Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-371

198 3/1. országos ülés 190k január 9-én, szombaton. (Mozgás balfelöl.) midőn látjuk azt, hogy ezt a megállapodást még a kisebbség nagy része is olyannak tekinti, mely ez idő szerint kizárja a lehetőségét annak, hogy az az eredmény, a mit mindnyájan kívánunk, most elérhető legyen; (Zaj és mozgás balfelöl. Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) mikor, mondom, az országgyűlés képviselőházának túlnyomó többsége abban a véleményben van . . . B. Kaas Ivor: Hogy le kell a magyar nyelvről mondani! (Zaj a jobboldalon. Felkiáltások: Ki mondja ezt ?) Elnök: Ne méltóztassanak a szónokot közbeszólásokkal zavarni! Tessék őt figyelemmel meghallgatni ! Bodóky Zoltán: Nagyon természetes dolog, hogy mindenki csak oly érvekkel állhat elő, a milyen érveket a maga meggyőződése szerint helyeseknek és jóknak talál; de midőn nyilvánosan azzal vádolják, hogy érveket nem tud felhozni és csak nyelvét használja, ha pedig ez ellen védekezik, őt nem hallgatják meg, a mi"kor ő egy esztendeig türelmesen hallgatta végig ugyanazokat az érveket, ez, azt hiszem, a méltányosságnak nagyon kis fokára mutat. (Halljuk! Halljuk! balfelöl.} Hogy visszatérjek beszédem fonalára, abban a helyzetben, a mikor a képviselőháznak túlnyomó többsége arra az álláspontra helyezkedik, hogy az a nagy és szent czél, melynek mindenesetre mindnyájunk előtt kell lebegnie, mint kivivandónak és elérendőnek, ez idő szerint nem valósítható meg, sokkal czólszerübb és sokkal helyesebb, ha tovább nem gátoljuk meg azt, hogy az ország más irányban, gazdaságilag és egyéb tekintetben, rendbe jöjjön és fejlődjék. (Igaz! TJgy van! a jobboldalon.) És akkor 12—15 ember privilegizálja magának a hazafiságot, és azt hirdeti, hogy egyedül ők képviselik a magyar hazafiságot, mi pedig mindnyájan hazaárulók vagyunk. Ezt azonban, bárminő elismeréssel legyek is Ugron Grábor t. képviselő ur fényes és ragyogó tehetsége iránt és bármennyire nem akarom is magamat vele összehasonlítani, a magam álláspontjává teuni nem tudom. (Helyeslés jobb felölj Az 1. §-t mostam szövegében elfogadom. (Helyeslés a jobboldalon.) Endrey Gyula jegyző: Molnár Jenő! Molnár Jenő: T. képviselőház! Érthetetlen az az idegesség, a melyet tamisitanak. (Nagy derültség a jobboldalon.) Daróczy Aladár: Jó viccz! Molnár Jenő: A t. miniszterelnök ur a múltkori átok után jónak látta egy bankett alkalmával, a harag szent érzelme nevében ezt a mi küzdelmünket kárhoztatni. Nem tudom ugyan, hogy létezik-e a harag szent érzelme, de a t. honvédelmi miniszter ur tegnap szintén oly kifejezést használt, a melyet végtelenül sajnálok, hogy elhangzott. Pedig a t. honvédelmi miniszter ur csak e küzdelemnek köszönheti, hogy szerencsénk van hozzá, már pedig a háladatosság első erénye az embernek. (Igaz! a baloldalon. Felkiáltások a jobboldalon: Nem köszöni meg') Ennyit kívántam megjegyezni. A mi a szakaszt magát ilieti, az anyagi téren épugy vagyunk Ausztriával, mint azon a téren, a melyen a mostani vitatkozás folyik, nevezetesen a védelem közössége tekintetében. Az anyagi téren a quóta évről-évre emelkedik azon a czimen, hogy egy állam anyagi élete sohasem áll meg. folytonosan fejlődik, tehát a hozzájárulás arányának is fejlődnie kell. De hiszen ezzel szemben Ausztriában is kell fejlődnie. Hol van tehát az igazság, hogy akkor, a mikor Magyarország quótáját felemelik, Ausztria quótáját leszállítják ? Mert ha mi 34 százalék helyett 36-ot fizetünk, akkor Ausztria quótája leszáll 66-ról 64-re. Ezt soha sem tudták semmiféle érvvel igazolni. De nemcsak ebben bánnak velünk igazságtalanul, hanem az anyagi téren abban is, hogy a beviteli vámok a közös kiadásokra fordíttatnak, és ez az osztrák iparosok érdekeinek megvédésére szolgál, tehát a mi zsebünkre megy. Tegyük föl, hogy egy évben 40 milliót tesz ki a beviteli vám. Ez a 40 millió nagyrészben magyar honosok zsebéből kerül ki. Ezen a czimen is többel járulunk tehát a költségekhez. Más példára is utalok, hogy más czimen is többet fizetünk. Nevezetesen tegyük fel, hogy egy métermázsa árú után 50 frt a beviteli vám, akkor nemcsak az 50 pengőt kell megfizetnünk, hanem tekintettel arra, hogy a készpénzfizetés még nincs megkezdve és a bankok pénzül nem fogadják el a száz forint papírpénzt, a differeneziát is meg kell fizetnünk, a mely a papir és az arany között van. így vagyunk a hadsereg kérdésében is. Az 1889. évi VI. törvényczikk, a mely megállapította a véderő szervezetét, 1899 ben lejárt, s most évenkint állapítjuk meg az ujonczjutalékot. Pedig nekünk csak egy alkotmányos Ausztriával volna jogunk, illetve kötelességünk megállapodni. A mint Ausztriában az alkotmányosság nincs meg, akkor nekünk jogunk van egész önállóan, külön megállapítani, Ausztriától teljesen függetlenül az ujonczmennyiséget, és annyit, a mennyit mi akarunk. Mert nem elég az, t. ház, hogy ráfogjuk a 14. §-ra, hogy az is az osztrák alkotmánynak egy részét képezi. Az 1867: XII. t.-cz. 25. §-a nem ezt mondja, hanem azt, hogy: »Ausztriának alkotmányos népei«, tehát a népnek kell alkotmánynyal birnia. De összehasonlítva a két törvényt, a tavalyit és a mostanit, mi a különbség a kettő közt ? Az, hogy a tavalyiban 43.889 főnyi ujoncz volt megállapítva a mi részünkre, ellenben a kontingens 103.100 főben változatlanul megmaradt. Ha tehát mi tavaly 43.889, az idén pedig 44.076 ujonczot adunk, akkor mi az idén több ujonczot adunk, Ausztria pedig kevesebbet, kevesebbet