Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-372

238 372. országos ülés 190h január 11-én, hétfőn. a körülményt akarom kiemelni, hanem azt, hogy más, nagy katonai államok szervezetüket világkereskedelmi érdekeik előmozdítására használják fel és ekként talán tízszeresen is visszaadják nemzetüknek azt, a mit tőle katonai erőre elvontak. (Ugy van! balfelöl.) Mi azonban bele vagyunk fojtva saját szervezetlenségünkbe, saját anyagi nyomorunkba és ez a nagy katonai erő a helyett, hogy kifelé úttörője volna erőkifejtéslinknek, azt egészen lehetetlenné teszi, mert nem tudunk mozogni, nem tudjuk gazdasági erőnket odafejleszteni, hogy a mikor ez megvan, akkor lépjünk ki a világforgalom terére, pedig ekkor, csak ekkor volna helye egy nagy haderőnek, a mely azután érdekeink megvédelmezésére volna szükséges. A mi helyzetünkben a nagy haderő csak mimelés, a mely az egész világnak gunyjára van, hogy nagyhatalmi czélokért feláldoztuk azokat az anyagi eszközeinket, a melyek arra kellenének, hogy testünkre visszarakjuk a lerongyolt ruhát és hogy helyrepótoljuk azt az életerőt, a melyet évszázadok harczai szívtak el tőlünk, idegen, lelketlen kormányzatok, de nem volna szabad egy nagy hazugságban, a nagyhatalmi ábrándban élnünk, melyet esak reánk szuggerálnak és a melylyel bensőleg senki sem érez együtt. (Helyeslés iái felől.) Azok a provizóriumok, melyek katonai téren keletkeztek évről-évre és a melyek az 1867-iki törvények értelmében nagyszerű alkotmányos jogát képeznék a nemzetnek, hogy t. i. midőn a katonai ujonczlétszámot a nemzet megállapítja, egyúttal megállapítja azokat a feltételeket is, a melyekkel ő szükségesnek találja az ujonczlétszámot a hadügyi kormányzat részére felajánlani, megadni és a szervezetben ezekhez a feltételekhez kötni, habár 1889 ben némi szervezetben le is rakattak ilyen feltételek, 1889 óta semmiféle ujabb feltételt a hadügyi szervezettel szemben nem állítottak fel mert Magyarországon a törvények nem arra valók, hogy ezek alapján a nemzeti élet kiépíttessék, hanem Magyarországon mindig csak azt a hálót képezik, a melybe belevergődhetik és magát megfoghatja a nemzeti akarat és a nemzeti erő, de hogy ennek alapján önmagának kiépítse mindazokat az erőfeltételeket, a melyek a nemzetnek életéhez, fejlődéséhez szükségesek a törvényekből, a jogoknak rendszereiből sohasem tűnik ki. Ez az a háló csak, a melyben magunkat még a parlamentarizmusnak formájában is megfoghatjuk, megköthetjük. Az ujonezokat megadni szabad, de ezen ujonczokkal szemben azon nemzeti jogokat előtérbe hozni, azon nemzeti jogokat szembeállítani, a melyeket pedig az 1867-iki törvények is világosan megállapítottak, hogy a nemzet évről-évre megállapíthatja az ujonczlétszám megállapitásának és az ujonezok megajánlásának feltételeit, lehetetlen. Ez a jog elsorvadt, semmivé lett és megmaradt a törvénynek azon rideg szava és intézkedése, a mely az ujonczlétszámot akarja ezen hadiszervezet részére évről-évre megállapítani minden ellenszolgáltatás nélkül. Okolicsányi László: Terheket viselnünk szabad ! Azt még megengedik! Holló Lajos: Lehetséges-e, hogy egy önérzetes nemzetnél azok a következmények állhassanak be, a melyeket már régen tudunk, hiszen kifejtettük azokat már ezer változatban, és a melyek előállanak abban, hogy a nemzeti törzsnek azon egyéniségei, azok az intelligens egyének, azon gyermekeink és fiaink, a kik odamennek a tisztikarba szolgálataikat felajánlani, teljesen elkedvetlenedve, elkeseredve teljesitik ezen kötelességüket, mert látják, hogy nemcsak nem siet a nemzet megvédelmezni az ő jogaikat és érdekeiket, nemcsak nem szab meg ujabb feltételeket az ujonczlétszámnak megállapításánál, hanem tűri, hogy az ő faji és nemzeti egyéniségük ott üldözés tárgyát képezze, a midőn annak a magyar tisztnek minősítési táblázatába beírják, hogy szívesen társalog magyar nyelven, (Ugy van! a baloldalon.) szívesen tartózkodik magyarok környezetében, és vele szemben megrovást tesznek, mikor nem szolgálatban, de csak magánétkezésben egymás között talán a magyar nyelvet, az állam nyelvét használják, és a midőn mindezt abban a szervezetben azok, a kik ott szolgálnak a mi testvéreink vagy gyermekeink közül, panaszkép hangoztatják, nem ragadjuk meg sohasem az alkalmat, hogy ezen sérelmeket orvosoljuk, hogy nemzeti jogainkat valami téren előbbrevinnők. (Ugy van! a baloldalon.) Ezek mind olyan dolgok, a melyeket az ilyen ujonczmegajánlásoknál évről-évre megfontolás tárgyává kellene tenni normális körülmények között is és nem szabad ennek a nemzetnek magát odaszorittatni engedni, hogy minden nemzeti követelmény elé odaállittatják a lehetetlenséget, odaállittatják azt, hogy ebben az irányban pedig újítást a hadseregbe nem fogunk hozni és hogy ennek a hadseregnek szellemét, nyelvét és érzelmeit megváltoztatni nem engedjük. Egy nemzet, a mely ennyire képes magát lealázni és a mely e mellett annak a hadiszervezetnek óriási terheit évről-évre megállapítja, évről-évre felajánlja, nem bír elég kötelességérzettel önmaga és jövője iránt, (Ugy van! a baloldalon.) a melylyel bírnia kell, midőn ezeknek a feltételeknek a megszabását egy ilyen törvény előterjesztésénél nem eszközli és nem teljesiti. (Ugy van! a baloldalon.) Ellenkezőleg, kénytelenek vagyunk saját törvényhozási termünkben, saját kormányunk részéről olyan kijelentéseket hallani, hogy azzal a sértő hadiparancscsal szemben, a mely azt mondotta, hogy az én hadseregem marad a minő volt, egységes és közös és azon semmi változtatást nem akarok teljesíteni, az az én öröklött felségjogomhoz tartozik, azt mondja a miniszterelnök ur, hogy a chlopyi hadipanancs