Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-366

366'. országos ülés 1903 deczember 30-án, szerdán, 57 képviselőházban. Csoda-e, t. képviselőház, hogy ilyen nyilatkozatok hallatára bennem is feltámadt a remény, hogy lehet, hogy kell, hogy ennek az obstrukcziónak sikere legyen ? Osoda-e, hogy én, a ki ugy tartom, hogy a mit itt bármely képviselő mond, annak komolynak és megfontoltnak kell lenni, csoda-e, hogy ezek után én is lelkesedéssel vettem részt a küzdők sorában, mert biztam a győzelemben? És mit látunk, t. ház ? A magára maradt kis küzdő csoport hetek óta folytatja a harczot és azoknak a t. képviselőtársainknak, a kik így beszéltek, csak hűlt helyét látjuk; még ide sem jönnek, szükségét sem látják annak, hogy megmagyarázzák azon szörnyű ellentétnek okát, a mely tetteik és beszédeik között van. És mi vádoljuk a magyar nemzet választó közönségének többségét, hogy meghajlik a hatalom előtt, meghajlik a hatalom súlya alatt és mást beszél és mást tesz, mikor a szavazó urnához megy ? Hiszen mi adunk rá neki példát: mást beszélünk és mást cselekszünk. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Mi vádoljak a nemzet többségét, hogy miért nem küld több függetlenségi képviselőt ? Hát ugyan mi haszna volna a nemzetnek most abból, ha 80 ember helyett 120 ember volna itt? Az a haszna volna, hogy 80 ember helyett 120 ember rakná le a fegyvert. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Nem, t. ház, ez nem az én politikám. Az én politikám: harczolni, de harczolni komoly czélért és komolyan. Ebből az obstrukczióból sok tanulságot vonhatunk le. Levonhatjuk azt a tanulságot, hogy a nemzetben az ő jogai védelmére meg van az erő és lelkesedés, (Ugy van! balfelöl.) de a képviselőiben nincs meg sem az erő, sem a lelkesedés. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) A nemzetet nem hiven képviselik az ő képviselői. Madarász József: Fájdalom, de ugy van! Csávolszky Lajos: Másodszor azt a tanulságot vonhatjuk le belőle, hogy valahányszor Magyarország állami függetlenségének eszméje felmerül, az mindig felserkenti, életre ébreszti a nemzetet, de a képviselők nem tudják vezetni. Igenis tüzet gyújtani, a lángot éleszteni, hogy ezen nemzeti lelkesedés lángjának tüzénél kiépíthessük Magyarország állami önállóságát, ha nem is egészen, de egyes területein: ez az ón politikám. De tüzet gyújtani, lángot szítani, hogy azt azután ismét eloltsuk, hogy azt ismét hamu alá tegyük, a nélkül, hogy a lelkesedés tüzénél csak egyetlen egy lépéssel is előbbre vittük volna az ország sorsát: ez nem politika, ez nem az én politikám, ez játék, a melynek borzasztó veszedelmes következményei lehetnek. Apponyi képviselőtársunk is folytonosan azt hangoztatja: hagyjuk abba a küzdelmet, azt a tanácsot adja nekünk, hogy a nemzeti aspirácziók érvényesítése végett megindított harczEÉPVH. KAPLÓ. 1901 — 1906. XXI, KÖTET. ról mondjunk le, haladjunk lassú tempóban és jobb, kedvezőbb alkalomra várjunk. Hát én Apponyi t. képviselő urnak erre csak azt válaszolom, a mit ő 10 esztendő előtt mondott az ő választóinak, a midőn Jászberényben 1892-ben ekkép szólt választóihoz (olvassa): » Minden tévtanok között, melyeket hangoztatni hallok, nem ismerek veszedelmesebbet, mint azt, mely nekünk azt mondja: hagyjatok békét a közjogi és nemzeti aspiráczióknak és ne fejtsetek ki akcziót ebben az irányban.« Ezt ^a tanácsot adom én neki, a mely tanácsot ő adott tiz esztendő előtt a jászberényieknek, mert abban igaza van, hogy nincs veszedelmesebb dolog, mint a nemzetet folyton eltántorítani aspiráczióitól. Jaj annak az országnak, a mely egyszer elvesztette állami önállóságát és nem minden alkalmat használ fel arra, hogy jogait visszaszerezze! Hanem ez már nálunk szokás, A politikusok, a mikor megkezdik pályafutásukat, kimennek az országba a nemzet rétegei, a nemzet tömegei előtt nemzeti húrokat pengetni, nemzeti ideálokat festeni, nemzeti aspirácziókat hangoztatni és midőn ezen az alapon megszerzik a népszerűséget, akkor szeretnének komoly államférfiak, aktiv politikusok lenni. Miután pedig nálunk az aktiv politikusnak, az államférfinak legelső kelléke az, hogy hátat fordítson minden nemzeti aspirácziónak, tehát megtagadják az előbb hirdetett elveiket. Pedig a képviselőnek becsületbeli és politikai kötelessége megtartani azt, a mit egyszer az országgyűlésen vagy az országban hirdetett. Ha lelkének érzelme az általa hirdetett elvekhez nem marad hű, hagyja ott a politikai pályát, legyen ez büntetés meggondolatlanságáért, de folyton mást hirdetni és mást cselekedni, ez hazuggá teszi politikai közéletünket. (Igaz! Ugy van! balTelöl.) Nem azt mondom én, hogy ne hirdessünk, egyik ilyen nézetet, másik olyan nézetet: az egyik háborút hirdet, a másik békét, de maradjon^ meg mindegyik a mellett, a mit hirdetett. Épen gr. Apponyi Albert mondja, hogy államférfiak, politikusok felelőséggel tartoznak annak megvalósításáért, a mit hirdetnek. 1889. október 6-án választóihoz intézett beszédében ugyanis a következőket mondja: » Vegyük ki a felelőség elvét az életből és felbomlik az erkölcsi világrend, üablóvárrá változik az egész világ. Vegyük ki a felelőség elvét a politikai életből és a nemzeteknek nincsen többé semmi biztositékuk a kontárok kísérletei ellen.« Tökéletesen igy van. Ha megengedjük azt, hogy felelőség nélkül lehessen mondani mindent és épen annak ellenkezőjét cselekedni, kontárok kísérleteinek teszszük ki az országot. Hiszen mostan is kontárok kísérletei^ vitték az országot ebbe a nagy veszedelembe! És mert ez nem az én politikám, arra kérem ismételten a t. házat, méltóztassék az én elleninditványomat elfogadni, (Helyeslés balfelíH.) *