Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.
Ülésnapok - 1901-371
371. országos ülés WOí Nyíri Sándor honvédelmi miniszter: Kern lehet, mert a megajánláshoz szól, nem a létszámhoz. B. Kaas ivor: Épen ez iránt akartam felvilágosítást nyerni, és ha abból a törvényjavaslatból megnyugvást szerzek, örömmel veszem. (Helyeslés halfelől.) Miután ugy veszem észre, hogy ezt a kérdést szerencsés egyetértéssel tisztáztuk, áttérek egynémely más inczidensre, a mely összefügg azokkal a beszédekkel, a melyeket tegnap ezen szakasznál hallottunk a miniszterelnök ur és Polónyi Géza barátom között. (Egy hang a szélsőbalon: Barátom?) Barátom között, mert én Polónyi Géza úrtól életemben csak szívességet tapasztaltam és semmi egyebet. E tekintetben egy rövid kitéréssel kezdem, egy emlékezetemben forgó kis történettel, a mely. 1868-ban történt, midőn az első véderó'törvény hozatott és gróf Andrássy Gyula volt a miniszterelnök. Akkor is voltak eltérések a Felség felfogása és a magyar kormány és a többség nézete között. Gróf Andrássy Gyula megbízta akkor Kerkapoly Károlyt, az ő államtitkárját, hogy a véderőjavaslatot dolgozza ki, a ki nem éjjen értvén a katonai ügyekhez, segítségül hivta fel Gelich Hikárd nyugalmazott tábornokot és együtt dolgozták ki azt a törvényt, a mely alapjául szolgál jelenlegi egész véderőszervezetünknek. Midőn elkészült, Andrássy Gyula hivatja Kerkapolyt: Készen van-e a törvényjavaslat? Itt van, kegyelmes uram. Hát mi van benne? kérdi a miniszter. Ezt nem lehet olyan rövidesen elmondani, volt a válasz. De énnekem holnap referálnom kell ő Felségének és én nem érek rá, hogy azzal foglalkozzam; mondja el annak tartalmát. Kerkapoly elmondotta rövidesen, gróf Andrássy Gyula megjegyezte magának szabatosan. Felmegy a királyhoz, előterjesztést tesz, hogy a hadsereg igy legyen, a honvédség igy legyen; különösen a honvédségről volt szó; ós a király ő Felsége a magyar honvédség felállítását, ugy a mint az az 1869-iki törvényben foglaltatik, mindenben jónak találta; pedig abban igen nagy engedmények foglaltatnak a magyar nemzet részére. De a mikor a jelentéstételnek vége volt, ezzel a szóval fordult a király a jelentést tevő miniszterelnökhöz: Milyen lesz a zászló? Ez nem volt benne Kerkapoly szóbeli előterjesztésében s a javaslatból is ki volt felejtve és Andrássy nem tudott volna válaszolni, ha egy ötlete nem támad. Azt mondja: Felséges uram, a magyar honvédség zászlója nem lehet más, csak a nemzetiszínű, magyar zászló. Ő Felsége bosszankodott. (Zaj jobbfelöl. Elnök csenget. Felkiáltások a baloldalon: Halljuk! Halljuk!) Sándor Pál: Nem vagyunk kíváncsiak a nézetére! (Zaj balfelöl.) Nem Kaasnak a nézetére, hanem azéra, a ki közbeszólt. KÉl'VH. NAPLÓ. 1901 190G. JtXI KÖMT. január 9-én, szombaton. 209 Ugron Gábor: De joga van beszélni, önöknek pedig nincs joguk. Förster Ottó: Legalább mondjátok meg, miről beszéltetek. (Derültség.) B. Kaas Ivor: Ő Felségének a hadseregbe, annak kiegészítő részébe, a honvédségbe a magyar zászlónak behozatala nem volt ínyére; felkelt boszusan, el akart menni és azt mondotta, hogy ez nem megy. Andrássy ránézett és azzal az ő különös modorával azt mondotta ő Felségének: »Majestät, ich macho Ilmen eine Concession«. (Egy hang jobbfelol: Magyarul!) Meglehet, hogy magyarul mondotta; én németül hallottam elbeszélni. A Felség szokatlan megütó'déssel hallgatta e szavakat és visszafordulva, igy szólt: »Sie macken mir eine Concession?« Andrássy merészen azt mondta: Igen! Felségednek színeit viseljék a kardbojton. Ilyen módon egyeztek ki és ő Felsége jóindulattal megadta a magyar zászlót. Lukáts Gyula: Boszusan! B. Kaas Ivor: Akkor már nem boszusan; megbékült. (Egy hang a szélsöbaloldálon: Lessereit ! Derültség.) Ezt a visszaemlékezést én példaképen hoztam fel, hogy előtérbe helyezzem ő Felségének a magyar ügyekkel szemben való jóindulatát akkor is, midőn olyan kérdések forognak szóban, a melyek az ő királyi házának legérzékenyebb felfogásába látszanak ütközni. Ebből kitűnik, hogy ő belátja, hogy mi az, a mi az ügy érdekében, az ország érdekében elrendelendő; ő keresi a módját, hogy megtalálja a békülésnek formáját. De kell, hogy legyenek olyan államférfiak, a kik viszont ezt neki olyan alakban és módon tudják tanácsolni, a mely nem a szolgaságnak, hanem az önérzetnek és bölcseségnek egyaránt hü kifejezése. Ha igy kezeltük volna kezdettől fogva a katonai kérdéseket — és ezt nem a t. miniszterelnök urnak mondom — ott Bécsben bizonyára nem jutottunk volna oda, a hol ma állunk, nem jutottunk volna oda, a hol most vagyunk e pillanatban, hogy a chlopyi hadiparancs után, a kézirat után és mindazon igy tett kijelentések után a »Neue Freie Presse«-ben tegnap olvastuk azt a kijelentést, hogy még a katonai bíráskodási eljárás revíziója is fennakadt, mert a tárgyalási nyelvre nézve olyan nehézségek merültek fel, a melyek elintézhetők nem voltak. Gr. Tisza István miniszterelnök: Ma elolvashatja a dementit! B. Kaas Ivor: Örülni fogok és a dementit szívesen fogom venni, de még sokkal szivesebben venném azt, ha az a törvényjavaslat ide beterjesztetnék és ebben a törvényjavaslatban az összes instancziákon a magyar nyelv illetékessége lesz elismerve. (Helyeslések a néppárton és a szélsöbaloldálon.) Polónyi Géza t. képviselőtársam tegnapi beszédében azt a magyarázatát adta annak a bizonyos határozatnak, a melyet a képviselőház
