Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-372

$72. országos ülés 190U január 11-én, hétfőn, 239 Öröklött jogokról beszél és ezzel a felfogással nem áll ellentétben az enyém sem. Uröklött jogokról beszél az uralkodó, a mihez teljes joga van ós a mi a valóságnak teljesen megfelel. 0 Felségének a közös hadsereg szolgálati és vezényleti nyelvének megállapítása alkotmányos fejedelmi jogát képezi, a nemzeti akarat folyománya az, hogy ő Felségének a hadsereg körüli alkotmányos fejedelmi jogai kiterjednek arra is, hogy a közös hadsereg vezényleti és szolgálati nyelvét megállapíthassa. (Felkiáltások a baloldalon: Nem igaz!) Nemcsak nem védekezünk tehát azon világos károkkal és fejleményekkel szemben, a melyek a hadszervezetben előállottak, de még azt is lehetővé teszszük, hogy a mi kormányunk elnöke, a magyar kormány feje és a magyar többség vezére, hozzáálljon ahhoz az állásponthoz, a mely a magyar alkotmányos rendnek vagy közjogi felfogásnak egyenes negácziója s lehetővé teszszük, hogy a magyar kormányelnök kinyilatkoztassa, hegy a Felségnek öröklött joga Magyarország hadseregének nyelvéül a német nyelvet megállapítani, a mely joga a Felségnek megvan most és megmarad a jövőben is. Ez egy olyan visszafejlődés, egy olyan rettenetes sülyedés, (Felkiáltások a baloldalon: Árulás!) a melyet semmiféle magyarázattal, semmiféle kétlelkű felfogással és kétlelkű gondolkodással megérteni, megmagyarázni semmikép sem lehet. (Ugy van! a baloldalon.) Valóban csak fájdalmunkra szolgál, hogy a túloldalon egyik egyik-másik képviselőtársunk, — mint legujóbb Bodóky Zoltán is — feláll és azt mondja: az én lelkemben is ott van az urak kívánsága, az én lelkemben is él az óhaj a magyar vezényszó iránt, én is kívánom azt csak ugy, mint az urak kívánják, de a körülményeket ma nem tartjuk olyanoknak, a melyek mellett ezekért sikerrel harczba szállhassunk. Hát, t. képviselőház, ezek azok a — nem a személyre mondom, de a politikai eljárásra — kétszínű politikai munkák, a melyek szóban, a gondolat világában elismerik a nemzet jogait, de a midőn ezek érvényesitéséről van szó, a legcsekélyebb uralkodói akarat, vagy udvari akarat, a legkisebb onnan jövő ellenmondás leteríti őket a jó útról s eltéríti attól a felfogástól, a melyet egyesek itten nyíltan is hirdetnek, kerületeikben pedig valamenynyien, csaknem kivétel nélkül, hirdetnek s a mely nem áll egyébben, mint hogy azon jogos követelményeket, a melyekért mi küzdünk, ők is helyeslik. Annál sajnosabb, — mint mondom — hogy a mikor e követelmények megvalósítására kerül a sor, a harczban magunkra maradunk, ők a küzdelmet fel nem veszik, sőt a mi harczunknak ellenállának, a minek következtében a jogok érvényesítése valóban lehetetlenné válik. Hiszen egészen érthető, hogy addig nem remélhetjük az uralkodó ezen helytelen felfogásának megváltozását, a mig az ő álláspontjának védelmezésére olyan korlátlan számmal kap Magyarországon politikusokat, a kik az ő akaratát ebben az országban mindenféle eszközökkel és fegyverekkel keresztülvinni készek és képesek is. (Ugy van! a baloldalon.) Itt van azután a kétes helyzeteknek örökös fentartása, a bizonytalan helyzeteknek egész sorozata, a melyekben nincs megoldás, a melyekben mindig örökös kijátszások vannak. Itt van a »lsreue Freie Preäse«-nek legutolsó czikke, a melyben azt mondja, hogy a magyar katonai igazságszolgáltatásnak a nyelvi nehézségei oly nagyok, hogy ezekben a tárgyalások megszűntek a két államfélnek a kormányai között, tehát valószínűleg marad majd minden annyiban, mint ezelőtt volt. Igaz, ezzel szemben rögtön jön egy czáfolat, mely szerint nem szakadtak meg a tárgyalások. Da vájjon a nemzeti közvélemény mai állapota mellett milyen eredményekre fognak vezetni a tárgyalások ? Milyen fokon fognak a tárgyalások megállani, a fejlődés mely stádiumáig jutunk el? Az bizonyos, hogy valami fejlődés, előrehaladás be fog következni. Talán az elsőfokú tárgyalások alkalmával szaporítani fogják azon eshetőségeket, a melyekben a magyar nyelv használatának helye van. De hogy ez helyes megoldás akkor, a mikor már ma, a harcz melegében, tagadó álláspontra helyezkednek és hangoztatják, hogy semmiféle változás e téren bekövetkezni nem fog, azt alig hiszem. Hiszen mindig mondják, hogy hiába reménykedünk mi, mert az osztrák katonai álláspont e tekintetben az engedmények terére lépni nem fog. Az ilyen kétes szituácziók teremtése nem idéz elő világos, határozott és deczidirt megoldást, hanem kitérésekre kényszeríti azt, a melyekben nem mi vagyunk az erősek, mert som a fegyver, sem a hivatalok, sem a hatalom felett nem mi rendelkezünk, hanem rendelkezik az a hatalom, melynek százados törekvése, hogy ő maga uralkodjék, maga tartsa meg kezében a hatalmat. Egy ilyen harczban deczidirt, világos megoldásokat kellene teremteni, hogy a további küzdelmek lehetőleg kikuszöböltessenek. Ugyanígy vagyunk a jelvények kérdésével is, a hol a miniszterelnök ur mindig azt mondja, hogy tisztaságot és világosságot akar belehozni, de már az első lépésnél, midőn arról volt szó, hogy milyenek lesznek a jelvények, konstruáltatnak-e közös jelvények, ő már megengedi, hogy közös jelvények, — nem közös czimer — bármikép konstruáltassék, megengedi, nem tudom, hogy a szélén legyen a sárga-fekete, a másik szélén meg a trikolor. Ezek a jelvények valami mixtum compositum, a mely ujabb nehézségeket, összeütközéseket fog teremteni, Azokat a feltételeket, a melyeket az 1867-iki évi törvények alapján minden ilyen ujoncztörvény megszavazásánál revidiálnunk kellene és nekünk azokat megtoldani kellene a magyar nemzeti élet kiépítése érdekében, ezeket nemcsak hogy el-