Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-365

30 365. országos ülés 1903 deczember 29-én, kedden. egész országnak és az egész nemzetnek hozzájárulásával és beleegyezésével jöttek létre és a melyek az 1899 : XXX. t,-czikkben vannak lefektetve, az a kormány nincsen jogosítva velünk szemben hivatkozni arra, hogy a mi magunktartása lesz az oka annak, hogy a nemzetek esetleg a mi kárunkra fejünk felett egyezségeket kötnek. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Csodálkozását fejezte ki az igen t. miniszterelnök ur a felett, hogy mi itt ezen az oldalon 35 év lefolyása után nyulunk a küzdelem eme rendkívüli eszközeihez, a melyeket mi egyedül tartunk eredményeseknek és bizonyos gúnynyal emlékezett meg arról, hogy hiszen akkor az ellenzéknek a magatartása 35 éven keresztül valóságos hazafiatlanság volt. T. képviselőház! Ha ez a dolog így iä volna, ha helytelen magatartást tanúsított is az ellenzék a múltban, az nem menti fel az alól a kötelezettség alól, hogy helyes magatartást tanúsítson a jelenben. Azonban a dolog nem így van. Minden kérdést az idők folyamata, a történelem érlel meg. És a ki megfigyelte hazánk közállapotait az utolsó 35 év alatt és a múlt esztendőben, feltétlenül arra az eredményre jutott, hogy az a kérdés, a mely körül a küzdelem folyik, épen mostan jutott a megérés stádiumába. Az előző 35 esztendő alatt mi volt a nemzet különböző pártjainak felfogása, ezekről a dolgokról ? Mondhatom, a közvélemény két nagy táborban volt megoszolva. Az egyik, a mely önöket támogatta a múltban, azt vallotta, hogy a nemzetnek nem áll érdekében a katonai kérdéseket megbolygatni; legjobb, ha a nemzet azokkal szemben passzív álláspontra helyezkedik; ennek a felfogásnak a múltban igen sajnos következménye lett, mert épen ezen felfogás folytán a katonai kérdés közjogi vonatkozásaiban bizonyos visszaesés következett be. A másik felfogást a terem ezen oldalán ülő képviselők vallották magukénak és valljuk magunkénak mi is; e szerint a hadügyi kérdésnek Magyarországra nézve egyedüli helyes megoldása az önálló nemzeti hadsereg. (Ugy van! balfelöl.) Ez a két felfogás állott egymással merev ellentétben. Most azonban, mikor a Széll-kormány egy bizonyos könnyelműséggel vagy legalább is meggondolatlansággal megbolygatta a katonai kérdéseket, mikor a nemzet lelkében megindította a forrongást, az érdeklődést, az eszmék tisztázását, akkor világosan áll előttünk, hogy e két ellentétes felfogásból egy közös eredő jött létre, a melyet a nemzet közvéleménye majdnem osztatlanul, pártkülönbség nélkül vallott Vallottak azok is, a kik a 67-es alapon állottak, azok is. a kik a 67-es alappal szemben negáczióra helyezkedtek. Ez a felfogás volt az, a mely a nemzet közvéleményének számtalan megnyilvánulásában : a küldöttségekben, a népgyülésekben, a törvényhatóságok kérvényeiben, a szabadplvii pártok határozataiban kifejezést lelt. E különböző felfogásokban, az eszméknek harcza és kiegyenlítődése terén létre jött eredő az, a mely ezt a nagy küzdelmet létrehozta és hitem szerint még ma is élteti. Nem voltunk mi hazafiatlanok, mert 35 éven keresztül nem ezen mód szerint követeltük a nemzet jogait, mert hiszen igen sokan hangoztatták arról az oldalról a megoldás felé való közeledésnek ezt a módját; de most, 35 év után, a mikor a nemzet ekként megnyilatkozott, a mikor annak akarata ekként tisztán felismerhetővé vált, az ellenzéknek elháríthatatlan kötelessége lett a nemzet megnyilatkozását megragadni, (Ugy van! Ugy van! balról.) és attól, a mig a nemzet meg nem tagadja, el nem tántorodni. Ezért tartom én, hogy az e padokon ülő képviselőknek még ma is kötelességük a küzdelem folytatása, mert sehol sem látjuk annak a megnyilvánulását, hogy a nemzet ezt a felfogását dezavuálta volna. Sajátságos jelenséggel találkozunk egy idő óta a parlamentben. Nem hangozhatik el a kormány padjairól a legutóbbi időben egyetlenegy nyilatkozat sem, a mely ne utalna a balkáni zavarokra, ne utalna azokra a veszedelmekre, a melyek minket ott állítólag fenyegetnek, és a melyek szükségessé teszik, hogy, mint az igen t, honvédelmi miniszter ur mondotta, a hadsereg épen a tavaszi hónapokban a legakczióképesebb állapotba helyeztessék. Ezen jelenségek folytonos ismétlésével szemben természetes dolog, hogy bennünk is önkéntelenül felmerül az a kérdés, hogy mi czélja tulajdonképen ennek, mit akar a kormány ezekkel a, hogy ugy mondjam, fenyegetőzésekkel? Én nem tudok szabadulni attól a gyanútól, hogy a t. kormány hozzá akarja szoktatni a közvéleményt ahhoz a gondolathoz, hogy egy balkáni bonyodalom előtt állunk, hogy balkáni misszió vár ránk, és hogy a magyar nemzetnek maholnap, talán már a tavaszszal, vérét kell ontania és pénzét kell pocsékolnia a balkáni sziklákon. A t, miniszterelnök ur erősen hangoztatja, hogy micsoda nagy érdekeink vannak ott nekünk. Nem nevezte meg ugyan specziálísan ezeket az érdekeket, de folyton hangoztatja, hivatkozik a múltra, még a görög császárság korszakára is, hogy erősítse nekünk, hogy vitális érdekeink vannak a Balkánon és, hiába gúnyolódunk, ezt a tényt meg nem czáfolhatjuk. T. képviselőház! Mikor mi erről a tárgyról szólunk, nem a gúnyolódás, hanem a legsúlyosabb aggodalom hangján kell, hogy szóljunk ; (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) mert legalább is különösnek találjuk azt, hogy az a kormány, a mely minduntalan felemlegeti a póttartalékosoknak szenvedését, a mely azokért a szenvedésekért reánk akarja hárítani a felelőséget, és a mely ezekért a szenvedésekért ellenünk a közvéleményt mozgósítani akarja . . . Holló Lajos: Akarta!