Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-373

373. országos ülés 190k január 12-én, kedden. 271 teendő: magyar nyelven. Meg vagyok győződve, hogy az igazságügyminiszter egy nap alatt kikorrigálja azt a törvényjavaslatot. Ismervén az egyéb dispozicziókat, ha a miniszterelnök ur előadása szerint csak ez a politikai ok, a nyelvkérdés állítandó bele, akkor azt olyan jeles férfiú, mint az igazságügyminiszter, 24 óra alatt elintézi, (Helyeslései: a szélsőbaloldalon.) Hanem nem is stilárisak azok az aggályok, a melyekre a miniszterelnök ur rámutatott. Ha stilárisak volnának, itt volna már az a javaslat a ház asztalán, sőt talán már az előző kormány is beterjesztette volna. A miniszterelnök ur beismeri, hogy az akadályok hol vannak. Azt mondja (olvassa): »A kormány nem is volt még abban a helyzetben, hogy ebben a kérdésben álláspontját preczizirozva, azt a többi illetékes tényezők tudomására hozhassa,« Tehát vannak a magyar nyelvnek az eljárásban való alkalmazására nézve oly tényezők, a melyeket a mi miniszterelnökünk, az önök miniszterelnöke és pártvezére, arra illetékeseknek tart, hogy a felett határozzanak. Hát én is ismerek egy ilyen tényezőt, a ki ebben illetékes, és ez maga a király, mert királyi szentesítés nélkül semmiféle ilyen határozat vagy törvény hatálylyal nem bir. (Helyeslései a szélsőbaloldalon.) De ez csak egy tényező, és nem több tényező. Ha több tényezőről beszél a miniszterelnök ur, azalatt csak a közös hadügyminisztert értheti. És ezt méltányossági szempontból meghallgatandónak tartom magam is. Mert hiszen az általa törvényesen vezetett közös hadseregről lévén szó, minden dolog, a melynek végrehajtása nagyon sok tekintetben ő reá tartozik, az ő meghallgatása vagy beleegyezése nélkül bajosan intézhető el. Mondom és ismétlem azonban, hogy ezt nem törvényhozási szempontból tartom illetékesnek, hanem méltányossági szempontból, hogy azokra az intézményekre, a melyeknek -kormányzása ő tőle függ, ne oktrojáljuk olyan módon a magyar nyelvet, hogy ő annak a törvénynek végrehajtásánál ne felelhessen meg a törvény szabatos rendelkezéseinek. Ez, mondom, igy áll. De más tényezőket azután már nem ismerek. Mondom, őt sem illetékesnek, de meghallgatandónak és a dolgot vele közlendőnek tartom. De hogy az osztrák kormány, vagy az osztrák országgyűlés, vagy akármilyen más kizárólag osztrák hatóság akár direkte, akár indirekté beleszólhasson abba, hogy a magyar igazságszolgáltatás a magyar ezredeknél, a magyar hadtesteknél mi módon eszközöltessék, hogy ott szabad-e nekünk a magyar nyelvet behozni, igen, vagy nem: az ellen én itt csekély képviselői minőségemben, de azt hiszem, önök is, protestálnak. (Helyeslései a szeísöbaloldalon.) Azokat illetékeseknek semmi szin alatt el nem ismerhetem. (Igaz! TJgy van! a szeísöbaloldalon.) És ha ez igy van, akkor ez a kérdés a magyar kormány és a közös hadügyminisztérium között tisztázandó. És én itt elvárom a magyar kormánytól, elvárom gr. Tisza Istvántól — és a kilenczes bizottság második programmpontja alapján önök is megkövetelhetik tőle, hogy ebben a pontban legyen erős ós szilárd, (Helyeslés a szeísöbaloldalon.) és ha van neki erős keze, szilárd akarata, azt ne ellenünk érvényesítse, ne bennünket, csekély kis megvethető ellenzéki csoportot vádoljon azzal, hogy mi a nemzet érdekeit nem védjük, hanem érvényesítse a maga egyéniségének, sőt a magyar törvényhozásnak, a magyar nemzetnek erejét és befolyását ott, a hol talán — csak talán, mondom — még az igazságszolgáltatás terén is akadályokat mernek a magyar nyelv útjába gördíteni, holott semmiféle közösügyi intézmény az igazságszolgáltatásban Magyarország szuverenitását kétségbe nem vonhatja. (Helyeslés balfelöl.) Utalok e tekintetben a konzuli bíráskodásra, a mely ellen különben annak idején opponáltunk, mert nem akartunk közös itélőszéket megállapítani. De ezen konzuli bíráskodásnál is biztosítottuk a magyar törvényeknek, a magyar nyelvnek uralmát, a mennyire az egy ilyen gyenge nemzettől, mint a magyar, kitelt. A miniszterelnök ur kijelentette, hogy azt a pontot, a mely az ő ós az önök programmjának egyik lényeges, alkotó része, a legnagyobb komolysággal és a nemzetre nézve kielégítően igyekezett megvalósítani. Ellenzéki bizalmatlanságom folytán egy kis kételyem van, nem az igyekezetben, sem a komolyságban, hanem abban, hogy miként igyekezik ő ezt az igéretét teljesíteni, mikor azt mondja: »a kit az a szándék vezet, hogy valóban a megoldás a nemzet érdekében előnyös és megfelelő legyen, azt arra kérem, hogy várja be türelemmel azt az időt«, — hisz türelmesek vagyunk nagyon is, nem is ismerek türelmesebb nemzetet a magyarnál — »a mely feltétlenül szükséges arra, hogy ez a kérdés nyugodt, objektív megvitatásban és megfontolásban részesüljön és azok az aggályok, a melyek felmerülhetnek és a kérdésnek útját állhatnak, nyugodt, objektív bírálat és megfontolás által oszlattassunak el.« Hogy kételyeimet megindokoljam, vissza kell térnem arra a határozati javaslatra, a melyet a szabadelvű párt elfogadott és a miniszterelnök ur programmjába felvett. Azt mondja ez a határozati javaslat: »A szóbeliségen és nyilvánosságon alapuló eljárásnál a magyar állam nyelve érvényesíthető.« »Ezt én ugy fogtam fel tisztán és egyszerűen, hogy az a törvény a szóbeliségre és nyilvánosságra legyen fektetve és hogy annak alapján az eljárás magyar nyelven vitessék. Nem igy fogták fel önök mindnyájan ? A ki nem igy fogta fel, jelentkezzék, most van az ideje! De mikor most egyszerre csak azt olvasom a miniszterelnök ur beszédében, hogy itt objektív okok vannak, a melyek nagy megfontolást igényelnek, hogy a megvalósítás igy vagy amúgy történhetik: akkor azt kérdezem, hogy