Képviselőházi napló, 1901. XXII. kötet • 1904. január 18–márczius 4.

Ülésnapok - 1901-378

fi 378. országos ülés 190k január lü-án, hétfőn. nyelvet alkalmazni. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) A katonai büntető perrendtartás tekintetében pedig azt a meglepő nyilatkozatot teszi, hogy mig az osztrák kormány a hadügyminisztérium által benyújtott katonai tervezetre nézve a maga észrevételeit megtette, addig a magyar kormány ezt mindeddig elmulasztotta, pedig az igen t. miniszterelnök ur beköszöntő beszédében azt mondotta, hogy ezen javaslat már meglehetősen az előkészítés stádiumában van, de különben is ezen törvénynek megalkotását inkább magyar részről szorgalmazzuk és pedig azon egyszerű okból, mert — fájdalom — azt kellett tapasztalnunk, hogy a katonai büntetőtörvénynyel leginkább a magyar katonák jönnek összeütközésbe, a mint ezt a legújabb események is mutatják és pedig leginkább azért, mert abba az idegen szellembe nem tudnak beleszokni és mert az idegen tisztek faji érzületüknél fogva nem viseltetnek azzal a kimélettel a magyar katonák iránt, a melyet tőlük jogosan el lehetne várni. (Ugy van! balfelöl.) E katonai büntetőtörvény szerint a mai nap is ki vannak téve ezek a szegény katonák a katonai önkénynek és elavult, ósdi igazságszolgáltatásnak. És nem részesülnek kellőleg az igazságszolgáltatás védő pajzsában. (Ugy van! bal felől.) De nemcsak ezért sürgettük mi ennek a törvénynek megalkotását, hanem azért is, a mint azt a miniszterelnök ur egészen határozottan kinyilatkoztatta, hogy ezen javaslatban a szóbeliségre és nyilvánosságra fektetett eljárásban a magyar nyelv fog érvényesülni. Nagy aggodalmaink vannak nekünk abban az irányban, hogy a miniszterelnök ur ezen óhaját majd érvényesítheti; mert az igen t. hadügyminiszter ur a magyar nyelvnek a hadseregben való érvényesülési jogát legutóbbi beszédében egyszerűen konfiskálta. (Ugy van! bal felöl.) A magyar honos tisztek áthelyezésének kérdésére nézve a miniszterelnök ur akként nyilatkozott, hogy hivatalbeli elődje ez irányban vállalt kötelezettségének is meg fog felelni, és hogy abban az irányban is eleget kivan tenni, hogy a nemmagyar csapatoknál szolgáló magyar honos tisztek az 1868-ban kibocsátott felsőbb királyi rendelet értelmében lehetőleg mielőbb magyar csapatokhoz helyeztessenek át. Természetes dolog tehát, hogy ezen kötelezettséget a kormány a maga részéről átveszi és fentartja. Ezzel szemben a hadügyminister ur azt jelentette ki, hogy ez csak annyiban fog megtörténni, a mennyiben azt a szolgálat érdeke megkívánja. Eddig is ezen tisztek a szolgálat érdekében lettek ide vagy oda áthelyezve, ezután is így lesz, vagyis ki vannak szolgáltatva a hadügyminiszter ur önkényének. (Ugy van! balfelöl.) Pedig ez igen fontos nemzeti vívmánynak volt feltüntetve, a mint hogy lehet is annak tekinteni, mert hogy a magyar tisztek a hadsereg magyar részébe helyeztessenek át, ez igen fontos érdek. Az igen t. miniszterelnök ur is elismerte ezt, midőn azon nyilatkozatot tette és azon meggyőződésének adott kifejezést, miszerint a hadsereg kérdésében és a hadsereggel kapcsolatosan felmerülő nemzeti törekvéseknek leglényegesebbje, legtartalmasabbja épen a magyar csapatoknak magyar tisztekkel való szaturálása. Épen ezen czélnak elérésére szolgált volna a magyar tiszteknek áthelyezése a hadsereg magyar részébe. E czélból van az a törekvés is, bogy a magyar tisztképző akadémiát felállítsuk, De hogyha annak vagyunk kitéve, t. ház, hogy ezen általunk külön, saját pénzünkön nevelt magyar ifjak nemcsak magyar, hanem osztrák ezredekbe is be lesznek osztva, akkor nincs annak egyáltalában semmi értelme, hogy mi ennek a külön katonai akadémiának a felállítására csak egy krajczárt is áldozzunk, mert a kitűzött czélt el nem érjük. (Ugy van! balfelöl.) Pontról-pontra kimutattam tehát, hogy mennyire lényeges eltérés van a felfogásban ezen kérdésekre nézve a hadügyminiszter ur és az igen t. miniszterelnök ur közt. A mi annyival inkább meglepő, mert nyilvános és tudvalevő, hogy ennek az u. n. katonai programúinak megállapításában részt vettek Pitreich, a külügyminiszter, azonkívül Körber osztrák miniszterelnök ur is Bécsben, az ő beleegyezésükkel lett az megállapítva és igy előre tudták, hogy miben történt a megállapodás. Ha már mostan ezen kérdésekre nézve is merülnek fel különbségek, ez csak azt bizonyítja, hogy általánosságban történt megegyezés, a részletkérdés pedig további tárgyalásoknak van fentartva. De ha ez igy van, akkor kérdés, miben állanak azok az óriási eredmények, a melyekről a miniszterelnök ur szerint a harcz kezdetén álmodni sem lehetett? Talán az elvi kijelentésekben? Hiszen ezeket már 25 év óta hangoztatjuk, de mindig csak az elvi kijelentéseknél maradunk, ügyünket semmiképen sem tudjuk előrevinni. Aztán, t. ház, egy elv lehet helyes, azonban annak jósága attól függ, hogy a gyakorlatban miképen lesz kivivé, a mikor aztán lehet hasznos is, de lehet káros is! (Ugy van! balfelöl.) Annyi bizonyos, hogy osztrák részről ezeket az uj nemzeti eredményeket a minimumra redukálják és csak ugy tüntetik fel a magyar közmondással szólva, hogy: »nesze semmi, fogd meg jól!« Ezzel nem akarom azt mondani, hogy a miniszterelnök ur igéretét beváltani nem akarja, hanem hogy ezen ígéretének beváltásáért még egy nagy harczot kell megvívnia, a melyben lehet győztes is, de lehet vesztes is. Mi azonban ilyen esélyeknek ezeket az u. n, nemzeti eredményeket ki nem szolgáltathatjuk azért, mert a miniszterelnök urnak politikai elődje ezeket egyenesen a korona nevében tette. Ugyanezt tette az igen t. miniszterelnök ur is, midőn kijelentette, hogy meg kell elégednünk azzal, hogy azon kérdések oldassanak meg, a melyeknek megoldása a korona és a nemzet teljes egyetértésével lehetséges. Ha a miniszterelnök ur fel volt jogosítva ezen Ígéret