Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-375

316 375. országos ülés 1904 január Ik-én, csütörtökön. Okolicsányi László: Jobban, mint a birodalmi hadsereg. Szederkényi Nándor: , . . mert a magyarok idegen uralmat tűrni soha nem fognak. Ezt mondta Szász Móricz választó fejedelem. De ugyanezen időkben már ezt megelőzőleg is több ilyen figyelmeztetés hangzott fel, a mely ugy Ferdinánd fejedelemhez, mint testvéréhez, V. Károlyhoz intéztetett. Ugy az egyiket, mint a másikat figyelmeztették, hogy nagy tévedésben vannak, ha azt hiszik, hogy Magyarországot akár meghódított tartománynyá tehetik, akár pedig ott idegen uralom fészkelheti be magát. Midőn Szapolyai és Ferdinánd közt a váradi béke megköttetett és Szapolyai halálával azok, a kik a váradi béke megkötésénél részt vettek, és a kik előtt mindig az lebegett, hogy a török ellen a német sereget kell igénybe venni, és midőn Szapolyai halála után Ferdinánd elfoglalta azon részeket is, a melyek eddig János király területéhez tartoztak: azok a szerződést aláirt egyének, mint Nádasdy Tamás, Frangepán, kalocsai érsek, ismételten irtak ugy Ferdinándnak, mint testvérének, V. Károly császárnak, hogy most már tegyenek valamit, cselekedjenek, vagy ha cselekedni nem akarnak, akkor felkérik V. Károlyt, — mint ezt a Frangepánnak a titkos levéltárból nem régen közölt leveléből olvashatja mindenki — hogy hasson Ferdinándra, hogy hagyja el Magyarországot, és hagyja a magyarokat magukra, mert akkor a magyarok egyesülni fognak és itt minden viszály ki lesz zárva, s akkor egyesült erővel képesek lesznek a töröknek ellentállni és a török uralmat megfékezni. Frangepán egyik levelében, a mely szintén közölve van a titkos levéltárból, felkiált: *-Tudja meg Felséged, hogy Magyarország mindent inkább képes eltűrni és a legnagyobb veszélyeknek tenni ki magát, de hogy idegennek hódoljon és idegen érdekeknek szolgája legyen, ezt Magyarország soha tenni nem fogja!« íme, már kezdetben ilyen hangok hallatszanak oly részről, a kiknek lojalitásában kétkedni nem lehetett, mert hiszen ők a Habsburg-dinasztiát jóhiszemüleg azért kívánták Magyarország trónjára, hogy annak segélyével Magyarországot mentsék meg a töröktől: nem azért — mint ismételték a regensburgi országgyűlésen ugy Nádasdy Tamás, mint Frangepán, a kik ott megjelentek — nem azért, mint mondták, hogy Magyarországot mentsék meg, hanem azért, hogy megmentsék önönmagukat Magyarországgal, mert ha Magyarországot a török elfoglalja, akkor Németország a törökök pusztításainak területévé fog átalakulni. íme, már a legelső pillanatokban, a legelső időben ugy gondolkoztak, ugy fejezték ki magukat azon nagy férfiak, a kiknél nem az elszakadási vágy, hanem ellenkezőleg, a dinasztiának megszilárdítása és ezzel Magyarországnak üdve forgott kérdésben: ezek mindig figyelmeztették az uralkodót, hogy igaz őszinteséggel és bizalommal kell lenni, mert Magyarország idegen érdekeknek szolgája sohasem lesz. Ez a soha felhangzott a leglojálisabb időben, a leglojálisabb ajkakról is, s mindig hangzott, hogy Magyarországot magáért kell kormányozni, Magyarország idegent nem fog tűrni soha, hogy idegenné nem alakul át, hódított területté Magyarország soha semmi szín alatt nem lesz. Hiszen, t. képviselőház, ez csak egy részecske. A történetnek egész tárháza az, amely azt mutatja: hogy az a történeti hagyomány, a melyre Pitreich mutat az osztrák hadseregre nézve, Magyarországra nézve mindig átok volt. T. képviselőház! A XVII. századból — nem Bocskayra mutatok, nem Bethlen korára, a mely korban az elégületlenség a túlfeszültség folytán már kitörésre vezetett — hanem rámutatok az 1660-as időszakra, a midőn Magyarországon egy nagy férfiú élt, Zrínyi Miklós, a kit mint költőt is ismernek, de mint korának egyik legnagyobb hadvezére is ismeretes a hadi történelemben. (Hallj.u.Jc! Halljuk ! a baloldalon.) Lojális férfiú volt, hive királyának, a mint sokszor kijelentette. Nem kívánt egyebet, mint azt, hogy ő Felsége a király bizalommal legyen a magyar nemzet iránt. Hires munkájában, a melyet kora egyik legkitűnőbb hadtani munkájának lehet mondani, ráutal arra, hogy mi a legnagyobb baj ebben az országban: »Ha a mi urunknak, királyunknak alattvaló magyar nemzethez való differencziáit — azaz bizalmatlanságát — nem nevelnék, sőt kigyomlálnák a rossz tanácsosok, a kik között mind német és magyar vagyon, de rossz; ha el nem hitetnék vele, hogy nem bir máskép a magyarral, hanem mikor nyomorult; ha viszont nemzetünket annyi kétségbe hajánál fogva nem húznák akarata ellenére, és régi jó állapotába igyekeznének felemelni, kész volna a dolog.« íme, így kiált fel a XVII, században egyik legnagyobb és az uralkodó iránt egyik leglojálisabb fia nemzetünknek. A bizalmatlanságot panaszolja, a melylyel a nemzet iránt viseltetnek. Ezek idézik elő a bajokat és ennélfogva ezek a nemzet szerencsétlenségének is okai. És mi volt az, a mi ezt a nagy férfiút ezen kifakaclásra vezette? A XVII. század közepének hires háborúja, a mely a szentgotthárdi győzelem után a vasvári békével fejeztetett be. A ki gr. Zrinyi Miklósnak, ezen nagy hazafinak ezen könyvét kezébe veszi és átolvassa, annak valóban összeszorul a szive, hogy mennyi igazságot lát előre ez a nagy ember, mily küzdelme volt neki az ő lojalitásában is, ugy, hogy, mint ő maga is emliti. már annyira volt, hogy kardját földhöz vágja és a velenczei köztársaságnak ajánlja fel szolgálatát, mert ő ily nyomorult helyzetben mint magyar ember élni tovább nem tud. És mi volt az a nyomorult helyzet ? Ismét az idegen katonaságnak, a Pitreich szellemének uralkodása. (Igaz!