Képviselőházi napló, 1901. XXI. kötet • 1903. deczember 28–1904. január 16.

Ülésnapok - 1901-370

370. országos ülés 190k január 8-án, pénteken. 181 nemzeti tartalomnak, mig végre üres, értéktelen vázzá vált, a mely Magyarország közjogi állásának többé meg nem felelt. Hiszen az 1867-ik évi kiegyezés, mely a békekötés jellegével birt a dinasztia s a nemzet között, ez is egészen más prespektiváját mutatta Magyarország közjogi fejlődésének, hisz akkor senki sem gondolt arra, hogy Magyarország a másik állam mellett nem lesz teljesen egyenrangú és koordinált állam, hiszen Deák Ferencztől kezdve mindenki hitte és hirdette, hogy a két állam többé egymásnak semmi tekintetben alárendelve nincsen és hogy Ausztria megkapja a maga alkotmányosságát és hogy ott többé az abszolutizmus uralomra jutni nem fog és hogy mi mindig csak azon államnak alkotmányos képviseletével fogunk összeköttetésben állani. Ezeket mi 1867-ben komoly valóságoknak hittük, az egész nemzet nagy örömmámorban gyuladt ki, midőn a koronázásnak fénye a béke napját és sugarait vetette a nemzetre, már vár ták a megoldást és az őszinte és békés kiegyenlítést, de az megint üres vázzá változott, a melyből a dualizmus egyenrangúsága, az egyenjogúság megint ki lett csempészve, ki lett irtva és megmaradt az a szervezet, a mely Magyarországon századokon keresztül egy idegen hatalomnak, egy idegen országnak és még azt is mondhatjuk, idegen dinasztiának, a császárságnak — a melynek szelleme nem magyar — ennek az idegen szellemű dinasztia érdekeinek rendelte alá Magyarországot. A közös hadsereg kifejezése van ebben a czimben és az előadó ur arról a székről jónak találja hosszú beszédekben ezt a kifejezést védelmezni, ezért talán még a lelkesedésnek lángját is kigyulasztja szivében, de mi nem vagyunk képesek megérteni ennek a felfogásnak, ennek a lelkesedésnek sem jogosultságát, de még lehetőségét sem. De ha a közös hadsereget ajánlja a t. előadó ur, legalább azt a megnyugvást kellene neki teremteni a fennálló állapotokból, hogy ez a közös hadsereg megfelel az ő czimének, hogy ez egy valóság, a mely fedi azokat az állapotokat, a melyeknek czéljára, szolgálatára azt felhasználni kivánja, hogy egy való szervezetének adja ezt a megfelelő czimet. így még érteném, hogy ezt ajánlja, de akkor, a mikor ő legjobban tudja ezen hadsereg közösségének mibenállását, hogy az sem vezetésében, sem alsóbb szerveiben ezen czimet meg nem érdemli, akkor miért nem fogadnak el egy olyan czimet, a mely legalább a jövő irányt jelöli ki, ha már a jelen fejlődésében az meg nem felelő. Miért nem fogadják el az 1867-ben megállapított terminológiát, a mely azt mondja, hogy a magyar hadsereg, mint az összes hadsereg kiegészítő része, miért nem fogadjuk el legalább ezt mint a jövő zászlaját, a mely felé innen is, onnan is minden magyar embernek, minden politikusnak törekedni kell. A közös hadsereg nem az, a melyért lelkesedni kell egy magyar politikusnak, a mely a mai felfogásnak megfelelne, hanem vissza kell térni a régi felfogásra, a régi álláspontra, a melyet az előző politikusok is követtek. Az egyes határozati javaslatokban, a melyeket itt beterjesztettek és a melyekre az előadó ur komoly tárgyilagossággal válaszolt, egy sajnálatraméltó gradáczió van, de ezt kénytelenek vagyunk felállítani, hogy legalább a liczitandóeljárásnak folyama alatt azt a minimumot mentsük meg, a mely ebben az irányban még megmenthető. Áz első álláspont, a mely legtökéletesebb, az, hogy a »magyar hadsereg« kifejezést használjuk a hadsereg megjelölésére. (Helyeslés balfelöl.) Ez az, a melyért teljes lélekkel síkra szálltunk, a melyért régi időben is sikra szállottak azok a politikusok, a kik ezt indítványozták. A »magyar hadsereg* kifejezés jellemzi a 67-iki törvény alajrján a nemzetnek kívánságait, ennek következtében nincs semmi ok józanul arra, hogy ezt a kifejezést visszautasítsuk. A második javaslatban, a »magyar sorhadi csapatok* kifejezésében is kitűnik az, hogy Magyarországnak hadszervezete különálló. Még ebben is mindig kifejezésre jut ez, mert legalább elkülöníti a magyar sorhadi csapatokat az osztrákoktól. Ebben is meg volna tehát mentve Magyarország közjogi rendje. De már »a közös hadsereg« kifejezés, a mely egy egységes szervezetbe akarja belevinni azt a haderőt, a melyet mi soha el nem ismertünk egységesnek, nem megfelelő. Ezzel szemben áll az én határozati javaslatom, a mely legalább azt a kifejezést akarja kiküszöbölni a törvényjavaslat cziméből és helyre akarja állítani a 67-iki törvénynek valódi értelmét. Ezekben a küzdelmekben azt méltóztatik talán hinni is és mondani is, hogy ez Magyarországra nemzetközileg hátránynyal járhat. Nekem a tapasztalatom és a tanulságom, hogy Magyarországnak mint egy önálló államnak létéről tudomást nem vehettek a külföldön. A hol megjelent még Magyarország, ott egyszerűen megjelent mint Ausztriának oly része és olyan tartozéka, a mely ép oly részét és tartozékát képezi, mint a Habsburg-uralomnak más állama, igy Csehország, Lodoméria, G-aliczia és a többi, de Magyarországnak államisága külföldön még meg nem jelent. (Helyeslés bal/elöl.) Midőn ezen küzdelem kezdetét vette, akkor az első szó, a mely Németországból hangzott felénk, az volt, hogy az csodálatos, hogy Magyarországon a katonai krízis már előbb ki nem tört. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Minden művelt nemzet azt tartja sajátságosnak és érthetetlennek, hogy itt él egy immár csaknem húsz milliónyi nemzet, a mely nem képes a maga államiságát keresztülvinni a maga hadseregében. Ez az, a mi bámulatot keltett eddig is. A mi küzdelmünk ereje és szívóssága mutatta meg a külföldön e nemzetnek a jogaihoz való ragaszkodásának erejét, életerejének szívósságát és soha még Magyarország közjogi helyzete ennyire ki-