Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-378

378. országos ülés l90i január 18-án, hétfőn. / megtételére, akkor tessék azt be is váltani! (Igaz! Ügy van! balfelöl) Ne hitegessen bennünket azzal, hogy majd a delegáczióban fognak ezek a kérdések tisztázódni! Itt, a képviselőházban kell azoknak tisztázódniuk és a nemzeti engedményeknek itt kell beváltást nyerniük ! A kérdés különben is olyan stádiumba jutott, hogy a nemzetet egy perczig sem lehet e felett bizonytalanságban hagyni. Minden kétely eloszlatása végett felkérem tehát a t. miniszterelnök urat. hogy nyújtson garancziát arra nézve, hogy az igért katonai roformok ugy fognak végrehajtatni, a mint azokat kilátásba helyezte. Ha a t. miniszterelnök ur azokat a garancziákat képes megadni, a mint hiszem, hogy képes, mi hozzá fogunk járulni a parlamenti béke helyreállításához, ha azonban a t. miniszterelnök ur nem képes e garancziák megadására és azok biztosítására, akkor kötelességünk e morzsa engedmények és eredmények elérése ezéljából a küzdelem terére lépnünk. (Helyeslés a baloldalon.) És a midőn ezt teszszük, egyrészt a korona tekintélyének megóvása végett is teszszük, mert nem engedhetjük, hogy a korona tekintélye, Ígéretei visszaélések ezéljából használtassanak fel. (Helyeslés a baloldalon.) Itt a nemzet becsülete forog koczkán. Egy küzdelem inkább végződjék minden eredmény nélkül, semhogy oly eredmények éressenek csak el, a melyek a nemzeti jog kigunyolásával fognak járni. (Igaz! a baloldalon.) De különben sem akarhatjuk, hogy ország-világ gunykaczajának legyünk kitéve. A felhozott indokoknál fogva a tárgyalás alatt levő törvényjavaslatot nem fogadom el, (Helyeslés a baloldalon.) Trubinyi János jegyző: B. Kaas Ivor! B. Kaas ivor: T. képviselőház! Kihámozva az előttünk tárgyalt kérdést a részletekből, a melyek elhomályosítani alkalmasak annak nagy fontosságát, azért is, mert ugy az előttem szólt t. képviselőtársam, pártomnak tagja, mint gróf Apponyi Albert és mások már ismételve kiterjeszkedtek mindezekre a kérdésekre, a melyeknek összetételéből áll e nagy katonai kérdés, most nem ezekre akarok kiterjeszkedni, hanem össze akarom foglalni azt az egész nagy ügyet, azt az egész nagy küzdelmet, a mely 12 hónap óta folyik immár ebben a házban. De nemcsak ebben a házban folyik, hanem a kormányok között is, folyik válságokkal, felizgatta az egész nemzetet, izgalmakat hozott létre Ausztriában is, szembeszegezte ezt a törvényhozást az ottani törvényhozással. Erre a nagy küzdelemre figyel egész Európa és ez okozza legnagyobb gondját a mi királyunknak. Mi ez a kérdés? 'Nem egyéb, mint a hadsereg válsága. Hogy valóban az, hogy itt nem apró dolgokról, hanem a hadseregnek, mint intézménynek válságáról, reformjáról, vagy változatlan fen tartásáról van szó, ki ne érezné? Ki ne érezné közülünk, hogy ez a kérdés veleje, és ha valaki ezt tagadná, hivatkozom a legilletékesebb faktorra, Pitreich osztrák-magyar közös — ha ugy tetszik — hadügyminiszterre. Szederkényi Nándor: Osztrák, maradjunk annál, hogy osztrák. B. Kaas Ivor: Osztrák állampolgár, tehát osztrák; német, tehát nem magyar; de hivatalában osztrák-magyar és közös. Pitreich ur az ő sokszor emiitett nagy beszédének már a bevezetésében ugy állitja fel a kérdést: »Mi a hadügyi intézményekben nagyon is hátramaradtunk, nevezetesen az elégtelen ujonczjutalék és a véderő-törvények czélszerütlen intézkedéseihez való ragaszkodás következtében. A hadügyi kormányzat a viszonyok teljes méltatásával már a 90 es évek közepén elkészítette mindazokat a munkálatokat, a melyek a véderő-törvény revíziójában szükségesek és átadta azokat a két államnak.« Ebből világosan kitűnik az, hogy a hadügyi kormányzat már nyolez esztendővel ezelőtt a hadsereg belső állapotait olyanoknak találta, a melyek revízióra szorulnak. Maga a miniszter használja ezt a szót, hogy az a véderő-törvény, a mely most is érvényben van, nem felel meg sem katonailag, sem politikailag, és főleg katonailag azoknak a szükségleteknek, a melyek egy hadsereg természetéből és feladatából következnek. A nagy nehézségek, folytatja a miniszter ur, kényszeritettek, hogy ideiglenesen halaszszuk el az ujonczjutalék szükséges felemelését az uj véderötörvények benyújtásának idejére. Midőn azonban felmerült az 1902-ik év tavaszán a delegácziók által is elismert szüksége annak, hogy a taraczkosztályok felállítására, valamint az újonnan épített hadihajók legénységgel való ellátására nézve intézkedés történjék, a hadügyi kormányzat az ehhez szükséges 6000 embert semmikép sem fedezhette, kénytelen volt annak felemelését kérni. Tudjuk, mi ez. Azt mondja, hogy ők kénytelenek voltak az ujonczlétszám felemelését kérni, mert ugy a hadsereg, mint a tengerészet kiterjesztette a reformok folytán kereteit. Folytatja (olvassa): »A hadügyi kormánynak azonban e mellett kötelességszerüleg azt az álláspontot kellett képviselnie, hogy tekintettel az összes fegyvernemek keretében mutatkozó jelentékeny legénységhiányra, sürgősen szükséges oly számú legénységet kapni, a mely a létszámviszonyokban legalább a legnyomasztóbb bajokat elhárítja.« Vagyis a taraczkágyukra, az uj hajókra kellett 6000 ember, de már akkor tudták, hogy ez korántsem elég, hogy az összes kereteket mindenütt pótolniuk kell, hogy tervüket megvalósíthassák; tehát nekik sokkal nagyobb létszámra volt szükségük. (Olvassa): »Azért jött létre 1902-ben az első katonai javaslat, mely a póttartalékosokat akarta igénybevenni. Ez ellen számos aggodalom merült fel és a hadügyi kormánynak is czélszerübbnek látszott, hogy a véderőtörvény revíziójáig ujonczjutalék megszavazásához