Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-370

180 .370. országos ülés 190b január 8-án, pénteken. venni«, — a mire azzal válaszolt Kinizsi: »De, Felséges Uram, azok közül egyetlenegy fej sem fog az én törzsemre illeni«. De vájjon t. képviselőház, ott azon a párton van- e fej, a mely arra a törzsre ne illenék, akárki is tegye azt oda fel? (Taps a baloldalon.) Nem ötvenezer, de ötszázezer főt is küldhetnek felülről és ha az reá létetik arra a törzsre, mindegyik fejnek a gondolkozásmódja, eszmeköre, politikai iránya, egyszer passzív rezisztencziája, máskor »erős kéz« politikája ugyanaz lesz; a mit onnan felülről diktálnak, az mind annak a fejnek az eszmekörében van, a melyet rátettek erre a törzsre, a mely rendelkezésére áll egészen eltérő politikai gondolkozásoknak, egészen eltérő politikai felfogásoknak. Ennek következtében ez egyáltalában nem nyújt olyan eszmekört, a melyet mi olyan tiszteletreméltónak találnánk, hogy ez lenne az az irány, a melyben az ország nyugalmát keresik. Igenis az ország nyugalmát keresik a párturalom biztosítása czéljából. (Uqy van! Ugy van! balfelöl.) A midőn már bekövetkeztek ezen nagy válságok, és döntő tényezővé tették azt, hogy a szabadelvű pártok a vidéken megnyilatkoztak és elitélték az egész mozgalmat: akkor azt mondták mindenfelé, hogy a szabadelvű párt léte veszélyeztetve van; tenni kell valamit, programmot kell összeállítani, mert a szabadelvű párt különben lejárja magát és mint politikai faktor értéktelenné válik. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) És ez igaz is. A szabadelvű párt mint politikai faktor értéktelenné válnék — de nem a nemzet, hanem a felsőbb hatalom szempontjából — ha többé nem lenne képes keresztülvinni többségi szervezetével akaratát ebber. a házban. Ebben áll és állott a hivatása: hogy betöltse azon szerepet, és segítsen elérni azt a czélt, a melyet a felsőbb hatalom kívánsága az országgal szemben ezen expediens alakjában akar keresztülvinni. Neki kellett a parlamentarizmus formáját, ruházatát magára öltenie, hogy ezen parlamentáris formában és organizmusban keresztülvihesse mindazon czélokat, a melyeket maga elé tűzött. Ha erre czélszer üti enné, hasznavehetetlenné vált a szabadelvüpárti többség; ha összetörik hatalma; ha a kisebbség meggátolja abban, hogy akaratát keresztülvigye, akkor megszűnt létjogosultsága és azért kellet egy olyan formalitást kitalálni, a mely megnyugtató hatással lehetett itt vagy amott; az ország közvéleményét egy kissé elaltathatta, és ebből a szempontból azután a párt uralmát is megmenthette és az ország nyugalmát helyreállíthatta, de erre a czólra, hogy a párt uralmat biztosítsa. (Ugy van! balfelöl. HalljuJc! Halljuk !) És hogy mi ezen czélból tovább mentünk — ismét csak addig, a meddig erőink megengedik, mert ezen a határon túl, legyen meggyőződve róla a t. miniszter ur, még mi sem mehetünk — hogy tovább megyünk, és ezen határig elmegyünk, ennek kettős czélja van. Az egyik az, hogy egyrészről az ország se vitessék bele azon tévhitbe, hogy ez rá nézve megoldást jelent, az ő nemzeti irányának követése tekintetében; a nemzet ne essék bele a lethargiának, a tespedésnek azon öntudatlanságába, a melyben azt hihetné, hogy ezen az utón: a kormányokba helyezett bizalom útján kell keresnie, ilyen csekély, el nem fogadható engedmények egyszerű megigérése révén kell keresnie nemzeti jogainak kivívását. Nem ez az az út, és e tekintetben igenis kell összeütközéseket teremteni, de egészséges, életrevaló összeütközéseket, a melyek tiszta helyzetet teremtenek, a melyek Magyarországon a katonai hatalmat az osztrák szellemtől és rendszertől megszabadítják, és visszaadják Magyarországnak katonai szellemét, szervezetét és saját haderejét. (Helyeslés balfelöl.) Ennek az összeütközésnek meg kell történnie, nem mondom, hogy erőszakos, de parlamentáris utón. Ezen a válságon keresztül kell mennünk, mert addig, a mig ezen válság végigszenvedése ebben az irányban becsületes, igazságos megoldást nem hoz, addig csak látszatot, üres ígéretet és fltogtatást, de igaz valóságot sohasem fognak találni, (Igaz! Ugy van! balfelöl.) hanem eljutottunk a régi magyarok egyik okos tanulságához, a melyben ugy fejezték ki nagyon rövid és egyszerű szavakkal ezen dolgok genezisét és fejlődését, hogy »abban bizakodnak, hogy a magyar megunja mindig a kezdett dolgot, és ők triumfálnak.« (Ugy van! balfelöl.) Ezek a mi eleinknek eredeti, találó kifejezései, hogy ők triumfálnak, mert mi mindig megunjuk a szalmalánggal kezdett és bizonyos ideig hősiesen és fáradalmak árán vitt, de a czél előtt megálló küzdelmet, mert akkor, a midőn a dolog nehezebb részére kerülne a sor, rendszerint megállunk, (Ugy van! balfelöl.) abbahagyjuk a megkezdett harezot és ők triumfálnak. Ez az egyik felfogás, a melyért mi ezt a küzdelmet tovább akarjuk vivni, és tovább akarjuk vivni egy másik szempontból, vagyis azért, hogy necsak a nemzetet figyelmeztessük arra a későbbi jövő szempontjából, de figyelmeztessük a katonai hatalmat is. Ez megoldást nem fog találni ezen a téren másként, csak ha komoly és egészen alapos, őszinte megegyezést keres, nem mi köztünk és ő közte, hanem ezen nemzeti áramlat ós az ő felfogása között. Ha ezek között megtalálja a megoldást, csak akkor van békés megoldás. De ne higyjék, hogy az az ut Magyarországon továbbra is kielégítő, a melyet századokon keresztül követtek, hogy papirosokba és üres engedményekbe és üres csillogásokba foglalták össze mindig azt, a mit Magyarország népének kellett volna adni és mikor már ezen keresztülestek, mikor a rendet és nyugalmat az országban, a mint ők szokták mondani, helyreállították, akkor kezdődött a törvényekből, az intézményekből kiszedése, kitörése darabonkint, lépésről-lépésre a