Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-376

330 376. országos ülés 190í január 15-én, pénteken. közös hadügyminiszter ur ezzel ellentétben expozéjában azt mondotta, hogy abból a czélból, hogy magyar kormányt lehessen alakítani, gr. Tisza István miniszterelnök ur felhatalmazást kapott annak, a jelzésére, hogy az uj véderőtörvényben miféle engedmények fognak tétetni a magyar nemzeti követelményeknek. Ebből az látszik, mintha a közös hadügyminiszter ur szerint e kérdések csakugyan a véderőtörvény reformjában kerülnek megoldásra. De nekünk ezt tudnunk kell, ez a mi magunktartására nézve kiválóan fontos, mert, t. képviselőház, mi ezeket a kérdéseket a felségjog körébe utalhatóknak nem tekinthetjük. (Helyeslés a bal- és a szélsöbalóldalon.) Mi tehát ezeket a kérdéseket rendelettel megoldhatóknak nem tarthatjuk, 8 azoknak rendeleti utón való megoldásához magunktartásával hozzá nem járulhatunk, mert ezek idetartoznak, a mi elbírálásunk, a mi alkotmányos, törvényhozási ellenőrzésünk alá, és nem engedhetjük, hogy kivonják őket közreműködésünk és köteles ellenőrzésünk alól. (Helyeslés a bal- és a szélsöbalóldalon.) íme tehát, homály az egész vonalon, minden kérdésben. Ezt a homályt hiába akarja eloszlatni a t. miniszterelnök ur azzal a kategorikus kijelentésével, hogy a közös hadügyminiszter állásfoglalása teljesen fedi az ő programmját és az ő Ígéreteit. Szomorúan veszszük e kijelentését tudomásul, mert hisz, ha csakugyan fedi, tisztában lehetünk azzal, hogy azok az ígéretek a legkisebb mértékre devalválódnak és nemcsak ki nem elégitők, de egyáltalán semmiféle megnyugvást e harcának mostani stádiumában sem bennünk, sem a követelései teljesítését önöktől, a többségtől követelő nemzet kebelében nem szülhetnek. (Igaz! TJgy van! a bal- és a szélsöbaloldolon.) De, t, képviselőház, ott van a másik nagyfontosságú kérdés, a katonai bűnvádi perrendtartás kérdése, a melyről gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam interpellácziójára a t. miniszterelnök ur azt a kijelentést tette a ház előtt, hogy a katonai bűnvádi perrendtartás tárgyalása még nem érett odáig, hogy arról nyilatkozatot tehessen, a magyar kormány a maga álláspontját a hadügyi kormányzattal még nem közölte. Ezt csakugyan teljesen fedi, ezzel teljesen megegyezik a hadügyminiszter ur nyilatkozata. En azonban, t. ház, ezt a hallgatást, az állásfoglalás késleltetését a magyar kormány részéről nemcsak megokoltnak nem tartom, de megengedhetőnek nem. vélem, mert minél inkább szükséges a megnyugtatás, és mentül inkább akarná azt a t. miniszterelnök ur a maga kijelentésével elérni, annál jogosabban követeljük tőle, hogy közölje velünk, mi az álláspontja ebben a tekintetben. Az, a mi a t. szabadelvű párt katonai programmjában erre nézve is foglaltatik, minket ki nem elégíthet, meg nem nyugtathat semmikép, és mi az ellen nagyon természetesen összes ellenzéki erőnkkel ós kötelességérzetünkkel állást foglalunk. (Az elnöM szélcet Perczel Dezső foglalja el.) De hiszen, t. ház, mi ezt nem is tekinthetjük tulajdonképeni katonai kérdésnek ; hiszen ez az igazságszolgáltatás kérdése. És itt nemcsak a nyelvkérdés jut ám előtérbe. Nekünk tisztába kell ám jönni azzal, hogy magyar állampolgárok felett csak azért, mert azok a legsúlyosabb állampolgári kötelességüket teljesitik, megszűnik-e a magyar állam igazságügyi felségjoga, vájjon átmegy-e az egy nem létező, csupán a Reichseinheit érdekében konstruált és védelmezett felségjog körébe ? Nekünk tisztában kell lenni azzal is, vájjon a t. kormány miképen kontemplálja az ítélethozatalt, az Ítélethirdetést; tudnunk kell azt, hogy Magyarország kormánya megvédi-e a magyar állam igazságügyi felségjogát, megengedhetőnek tartja-e azt, hogy a magyar állampolgárok egy kategóriája felett a közös uralkodó, a császár és király nevében történjék az ítélkezés? (Igaz! TJgy van! balfelöl.) Tudni akarjuk azt, hogy uj közösügynek akarja-e becsempészni és talán a köznyugalom érdekében feladni a magyar állam legeminensebb felségjogát? (Igaz! Ügy van! balfelöl.) Ez a párt annak idején állást foglalt a konzuli bíráskodás ellen is, a melynek keretében, talán arra is gondolva, hogy erre majd később preczedensként lehessen hivatkozni a minden oldalról sürgetett katonai perrendtartás tárgyalásánál, megalkották a közös uralkodó nevében való Ítélkezést. Én bátor voltam már az igazságügyi tárcza költségvetésének keretében rámutatni arra, hogy, ha normális viszonyok között ez az országgyűlés a maga mandátumát mindvégig teljesítheti, ebbe a cziklusba fog beleesni a konzuli bíráskodásról szóló törvény revíziója is. Nagyon szomorú találkozása a véletlennek, ha ugyan egyáltalában idekerülhet a katonai bűnvádi perrendtartás reformja, hogy a magyar igazságügyi felségjog védelmének a harczát két fronttal szemben is kell megvívnunk és t. miniszterelnök ur azon magatartása után, a melylyel tegnap szolidaritást vállalt a közös hadügyminiszter felfogásával, bizony semmi reményünk nem lehet nekünk az iránt, hogy a t. miniszterelnök ur a magyar államnak ezt a felségjogát meg fogja védelmezni, sőt tartanunk kell attól, hogy ebben is engedelmes híve lesz ő a közös hadügyminiszter és az osztrák katonai körök felfogásának. (Igaz! TJgy van! balfelöl.) Azon sok támadás közül, a melyet el kellett szenvednünk a közös hadügyminiszter expozéjában, mivel az illetékes és köteles megtorlásban nem részesült, a t. miniszterelnök ur megengedi nekünk, hogy mégis lehet olyan, a mi az ellenzéknek a méltó, komoly kritikáját provokálja. Ilyennek tartja ő — de csak mint kifejezést — azt, hogy a magyar nemzetet is