Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-365

34 365. országos ülés 1903 deczember 29-én, kedden. az egész államszövetségben, a melyben Ausztriával vagyunk, ma már körülbelül ott állunk, bogy fajsulyra, számra nézve is legsúlyosabb a magyar. Ugron Gábor: Elhelyezésénél fogva annál inkább! Holló Lajos: Es történelmi múltjánál fogva! Lovászy Márton. Igaz, hogy van Magyarországon is két millió német anyanyelvű lakos, a mivel szemben Ausztriában a kimutatás szerint nincs több, mint 9000 magyar, (Derültség a baloldalon.) mivel ott nem az anyanyelvet tudakolják, hanem az Umgangsprachet és igy magyarokul csakis a szegény bukovinai csángókat tüntetik fel. Aritmetikailag ez a két millió magyarországi német, ugy látszik, mintha a németség javára billentené a mérleget. De a ki ismeri csak egy kicsit is a viszonyokat, a ki ismeri a mi németjeinknek rendületlen hazafiasságát, (Igaz! Ugy van! balfelöl.) a ki tudja, hogy mennyire él a magyarországi németségben az a törekvés, hogy a magyar nyelvet elsajátítsa, a ki ezekben a politikai mozgalmakban, a melyek ebben az esztendőben lefolytak, látta, hogy főleg a délmagyarországi, de az északi németség is, milyen hévvel és tűzzel foglalt állást a magyar nyelv és a magyar vezényszó mellett, (Igaz! Ugy van! balfelöl.) az nem indulhat az aritmetikának és a statisztikának rideg számai után, hanem azt az erőt és erkölcsi súlyt, a mit ez a két millió kifejez, egyenesen a magyar fajnak a javára írja. Ily körülmények közt azt kell mondanom, hogy az a bázis, a melyre a fejedelmi akarat — helyesen-e, törvényesen-e, ezt ebben a pillanatban vitatni nem akarom — a hadsereg szolgálati és vezénynyelvét ráhelyezte, teljesen felborult, annak egyensúlya megbillent és ma már tisztán ezekkel az aritmetikai és statisztikai adatokkal sem lehet igazolni a német szolgálati és vezényleti nyelv fentartását. Nem akarok most bővebben kiterjeszkedni egyéb indokokra és szempontokra, de azt hiszem, a t. túloldal sem tagadja, hogy a magyar nemzet méltósága, becsülete követeli azt, hogy hazájában, a saját pénzén fentartott hadseregben ne legyenek olyan állapotok, a melyek ezt az országot magunk előtt is, az egész világ előtt is, megszállott tartománynak tüntetik fel. Oly dolognak tartom én ezt, a melyért érdemes küzdeni, minden erőt megfeszíteni. Sziklay Ede: A lehetőség határáig! Lovászy Márton: Mi sem lehetetlenséget kívánunk, mi is csak azt kívánjuk, a mi lehető. Engem azok a politikai fordulatok, melyek itt az utóbbi időben lejátszódtak, nem csüggesztettek el. Uray Imre t. barátom minapi beszédét azzal végezte, hogy ez a mostani küzdelem és annak az a fázisa, a mely itt bekövetkezett, emlékezteti őt arra a szomorú történelmi jelenetre, a mikor a Rákóczi-féle szabadságharcz lezajlása után a bujdosó kuruczok kivonultak a hazából és a Beszkideken megcsendült ez a szomorú, panaszos dal: Őszi harmat után, Nagy hegyeknek ormán Fújdogál a hideg szél. Zöld erdő harmatát, Piros csizmám nyomát Hóval lepi be a tél. Engem a csüggetegségnek ez a hangulata — őszintén megvallva — nem tud elfogni, mert ón bizom a mi igazságunkhan és bizom a nemzetnek igazságában. Ez a történelmi analógia, a melyet igen szépen applikált Uray Imre barátom, bennem azt a benyomást kelti, hogy az nem egészen helyes és nem egészen találó, hanem egy másik történelmi analógiát juttat eszembe ugyanabból a korból, ugyancsak a Rákóczi-féle szabadságharczból, de nem végéről, hanem elejéről. Tudjuk, hogy azt a nagy harczot is megelőzte az eszméknek forrongása, a gondolatoknak kialakulá akaratnak és vágyaknak feltörekvése, és a mikor megérett az idő, akkor a nemzet vezére, Rákóczi előre küldött egy előcsapatot, a mely előtte bejött a hazába és ennek az előcsapatnak maguk a nemzet tagjai ellene fordultak és szétverték, legyőzték azt az előcsapatot, de az ügy azért el nem bukott és rövid idő múlva, pár hét vagy pár hónap múlva az egész nemzet az először legyőzött zászló mellé állott és diadalmasan lobogtatta azt egészen Bécsnek városáig. (Éljenzés balfelöl.) A törvényjavaslatot nem fogadom el, hanem kérem határozati javaslatom elfogadását. (Élénk éljenzés balfelöl. A szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: A tanácskozást folytatjuk. Az ülést megnyitom. Következik Kovács Pál képviselő ur záróbeszéde. (Nincs üt!) Akkor Ugron Gábor képviselő urat illeti a szó. ] Ugron Gábor : T. ház ! Ahhoz a vészharangmeghuááshoz, a melyet tegnap a honvédelmi minísíter ur végzett, nekem kevés szavam lehet. Mindaz, a mi színpadi és nem a dolgok érdemébe vágó érvelés, előttem csekély értékkel bir. (Helyeslés a jobbóldalon.) Azonban beszéde folyamán ugy állította fel, hogy a január elsejére behivott póttartalékosok huzamosabb időn keresztül lennének kötelesek benmaradni a zászló alatt. Ezzel szemben igen jó tekintélyre hivatkozhatom. (Halljuk! Halljuk!) Hivatkozom magának a honvédelmi miniszter urnak deczember hó 22-én elmondott beszédére, a melyben ezeket mondja (olvassa): »E szerint januárra csak a fegyvergyakorlatra köteles póttartalék, ennek is csak legfiatalabb évfolyama lett négy hétre behiva.« Most már nem tudom, hogy