Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.
Ülésnapok - 1901-371
214 371. országos ülés 1904 által, hogy nem tették át ügyüket a büntetőtörvényszékhez. Példákat hozhatok fel a büntetőtörvénykönyvből arra nézve, hogy a' letartóztatott egyének mily súlyosan bűnhődnek. Ha pl. súlyos testi sértés bűntettét követték volna el, a rájuk kiróható büntetés maximuma háromévi börtön lehetett volna. Ha lopás, sikkasztás, vagy okirathamisitás vétségét követik el, a rájuk kiróható büntetés maximuma egyévi fogház. Ha pedig az itt emiitett büntetendő cselekmények bűntettét követték volna el, akkor öt évig terjedhető börtön lenne a maximális szabadságvesztés. Lengyel Zoltán: így pedig életfogytig csukják be őket csavargásért. Ráth Endre: Ha látjuk, hogy a büntetőtörvénykönyvünk, hogy ugy fejezzem ki magamat, a legnagyobb kriminalitásokért is maximális büntetésül öt évi börtönt állapit meg, látjuk, mily szánandók a jelen esetben ezek a szerencsétlenek, a kiknek semmi egyéb vétségük nincs, mint az, hogy nem tudják, hogy ki az atyjuk, anyjuk, nem tudják, melyik föld az ő állandó tartózkodási helyük, mert a czigányügy nálunk rendezetlen, a polgárok nyilvántartási ügye rendezetlen. És ezért négy és fél negyed év óta vannak letartóztatva. Ismételve hangsúlyozom, hogy a jelen esetben nem azt tartom irányadónak, hogy kikről van szó, sőt azt sem, vájjon ezek a szerencsétlenek fel tudják-e fogni az irtózatos merényletet, a mely az ő személyes szabadságuk megsértésében foglaltatik, mert közbevetőleg megjegyzem, hogy ezeknek elég jó dolguk van, hiszen a megyének a tolonczszabályzat e kis hiányossága már eddig 2400 koronájába került és igy az illetőknek túlságosan rossz dolguk nincs. (Mozgás a jobboldalon.) Ebben a kérdésben a személyes szabadság hallatlan megsértését látom annál is inkább, mert ha végigtekintünk jogalkotásaink terén, hogy egyebet ne említsek, az aranybulla második czikkétől a Hármas-könyv első könyvének 9. czimén át folytatva a legújabb jogalkotások terén, látjuk, hogy a törvényhozás mily aprólékosságig menő figyelmet fordított a személyes szabadság minden téren való megvédése és megoltalmazása körül. Csak ama törvények czimeit hozom fel, a melyekben a személyes szabadság leginkább van biztosítva, mert az idő előrehaladott voltára való tekintettel egészen röviden szándékozom beszélni. Hizatkozom az 1878: V- törvényczikkre, a melyben leginkább vannak lefektetve azok a garancziák, a melyek a személyes szabadságot biztosítják, különösen a hatósági személyek részéről történt sértések esetén. Következik az 1876 : XIV., az 1886 : XXII., az 1887 : XVII. törvényczikk, a mely mindannyi garancziális törvény. Az 1896 : XXXIII. törvéayczíkknek pedig, a mely a bűnvádi eljárásról szól, 11. fejejanuár 9-én, szombaton. zete intézkedik a letartóztatásról és a vizsgálati fogságról. Es mit látunk itt? Mig legújabb törvényünk az előzetes letartóztatás eseteit a 141. §-ban szigorúan körülírja és meghatározza, addig a 145. §. igy szól: »A járásbíróság és a rendőri hatóság kötelesek az általuk letartóztatott vagy eléjök állított egyént azonnal, legkésőbb 24 óra alatt kihallgatni. A letartóztatott kihallgatása után azonnal szabadlábra helyezendő, ha további fogva tartására nincs törvényes ok.« Ez a paragrafus is mutatja azt a féltékeny gondot, a melylyel a személyes szabadság megőrzését a magyar parlament minden időben figyelemmel kisérte. A 147. §, pedig igy szól: »Az előzetes letartóztatás rendszerint csak a nyomozás befejezéséig és legfeljebb 15 napig tarthat, mindazonáltal a vádtanács azt a kir. ügyészség indokolt előterjesztésére, ha szükséges, a felek meghallgatása után egyizben további 15 napra meghosszabbíthatja.« Hasonlókép intézkedik a vizsgálati fogságra nézve is. Mikor tehát azt látjuk, hogy az előzetes letartóztatás a bűnvádi hatóságok ellen csak 15 napig tarthat és legfeljebb egyizben még 15 napig hoszszabbitható meg, ugyanakkor a végrehajtó hatalomnak a tolonczszabályzat révén egy oly óriási hatalom adatott a kezébe, a milyen máshol sehol sincs megadva. Nem szándékozom a konklúziót ebből levonni, csak hivatkozom az 1848: III. törvényczikkre, a melynek 32. §-a igy szól: »A miniszterek feleletre vonathatnak: a) minden olyan tettért vagy rendeletért« — a tolonszabályzat pedig ide tartozik — »a mely az ország függetlenségét, HZ alkotmány biztosítékait, a fennálló törvények rendeletét, az egyéni szabadságot, vagy a tulajdon szentségét sérti, s általuk hivatalos minőségükben követtetik el, vagy illetőleg adatik ki.« A végrehajtó hatalomnak jogát körülhatárolni nagyon bajos, de ha tekintjük azt, hogy a minisztériumok által kiadott rendeletek vagy a törvény hiányait egészítik ki, vagy törvény teljes hiányában törvényt pótolnak, akkor lehetetlen, hogy. a tolonczszabályzat kiadásánál az intenczió az lett volna, hogy emberek esetleg örökre, mint a régi regényekben, ott felejtessenek és sinlődjenek a börtönben. Ha pedig ez a rendelet törvénypótló, akkor ennek csak egy irányelve lehet, az, hogy hű maradjon az alkotmány szelleméhez és azon törvényekhez, a melyek a személyes szabadság biztositékát képezik. Ezen indokolás után a miniszterelnök úrhoz, mint belügyminiszterhez a következő interpellácziót intézem (olvassa): Interpelláczió a belügyminiszter úrhoz. 1. Van-e tudomása arról, hogy a sümegi főszolgabiróságnál több mint négy év óta le vannak tartóztatva a tolonczszabályzat hiányosságai folytán Sárközi Horváth Teréz s gyermekei János és Rozi?
