Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-375

375. országos ülés 190í január ík-én, csütörtökön. 3Ü és hány áz osztrák honos, mi a felvett ifjak szüleinek foglalkozása; b) a magyar állami alapítványi helyeken elhelyezett ifjak közül a legközelebb lefolyt évben bányán végezték el a tisztképző intézeteket, s ezek közül hányan helyeztettek magyar csapatokhoz; c) hány magyar állami alapítványi hely adományoztatott az ország határain kívül lévő intézetek részére? 3, Kimutatását annak, hogy a hadseregnek az ország területén elhelyezett tisztképző intézeteiben hány tantárgyat tanítanak magyar nyelven ; melyek ezek a tantárgyak; mely tantárgyaknak vizsgálati nyelve a magyar; birják-e teljesen a magyar nyelvet a magyarországi intézetekben kiképzett növendékek, és hányan nem bírják? Elhatározza a képviselőház, hogy a honvédelmi miniszter ezen három külön, önállólag előterjesztendő jelentése közül a 2. pont alattit a közös hadsereg katonai nevelő- és képzőintézeteiben magyar állami alapítványi helyekre elhelyezett ifjakról szóló, a képviselőház elé törvényeink értelmében eddig is óvenkint előterjesztendő jelentés keretébe vegye fel. Mindezen jelentéseket évenkint az ujonczmegajánlási törvénynyel együttesen fogja a képviselőház tárgyalás alá venni.« (Elénk helyeslés a szélsöbalóldalon.) Rátkay László jegyző: Szederkényi Nándor! Szederkényi Nándor: T. ház! Hogy az előttünk fekvő törvényjavaslatot nem fogadom el, ezt kijelentenem sem kell, hiszen eddigi vitáinkból, felfogásunkból, a magyar közjog értelmezéséből nyilvánvaló mindenki előtt, hogy oly hadsereg részére, a mely hadsereget még későbbi törvényeink is közösnek mondanak, semmit sem szavazhatunk meg. De én e rövid kijelentéssel nem elégedhetem meg e pillanatban annál kevésbbé, mert a legutóbbi napok egyikén oly nyilatkozat történt a hadsereg intézőségének éléről, a mely nyilatkozat Magyarországon nemcsak méltó felháborodást, megütközést keltett, hanem egyszersmind azt a kérdést állította fel, hogy a magyar törvényhozás bir-e annyi lelkierővel, hogy ezen felfogás ellen állást foglaljon, (Ugy van! balfelöl.) azt a maga útjára utasítsa és a magyar felfogást kidomborítsa vele szemben. Mi e padokon, mint a méh a virágról gyűjti a mézet, mi is a közélet, a hagyományok és a törvények nagy mezejéről szedjük össze az adatokat, hogy ezekből mint mozaikot összeállítsuk a magyar önállóságnak azon képét, a mely a függetlenségnek teljességét állítja elő, egyszersmind pedig azon hiányokat is, melyek államiságunkban még feltünedeznek, pótoljuk és kiépítsük a magyar alkotmányt még azon részében is, a melyen a 67-es törvények csorbát ejtettek, kiépítsük azon részében is, a mely a 67-es törvények értelmében kiépítendő lett volna az önök kötelességéből, de a melyet önök, a kormánypárt, harminczöt esztendőn át teljesíteni elmulasztottak. (Igaz! Ugy van! bálfelöl.) Mi tehát, mig egyrészről a magyar állameszmének teljességét követeljük és annak képét festegetjük, másrészről abban a helyzetben vagyunk, hogy a 67-es törvények által biztosított jogokat is kell védelmeznünk önök ellenében és önöket kell sarkalnunk arra, hogy ha már a 67-es törvények alapján állanak, akkor azoknak a törvényeknek minden pontját, minden betűjét, annak értelmét állítsák helyre és léptessék életbe. Az 1867. évi XII. t.-cz. világosan megmondja, hogy az ujonczjutalék csak a magyar hadsereg részére áliittatik és szavaztatik meg. Es e tekintetben a törvényhozás és az ország magának tartja fenn ugy a törvényhozási, mint a kormányzati teendőket is. És ennek daczára, mert önök nem teljesítették a feladatot, hogy ez teljesen életbeléptettessék, ma már ugy vagyunk, hogy a közös hadügyminiszter feláll Bécsben az osztrák delegáczióban (Halljuk! Halljuk! balfelöl.) és beszédet tart, melyből teljesen hiányzik annak tudata, hogy Magyarország is létezik, hogy létezik magyar alkotmány, a melyet immár mi ezredévesnek tartunk, a minek emlékét annak rendje szerint, annak idején meg is ünnepeltünk. Mind ezt nemcsak hogy ignorálja, de a mai helyzetből, melynek fennállása az önök bűne, azt a következtetést vonja le, hogy a hadsereg kérdése tulajdonképen ugy áll, hogy az közös. Ezt a közösséget pedig ugy értelmezi, hogy abban Magyarországnak csak annyi része van, a mennyiben a magyar katonák, illetőleg a magyar ifjak a többi népek fiaival oda soroztainak, azokkal egyenjoguan, de mint országnak egyáltalában semmiféle több joga nincs, mint akár a lengyel, cseh, dalmát, vagy nem tudom miféle nemzetiségnek. A mit Pitreich ur e tekintetben mondott, ez más szavakkal ugyanaz, a mi a chlopyi hadiparancs. (Ugy van! bal felöl.) Ez a hadsereg néphadsereg, a mely népekből, tehát a német, magyar, lengyel, cseh és a többi nemzetből áll. Itt azt a konczessziót teszi, hogy nem néptörzset, hanem nemzeteket mond, a mi lényegileg ugyanegyre megy. Tehát Pitreich hadügyminiszter a chlopyi hadiparancsot másolja, Mi azt hittük, hogy a chlopyi hadiparanes a t. miniszterelnök urnak múltkori nyilatkozata folytán már egy befejezett dolog, hogy ez teljesen tisztázva van. S erre önök tapsoltak. És önök itt, t. barátaim (a szélsőbalra mutat) jobbfelől, szintén bizonyos megnyugvást fejeztek ki, mint lehetetlenséggel szemben. Kossuth Ferencz: Dehogy fejeztük ki! Szederkényi Nándor: Legalább oly értelemben, hogy az ellen most semmit sem lehet tenni. Kossuth Ferencz: Sőt ellenkezőleg ! Teszünk ellene! Szederkényi Nándor: És mintha ez a dolog az országban már be volna fejezve. íme tehát, a t. miniszterelnök ur nyilatkozatára Pitreich