Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-366

56 366. országos ülés 1903 deczember 30-án, szerdán. gig kell küzdeni. A fegyvert letenni nem szabad, mert akkor veszélyeztetve van az ellenzék komoly ellenállásának hitele is, sikere is.« (Igaz! a baloldalon.) B. Kaas Ivor: Ebben igaza van! Csávolszky Lajos: » Nekünk a mi álláspontunkból — mondja Barabás Béla máshelyiitt — engednünk nem szabad. Ha engedünk, az egyenlő volna az összes nemzeti jogokról való lemondással. Ha mi engedünk, itt hagyjuk becsületünket és tisztességünket.« Mezőssy Béla képviselő ur a következőleg nyilatkozik: »Az én álláspontom az, t. ház, hogy a kard kihullhat kezemből végkimerülésemben, kicsavarhatják kezemből erőszakkal, de hogy önként tegyem le, arra még gondolni sem tudok.« Egy másik helyen azt mondja: »Soha meg nem bocsátható bűnt követne el az ellenzék, ha most a fegyvert leteszi.« Lengyel Zoltán képviselő ur nemcsak itt e házban, hanem a sajtóban napról-napra a leghatározottabban hirdette a harcz folytatásának szükségességét. Többek közt ezt irta: »Se pénze, se katonája a hatalomnak, se vámtarifája, se szerződése a külfölddel. E kényszerhelyzetet ki kell használni s ki is használjuk, vagy most vagy soha.« Azt irja továbbá Lengyel Zoltán képviselő ur, hogy: »Engedni nem engedünk soha, magyar hadsereg van a törvényben, legyen az valóságban is. Ez a czél. A ki ebből enged, azt a nemzeti közakarat kidobja magából, mint a salakot. Nyelvkérdésben engedjünk? Nevetséges! Hát akkor, hogy lesz magyar hadsereg, magyar nyelv nélkül? Mindennek sikere attól függ, hogyan tartunk ki. Az egész ország, mint egy ember áll megingatlanul. Ezt tenni kötelessége a vezetőinek is, vagy otthagyni a helyét. A ki érzi, hogy nincs elég lelki ereje a nagy harczhoz, fogjon más becsületes polgári foglalkozáshoz, de ne rontsa a végre-valahára feltámadt nemzeti akarat győzelmes felvonulását.« (Helyeslés a baloldalon.) Kovács Gyula képviselő ur azt mondja: »Ha belementünk az obstrukczióba, benne maradunk mindaddig, mig czélt nem érünk. Nem áll más mód rendelkezésünkre, hogy még a jelenlegi csonka alkotmány által is megadott, de a nemzettől elvont jogoknak birtokába helyezzük nemzetünket. És ha ezt az egyet elmulasztanánk, nem lennénk többé méltók arra a bizalomra, a melylyel polgártársaink minket ideküldtek.« Eötvös Károly ezt mondta (olvassa): »A nyelv megtagadása nemzeti sérelem. Ezen nemzeti sérelmet, a nemzet Örökös arczulcsapását, a nemzet meggyalázását tovább nem tűrjük. Beszélhetnek önök akármiféle nemzeti szerencsétlenségről, ezzel ránk nem hatnak, mert nekünk elég az eddigi tapasztalás arra, hogy hazánkat hitványán, gyáván, alávaló módon, törvényhozói kötelességünket megsértve elhagyni nem akarjuk s belátjuk, hogy ebben engedni nem szabad. Ha mi megszüntetnék ezt a harczot, habár erőnk elfogyta idézné is elő a megszüntetést, a nemzet nagy rétegeiben akkép fognák fel a dolgot, hogy minket a kormány és korona levett a lábunkról.« Vázsonyi Vilmos ezt mondta (olvassa): »A magyar vezényszó nemzeti becsületbeli kérdés, ezt el kell intézni végre-valahára, hogy áttérhessünk a termékeny nemzeti, társadalmi munkára. Ezért veszek részt szívvel-lélekkel ebben a küzdelemben és a mi csákányaink csengése azt mondja nekünk, hogy csak egy vékony réteg választ el bennünket a czéltól. Ne várják hát mitőlünk azt, hogy mi most visszaforduljunk. Földomlás eltemethet, de meg nem hátrálunk,* Bakonyi Samu képviselő Kossuth Lajosra hivatkozva ezt mondja (olvassa): »A magyarnak joga és hivatása hazáját állammá tenni. Ennek egyik nélkülözhetetlen kelléke a nemzeti hadsereg, magyar zászlóval, magyar vezénylettel. Nem magyar, czudar ki ezen lépéstől el akar terelni. Ez a mi álláspontunk is és ezen álláspontunkon nem változtathatunk és a harczot folytatni becsületbeli és politikai kötelességünknek tartjuk.« De Bakonyi mint publiczista is ezen eszme mellett volt és mint publiczista a következőket mondja (olvassa): »Ha nem kellett a harczoló ellenzéknek a horvát bán, majd adnak nekünk kedves magyar embert, a ki nyájas mosolylyal, sejtető biztatással, test nélkül való reménykedések szép szavú táplálásával csalja hüvelybe jó kardunkat, melyet nyilt csatában semmi erővel ki nem üthettek kezünkből. Hiu vakság! Nem mi vagyunk ám az álmodozók, nagy jó uraim odafent az osztrák császár udvarában! Nyitva vagyon immár a mi szemünk és többé senki kedveért be nem hunyjuk! Hiábavaló álmodozás azt hinni, hogy a mi harczunkat követeléseink teljesítése nélkül akárki emberfia le tudná szerélni!« Bedőházy János képviselő ezt mondja (olvassa): »Mindnyájan érezzük azt, hogy e küzdelemtől való visszavonulás, a megadás, a kapituláczió most már a nemzet joga és aspirácziói megvalósításának hosszú időre való sirbatétele volna. Polónyi közbekiált: Becstelenség volna! (Derültség balfelől.) Bedőházy folytatja : Nagyon jól megfontoltuk a dolgot, hogy itt már nemcsak a mi becsületünk forog szóban, hanem a nemzet becsülete. Nem tehetjük le a fegyvert semmikép, mert meg vagyunk győződve arról, hogy ez a magyar alkotmányt illetőleg egy második világosi katasztrófa volna.« Pap Zoltán ezt mondja (olvassa): »Nem akarom sem magamat, sem az ellenzéket kitenni egy ujabb küzdelemnek, tehát ezt a harczot végig kell vivni, s ezért ebben a küzdelemben egy perczig sem fogunk meghátrálnia Nem olvasom tovább, t. ház. Ilyenek és ezekhez hasonló nyilatkozatok tétettek itt a