 1904- január 23-án, szombaton. 127 Itt Tan a megoldás kulcsa. Az 1867. évi törvény világosan megmondja 15, §-ában, hogy csakis a hadügynek költségei közösek és kizárólag a hadügy költségei felett van a delegácziónak tárgyalási és rendelkezési joga. Már most önök mindnyájan, a kik 67-es alapon állanak, a 67-es alapnak nyilvánvaló meghamisításával 36 esztendő óta nem tettek egyebet, mint a delegáczióban, tehát egy törvénytelen fórum előtt tárgyalták az oktatás ügjét, tárgyalták a katonai igazságszolgáltatást és tárgyalni akarják a vezényleti nyelv kérdését is; pedig a saját álláspontjuk szerint ehhez senkinek másnak a föld kerekségén köze nincs, mint a nemzet törvényhozásának ; (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) tehát a magyar nemzet törvényhozásának és királyának együttvéve, és ezt a jogot másként kezelni nem lehet és nem szabad, hacsak lábbal tiporni nem akarják az 1867 : XII. törvényczikket, mint ugy, hogy ezt a felség a magyar kormánynak felelősége és ellenjegyzése mellett tartozik csak gyakorolni. És itt alkudozásoknak sem Pitreich úrral, sem Groluchowski úrral, sem senkivel a föld kerekségén helye nincs. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Mert hogyha felségjog lenne ez a jog. akkor ahhoz, hogy ez milyen mértékben, hol és hogyan'gyakoroltassák. Pitreich és Goluchowski uraknak, de senki másnak sem a magyar állam területén, sem sehol a föld kerekségén köze nincs. (Altalános helyeslés.) És én mély tisztelettel állok itt a képviselőház szine előtt és számon kérni akarok valamit, a mire könnyű a felelet. Méltóztassék nekem megmutatni azt a törvényt, annak a törvénynek azt a rendelkezését: mi jogosította fel önöket arra, hogy 36 esztendőn keresztül a delegáczióban ezen kérdések felett tárgyaltak, határozatokat boztak és határozatokat hozni ezentúl is akarnak? Ki akarja nekem azt kimutatni, hogy Pitreichnak vagy Groluchowskinak, vagy akárkinek másnak a magyar szolgálati és vezénynyelv kérdéshez hozzászólási joga és törvényes ingerencziája volna ? Tessék számolni. Az én becsületes meggyőződésem szerint, ha ezek a kérdések felségjogot képeznek, a mint nem képeznek, akkor sem tartozhatnak soha máshova, mint a végrehajtó hatalom körébe, a felelős magyar kormánynak ellenjegyzése melletti intézkedésébe, a törvényhozásnak egész területén pedig sehova máshova, mint ide elibénk. Már most, ha ezzel szemben ezt megállapitottuk, miután a delegácziónak, az előbb felolvastam törvényszakasz szerint még kezdeményezési joga sincs másra, mint kizárólag a közös ügyre vonatkozólag: kérdem a t. képviselőházat, mi alapon merészkedhetik ezentúl bármiféle delegáczió ezen kérdésbe beleavatkozni ? Es én ezt nem ok nélkül hoztam fel. Nemsokára meg fognak nyilni a delegáczió termei, ott lesz a t. miniszterelnök ur, ott lesznek a kormánynak férfiai, és én kíváncsian várom, hogy mi fog ezen a területen történni. Mert nekem becsületes meggyőződésem az, t. miniszter urak, hogy a magyar nemzet hite az ő királya alkotmánytiszteletében egy pillanatra sem rendült meg; annak esküjében hiszek és remélem, hogy a magyar kormánynak felelős férfiai meg tudják a királyt győzni arról, hogy a nemzetnek ezen területen kibékülésre, engesztelésre és jogainak elismerésére van szüksége. (Egy hang bálfelöl: 0 haragszik ránk!) A miről itt szó van, az semmi egyéb, mint illegális tényezők betolakodása a magyar állam közéletébe (Ugy van! Ugy van! a ház minden oldalán.) és az osztrák császárnak ráhecczelése a magyar királyra. (Ugy van! balfelóí.) Ez pedig jog, törvény szerint nem lehet és nem szabad. Ha most ezen világitásnál szemügyre veszszük azt, hogy mit tartalmaz a Pitreich-féle nyilatkozat és abban azt találjuk, hogy Pitreich vesztegzár alá helyezi a magyar államnak jogos törekvései egy részét, midőn kijelenti, hogy ő csakis egy einheitliche Dienst-Sprache-t és Commando-Sprache-t ismer, és hogy ő szerinte a közösnek és egységesnek nevezett hadseregben mint hadügyminiszter sohasem fogná megengedni, hogy annak bármiféle rétegében változás történjék; ha ezzel szemben állítom még azt, hogy még a magyar tiszteknek áthelyezése tekintetében is azzal a szerencsétlen Soldatenkinder-elmélettel, a melyet ő vitat, ujabban azt állítja elénk tilalomfa gyanánt, hogy sohasem fogja megengedni. — ő nem fogja megengedni, kinek semmi köze sincs hozzá, — nem fogja megengedni, hogy állami törvények és honosság szerint osztassanak be a katonatisztek ; ha látom, hogy ugyanaz a hadügyminiszter elárulja abban a nyilatkozatában azt is, hogy igenis, annak a hadseregnek, a melyet ő egységesnek, közösnek és olyannak mond, a melynek kommandója örökre német kell, hogy legyen, a melynél a magyar tisztek elhelyezést nem nyerhetnek ; a mikor ezt látom, és a mikor hallom, hogy az a hadügyminiszter ott megmondja, hogy az ujonczfelemelési kérdés csak alszik, de nem ejtetett el, hogy a véderőre vonatkozó szerves törvény előterjesztésénél az ujonczlétszám felemelése okvetlenül be fog köszönteni: akkor nekem e helyről igenis kötelességem kijelenteni, hogy ha pedig e kisérlet meg fog történni a nélkül, hogy a nemzetnek legszentebb jogai elismerésre találnának, minket ismét ott találnak, a hol azt meg fogjuk akadályozni. De, t. képviselőház, nem csupán a Pitreichféle nyilatkozat az, a melyet én a háznak szíves figyelmébe ajánlok, van itt sokkal fontosabb és sokkal érdekesebb dolog: ez a Pitreich-féle rezervált rendelet Ezt a rendeletet csodálatomra a sajtó is egészen mellőzte, pedig ez a dolog fontosabb Pitreichnak a delegáczióban tett nyilatkozatánál. Pitreich úrra ugyanis addig, a mig a delegáczióban beszélt, lehet azt mondani, hogy ne adjunk sokat a szavára